Pesti Srácok

Haamincotfök

Haamincotfök

Kicsit el lett bagatellizálva ez a Kunhalmi szónoklat. És sejtem is az okát, hogy miért. Mert nem, vagy egyenesen félreértettük. Az ellenzéki képviselők ugyanis – az orbáni diktatúra miatt – már jó ideje csak rejtjelezve mondhatják el az igazat, nem csak a valódit. Ez az úgynevezett Hans Castorp formula. Na mármost! Épen ezért kifejlesztettek egy olyan tolvajnyelvet (khm), amit csak ők értenek. Sem a kormánypártiak, sem szimpatizánsaik, de még a saját rajongóik sem. Csak ők. Én pedig nem hagytam annyiban a dolgot! S mint valami kis sufnituning házi Enigma, utánajártam a rejtélyes szavak értelmének. Íme!

ELSŐ KÉRDÉS: MILYEN FOK?

Adódhat persze a legnyilvánvalóbb, hogy Kunhalmi Ágens Celsius fokról beszél. Ámde vajon melyikről? A pluszról, vagy a mínuszról? Mert azért nem mindegy, hogy -35 ℃, vagy +35 ℃. S ha igen, belső, vagy külső hőmérsékletről? Mert ha belsőről, akkor az ember például +35 ℃, de mindenképp +41 ℃ alatt működik üzembiztosan. Ha azonban Kelvint értett alatta a képviselő asszony, máris bonyolultabb a történet, ugyanis a 35 K megközelítően -238℃. Az pedig nagyon kevés. Adódhat még, hogy esetleg a kör ívének 1/360 részét értette alatta, ez pediglen a 35° tekintetében azt jelenti, hogy rejtett üzenete a 35° feletti tartományra, tehát a 325°-ra vonatkozik.

(Megadja ugyan azt az instrukciót, miszerint "a hőmérséklet", viszont, mivel nem faszállítókról, hanem marhaszállítókról beszél, teljesen bizonyos, hogy a szállítójárművek rakterében az emelkedőn való felfelé haladáskor keletkező hőmérséklet-emelkedést is belekalkulálja a számításba.)

PestiSracok facebook image

Mivel a kódolt üzenetben a ℃ túl egyszerű és nyilvánvaló lenne, marad a Kelvin ℃-ra átszámítva, valamint a körív együttese, tehát a -238℃ és a 325°. Köztudott, hogy az ellenzékiek egytől egyig finnugristák, ezért egyértelmű, hogy a kód megfejtésének kulcsa a finn ábécé betűiben rejlik. Mégpedig azok fonetikus alakjaiban, hiszen ha megfigyeljük, Kunhalmi is fonetikusan betűzve beszéli a magyar nyelvet. Helyettesítsük most be a számokat a betűnevekkel! Aztán pedig adjuk össze a számokat!

Tehát:

Beeseehoo seebeeee, hoogee!

Azaz:

Semmiképp se hódolunk be!

(Ez a finnugor mondat máskülönben 997-ben is felbukkan egy Koppány vezérnek tulajdonítható csehszlovák tarsolylemezen.)

***

MÁSODIK KÉRDÉS: MILYEN FÖK?

Nagy naivan azt hittük, hogy Kunhalmi képviselő személy (

az asszony nekem túlságosan rasszista és kirekesztő

) a FÖK-kel tévesztett. Pedig nem! Ez a jelzés egyértelműen a török indie zenét játszó FÖK együttesre vonatkoztatható, akik 2017. október 7-én, szombaton, 22:00-kor már magával

Cem Kazımmal is felléptek Isztambulban

, szóval nem akárkik! És mi történt nemrég Isztambulban? Na, mi történt? A főpolgármester-választáson nyert az ellenzéki jelölt!

***

HARMADIK KÉRDÉS: MI A KETTŐ EGYÜTTES JELENTÉSE?

Ezek után játszi könnyedséggel megfejthetjük Kunhalmi Ágens kódolt üzenetét, mely valahogy így hangzik:

"HA NEM HÓDOLUNK BE, KARÁCSONY NYERNI FOG!"

Hát ilyen egyszerű.

***

Mi, oltári nagy marhák meg - harminchat fokos lázban égve - azt hittük, hogy félrebeszél… Na, ennyit rólunk! Folyamatosan két lépéssel előttünk, plusz legalább hárommal maguk előtt járnak, és mi még csak nem is sejtjük…

() VBT ()
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.