Magyarország továbbra sem kér a migránskvótából – húzta alá az Igazságügyi Minisztérium, miután az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtöki ítéletében azt mondta ki, hogy nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést.
Bár a történelem bennünket igazolt, mégis Magyarországot citálták bíróság elé. Különösen felháborító ez annak tükrében, hogy a 2015-ös “kvótahatározatokat” szinte egyetlen másik tagállam sem teljesítette maradéktalanul
– jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának ma kihirdetett ítéletére reagálva. Az Európai Bizottság 2017-ben csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított eljárást, amiért nem voltak hajlandóak teljesíteni az Európába özönlő migránsok áthelyezésére vonatkozó határozatot. Pedig ekkor már egyértelműen látható volt, hogy a 2015-ös “kvóta-határozatokat” szinte egyetlen tagállam sem hajtotta végre teljes mértékben.
A Bizottság nyilvánvalóan diszkriminatív módon járt el, amikor kizárólag ezt a három tagállamot vonta eljárás alá. Ráadásul a fellépése okafogyottá is vált, hiszen a “kvótahatározatok” csak 2017 őszéig voltak hatályban
– jelentette ki Varga Judit.
Az ítéletnek nincs további következménye. Mivel a “kvótahatározatok” már régen hatályukat veszítették, nincs kötelezettségünk arra, hogy menedékkérőket vegyünk át
– hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.
Az eljárás csak ártott az Európai Unió menekültügyi rendszerének, hiszen a migrációs krízist továbbra sem a menedékkérők kötelező átvétele oldja meg
– tette hozzá.
Mint ismert, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtöki ítéletében kimondta, hogy nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést. Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1294 menedékkérőt kell átvennie; ezt a határozatot jogtalan döntés miatt az Európai Bíróságon Magyarország és Szlovákia megtámadta, de 2017 szeptemberében a bíróság azt a keresetet elutasította. Ezután a bizottság 2018 januárban beperelte Magyarországot, mert nem hajtotta végre a belügyminiszteri tanács döntését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS