Pesti Srácok

AZ „O1G” SZIMBÓLUM ÉRTELMEZÉSE

AZ „O1G” SZIMBÓLUM ÉRTELMEZÉSE
Az elmúlt napokban egy bizonyos szimbólum járja be a közösségi oldalakat. Általában profilképként használják, de előfordulhat úgy is, mint borítókép. Következzen most azoknak a jellemzése, akik ezt a jelképet használják. Figyelem! A most következő kijelentések egyetlen cseppnyi iróniát sem tartalmaznak.1: A középen található egyes az individualista látásmód jelzése. Az ilyen ember csak és csakis saját magával törődik. Még akkor is, ha szereti azt hangoztatni, hogy a közjóért cselekszik. Valójában csupán az önös anyagi haszonszerzés érdekli.2: Az egyesből kiinduló befejezetlen kör azt jelenti, hogy ez az ember úgy akar sikert elérni, hogy csupán elindít egy bizonyos folyamatot, de annak elvégzését - azt a bizonyos piszkos munkát - már másra bízza. Példának okáért arra, aki van olyan idióta, hogy bármiben is ráhallgat.
PestiSracok facebook image
3: A mindezeket keretbe foglaló külső kör azt mutatja, hogy az önimádó egyén úgy érzi, az egész világ körülötte forog. Más vélemény nincs, csak az övé, mások látásmódja nem érdekli.4: Ez az emberfajta nem érzékeli az árnyalatokat. Mindent cak fehérben és feketében lát.5: A fehérben saját magát feketén látja, mivel legfőbb dolga, hogy a tisztát piszkossá, a működőt működésképtelenné, a rendet káosszá tegye.

Összefoglalás:

Ez a fajta embertípus szeret elitistának, különlegesnek látszani. Mindenekfelett állósága egészen addig tart, amíg ő helyezkedik szembe a törvénnyel. Amint azonban őt éri inzultus, azonnal szalad a törvény embereihez, hogy tőlük kérjen jogorvoslatot. Ez az ember sem megbocsátani, sem bocsánatot kérni nem tud. Ez az érzelmi intelligencia teljes hiányát mutatja. A szimbólum lecsupaszított jelentésében rejlő trágár üzenet azt is jelzi, hogy morális intelligenciájában is defektust szenved. E kettő hiánya és/vagy károsodása pedig egyszerűen megfogalmazva egy ostoba és rosszindulatú embertípust jellemrajzát vázolja elénk.

***

Ez a jel nemcsak hogy hasonlít egy marhabillogra, hanem az is. Egyetlen lényegi különbséggel: a szarvasmarha nem billoggozza meg saját magát. Ilyet csak az embermarha tesz.

Békés, boldog ellenzéket!

() VBT ()

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.