Pesti Srácok

Varga Mihály: A pénzügyi visszarendeződést, a növekedést segítő javaslaton dolgozik a Pénzügyminisztérium

Varga Mihály: A pénzügyi visszarendeződést, a növekedést segítő javaslaton dolgozik a Pénzügyminisztérium

Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának éves meghallgatásán arról beszélt, a minisztérium azon dolgozik, hogy az ország visszanyerje a növekedési lendületét, ezért javaslatot dolgoznak ki a pénzügyi visszarendeződésre. Ebben bemutatják, hogy a kormány hogyan tervez visszatérni a korábbi éveket jellemző fiskális pályára. A javaslat a gazdasági növekedést célozza, abban az adósságcsökkentés és a hiány kordában tartása kiemelt figyelmet kap.

A miniszter arról beszélt, a világjárvány okozta válsághelyzetben 2021 második negyedévére teszik a fordulópontot, addigra eldől a vakcina kérdése, és azt követően a gazdaság gyorsabban tud visszarendeződni. Hozzátette, hogy az eddig bekövetkezett visszaesést jól tudták kezelni, a járvány okozta visszaesés sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as pénzügyi válság. Fontos különbségnek nevezte, hogy míg 2008-ban külső segítséghez, az IMF-hez kellett fordulni hitelekért, addig idén a költségvetési tételek átrendezésével tudott reagálni a kormány a járvány miatt kialakult helyzetre. A GDP húsz százalékát elérő átcsoportosítást hajtottak végre.

A miniszter szerint az már jól látható, hogy lassú visszarendeződést idéz elő a vírus. Idén közel hat és fél százalékos GDP-visszaesés lehet a tárca számításai szerint. A megtett intézkedések közé sorolta a hitelmoratórium elindítását, a munkahelyek megőrzését célzó intézkedéseket, a kurzarbeit-programot, valamint a bevezetett adócsökkentéseket is fontosnak nevezte. Néhány kiemelt ágazatban ezeken túl speciális adókedvezményeket is nyújtottak. A háztartások és vállalatok fizetőképességének megtartása mellett állami garanciaprogram indult, állami tőkealapok átcsoportosítását hajtották végre, egyéb hitelprogramok, vagy direkt támogatások is indultak. Közel százhatvanmilliárd forintot nyújtottak cégeknek a versenyképességet javító beruházásokra. Az elért eredményeket a hitelminősítők is visszaigazolják, március eleje óta kétszáz döntést hoztak a nemzetközi minősítők az országokról, mindössze nyolc volt pozitív, az egyetlen európai országként pedig Magyarország minősítését javították.

A miniszter közölte: a járvány elleni védekezési alapból finanszírozták a védekezést, az alapot négyszázhuszonhat-milliárd forinttal hoztak létre, és abból hétszáznegyvenhét-milliárd forint kifizetést hajtottak végre az elmúlt hónapokban. A gazdaságvédelmi alapba eredetileg kilencszáznegyvenkettő-milliárd forintot csoportosítottak át, az eddig felhasznált összeg kétezerötvenkilenc-milliárd forintnál tart. Az államháztartási hiány az idén lényegesen magasabb lesz, a PM számításai szerint a GDP nyolc-kilenc százaléka között lehet.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály Bősz Anett (Magyar Liberális Párt) felvetésére, hogy van e egyeztetés a PM és az MNB között a válságkezelésről, igennel felelt. Ahogy arra is, hogy számoltak a járvány második hullámával. Megjegyezte: vélelmezhető, ha oltóanyag nem lesz, újabb hullám is lehet. Az unió járvány elleni védekezését firtató felvetésre közölte: munkahelymegtartó programhoz hitelt nyújt az EU, mintegy ötszáznégy millió eurónyi hitellel a munkahelymegtartó programot finanszírozzák. Erről októberre született döntés uniós szinten, Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos képviselő áfacsökkentésről szóló felvetésére elmondta: az adócsökkentést támogatja a kormány, az áfarésben uniós szinten kiemelkedő eredményt ért el az ország. Célzottan van lehetőség az áfacsökkentésre, a kormány továbbra is fenntartja azt az alapelvet, hogy a jövedelmet terhelő adók mértékét csökkenti. Varju László (DK), a bizottság elnöke szerint a 2020-as költségvetés összeomlott, módosítása nem volt, pedig szükséges lenne. Varga Mihály közölte: kiszámítható forgatókönyv alapján haladnak. A tavasz végén beadott költségvetési törvényjavaslatban pedig tételesen szerepeltek a gazdaságvédelmi programok tervezett kiadásai. Arra, hogy a jegybanktörvény módosítását tervezik-e az MNB nyereségének befizetéséről, közölte: erről a jegybank igazgatósága dönt, azt érdeklődéssel várják.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.