Náczy és nemnáczy Bírók
(avagy Havas szava tisztára mos)
Már az elején muszáj valamit elmondanom. Ha valaki netán azzal jönne, hogy a lenti cikket muszáj volt-e pont nekem megírnom, nos… ezt a cikket csak és csakis én írhattam meg. Kicsit Havasról, kicsit Bíró Lászlóról, kicsit rólam, egyszóval erről az egész mai, képmutató magyar valóságról.
***
Mert mi is történt tegnap?
A Jobbik házi YouTube „tévéjében” Havas Henrik a „HAVAS MEGMONDJA” című műsorában új szintre emelte az önleköpést, s ezzel egyidőben relativizálta az antiszemitizmust, valamint holokauszt-tagadóvá is vált.
*
*
Engedtessék meg nekem, hogy kivonatoljak néhány fontos részt ebből a fertelemből.
„Az ellenfél Bíró László jobbikos jelölt.”
A mester már az első mondataiban hazudik. Igaz, hogy Bíró László jobbikos, ugyanakkor az is igaz, hogy a Párbeszéd, a Momentum, az MSZP, az LMP, valamint a DK jelöltje.
„Nyilván én azt javaslom, hogy mindenki hallgasson a lelkiismeretére, és szavazzon az ellenzék közös jelöltjére. Mert igaz ugyan, hogy különböző jogszabályi problémák miatt nem jobbikos színekben indul Bíró László, de ettől ő még a Jobbik jelöltje, illetve az ellenzék közös jelöltje.”
Bíró tehát joggal aspirálhatna az év Schrödinger macskája díjra.
Külön szép, ahogyan Havas politikai posztulátumként a lelkiismeret szavát említi, mely ezután nyilván bekerül a politológiai szakkönyvekbe is.
***
Az igazán érdekes, mondhatni lényegi rész azonban csak ezután kezdődik.
„No most a fideszes média hetek óta foglalkozik Bíró László korábbi kijelentéseivel. Judapestnek nevezték Budapestet… Tulajdonképpen, ha zsidó lennék, nyilván érzékenyebben érintene ez a dolog, de hála a Jó Istennek, hála a Jó Istennek, a… az Orbán Viktornak abban a tekintetben igaza van, hogy zsidó reneszánsza van… a zsidó kultúrának reneszánsza van napjainkban.”
Tehát Bíró zsidózásának igazolásaképp Havas – úgy is, mint nem zsidó, akit azért marginálisan érint a dolog – előveszi Orbán Viktort, amolyan ultima ratióként. Kvázi Orbán Viktorral igazolja a zsidózó Bírót.
S ha azt gondolnánk, hogy ettől már tényleg nincs lejjebb, hallgassuk tovább az inkább érzelmekre, mint logikára építő okfejtést:
„Hál’ Istennek megmenekült a budapesti zsidóság annak idején, tehát így, együtt, mint közösség, zsidó közösség, Európában azt hiszem a legnagyobb a… a… a… budapesti zsidók közössége.”
No, kedves MAZSIHISZ, kedves TEV, kedves EMIH! Akkor ez így egy egyértelmű, teljesen világos, mindenki számára érthető holokauszt-relativizálás.
***
Nézzük tovább!
„Nálunk tényleg fizikai incidensekről évek óta nem hallani, szemben Nyugat-Európával. Tehát ebben a tekintetben ez a Judapest kifejezés nyilván sértő, nemcsak a zsidókra, rám nézve is, hiszen budapesti vagyok, és az ilyen kifejezések nem igazán kulturáltak.”
Érthető, ugye? Az antiszemita kifejezések nem igazán kulturáltak. Ehhez, úgy gondolom, nem kell többet írnom.
Lássuk, hogyan oldja fel Havas a „látszólagos” ellentétet:
„De Bíró László bocsánatot kért.”
Nem tisztem eldönteni, hogy Bíró László bocsánatkérése mennyire volt őszinte. Ezt neki, magának kell tudnia. Erre a bocsánatkérésre azonban később visszatérek.
Csakhogy, ugye, volt itt más is a pakliban.
„Aztán volt még egy kijelentése Bíró Lászlónak. Az izraeli turistákat tetűcsúszdásoknak nevezte. Nem is értem, szóval… a tetű, mint élősködő, én ezt értem, és ez egy nagyon, nagyon-nagyon rossz, rasszista szöveg. A csúszda az nekem értelmezhetetlen.”
Értelmezhetetlen. A csúszda. Havasnak. Azt hiszem, abban mind egyetérthetünk, hogy ez egy hazugság. Bíró a tetűcsúszda alatt az ortodox zsidóknak azt a megnövesztett pajeszát érti, amelyről akkor is kiderül vallási hovatartozásuk, ha éppen nem hagyományos viseletben vannak, és ezt Havas nagyon jól tudja.
***
A megfelelően időzített orbánozás után Havas folytatja Bíró fürdetését, immáron az intim részeket sem kihagyva.
„No most a Bíró László, úgy, ahogy a Jobbik, néppártosodott, a… a… megbánta, hogy bocsánatot kért a… a… a… régi… régi kifejezésekért, amiket ma már nem oszt, úgyhogy szerintem, ha elmennek választani, próbáljanak túllépni azon, hogy ki mit mondott annak idején.”
Nyilván az élő beszéd anomáliái közé sorolható a „megbánta, hogy bocsánatot két” szóferdület.
Viszont itt, ezen a ponton engedtessék meg nekem egy kis régimódi történetmeséléssel fűszerezett, személyes hangvételű beszámoló. Úgy is, mint olyan ember, akinek immáron nem csupán átvitt értelemben, hanem szó szerint is hánynia kell attól a képmutatástól, ami a magyar politikai életet jellemzi. Kezdem rögtön egy visszatekintéssel.
Annak idején a Jobbikban négyféle ember létezett:
A nyílt antiszemita
A nyílt anticionista
Az óvatos antiszemita
Az óvatos anticionista.
Az antiszemiták habzó szájjal zsidóztak, az anticionisták (akikhez én magam is tartoztam) még Izrael állam létjogosultságát is tagadták, az óvatosak pedig röhögtek a zsidó vicceken, elviselték, hogy a vezetőség egynémely tagjánál Hitler beszéde vagy SS-induló van beállítva a mobilon csengőhangnak, s úgy egyáltalán jól elvoltak. Ilyen óvatos volt például Vona Gábor is, akit én zsidózni sosem hallottam. Hozzáteszem, hogy a Jobbikhoz kapcsolható ernyőszervezeteknél óvatosak már egyáltalán nem voltak. Ott mindenki nyíltan vállalta vagy az első vagy a második megvallását. Bíró Lászlóra ezekből a korai évekből nem emlékszem, szerintem sosem találkoztunk. Azt azonban tudom, hogy a fent említett négy csoporton kívül semmilyen más csoport nem létezett sem a tagság, sem a szimpatizánsok körében.
***
Havas Henrik szavainál, amikor Bíró László bocsánatkérésével elintézettnek tekinti ezt az ügyet, megígértem, hogy erre a pontra még visszatérek. Ennek most jött el az ideje. S a most következő információk valóban személyes jellegűek lesznek.
Akik esetleg nem tudnák, azok számára következzék most egy rövid visszatekintés.
A Jobbik farvizeihez a Fideszből való 2006-os kiábrándulásom után, 2010-ben csapódtam. Írtam ekkor ugyanis néhány olyan dalt, ami belefért a számomra értelmezhetetlen „nemzeti rock” kategóriába. Hívtak, én pedig mentem. Akkoriban őstermelőként mezőgazdászkodtam, úgyhogy ez csak amolyan melléktevékenység volt részmről. Publikálni kizárólag a Facebookon publikáltam. Zsidózni vagy cionistázni pedig egyáltalán nem volt szokásom. A Jobbik rendszerébe kerülve azonban olyan, egyfajta multi level marketing szisztémával találkoztam, ami örvényként húzott magába. Ennek a szisztémának köznapi, bevett metódusa volt a zsidók hibáztatása mindenért. Amikor 2012-ben végleg rájöttem arra, hogy a Jobbik minden, csak nem magyar párt, otthagytam őket, 2015-ben pedig Facebook oldalamon megírtam, hogy Orbán Viktor jelenlegi tettei miatt pártszimpátiám újra a Fideszé. Bocsánat, hogy ilyen patetikus vagyok, hiszen ki a csudát érdekel egy vidéki paraszt Facebook-firkálmánya? Ám akkorra már volt egy jelentős számú követői táborom, akik számára világossá akartam tenni preferenciámat. S ahogyan 2012-től 2015-ig, úgy továbbra is írtam, valamint vlogoltam a Jobbik piszkos dolgairól, képmutató magatartásukról, hazugságaikról. Ennek eredményeként ért az a halálos fenyegetés Zagyva György Gyula részéről, ami picikét ismertebbé tett. Közben elváltam, s Budapesten próbáltam szerencsét, eleinte nem sok sikerrel. Néha behívtak ugyan az Echo Tévébe, de ezek nem tiszteletdíjas felkérések voltak. S nem árt megemlítenem egy érdekes tényt. Egészen 2018 január harmadikáig, az ominózus 444-es cikk megjelenéséig „mindenki tudta”, hogy én zsidó vagyok. Hogyne, hiszen annak előtte az RTL Klubban, a Tv2-ben, meg a Sláger Rádióban dolgoztam, ott pedig „köztudott”, hogy mindenki zsidó. Hozzá teszem, soha, senki nem tud annyiszor antiszemitázni engem, hogy az megközelítse azt a számot, ahányszor engem 2012-től egészen napjainkig lezsidóztak.
Ugyanekkor történ, hogy egy kedves ismerősöm felhívott: - Nagyon érdeklődnek utánad a Jobbiknál. Állítólag volt, hogy nem adtál számlát, és fel akarnak nyomni a NAV-nál. – mondta. Én pedig közöltem vele, hogy egyrészt számlát mindig adtam, másrészt lezárt vállalkozásom van, tehát a NAV előtt fehér holló vagyok. - Akkor majd máshogy találnak meg.- mondta az ismerősöm, s igaza lett.
2018-ra már a Pesti Srácoknál, a Hír Tévében és a Magyar Időknél is dolgoztam. Ekkor robbant a 444-es bomba, aminek hatására a Hír Tévéből és a Magyar Időkből azonnal eltanácsoltak. S ha azt hinnénk, hogy azért, amiért bármikor régebben bármit is mondtam, írtam, énekeltem, hát nem! Ekkorra lettem ugyanis az egyik gátja a Jobbik és a baloldal összesimulásának. Hogy a 444-es cikkben mennyi csúsztatás és hazugság volt, azzal most nem foglalkozom, mert bőven volt, amiben vétkes voltam. Persze először hazudtam némely dologról, hiszen ez a fajta karaktergyilkosság olyan volt, mint egy közeli hozzátartozó halálával szembesülni. Az a bizonyos öt fázis itt is megvolt. De aztán túlléptem mindenen, az érintettektől bocsánatot kértem, és szépen megettem, ami főztem.
Kijelentettem, hogy határozatlan időre visszavonulok a közélettől, s ezt komolyan is gondoltam.
Sem tízmilliós állami támogatású középvállalkozásom nem volt, sem házam, sem lakásom, sem kocsim, sem pénzem. A fiam budapesti albérletének konyhájában, egy vendégmatracon aludtam, enni pedig azt ettem, amit a barátaim hoztak nekem. Közben élvezhettem a teljes ellenzék megvetését, valamin ugyanezt nem kevés kormányoldali ember részéről, többek között kollégák részéről is. Ez az állapot nagyjából három hónapig tartott. Nagyjából annyi ideig, amennyi idős bevételkisesés miatt mostanában Gálvölgyi János siránkozik, vagy amennyi koncertszünet a zenésztársadalom jelentős részének elegendő volt arra, hogy végső elkeseredésében eret vágjon magán. Hogy mit tettem ez alatt a 3 hónap alatt? Például elbeszélgettem számos zsidó ismerősömmel, aztán egy nem zsidó barátom által írt, s nekem ajándékozott könyvből utánaolvastam a magyarországi zsidóság történetének, valamint egy ismerős kolléga cikkeit korrektúráztam sub rosa a Neokohn nevű zsidó lapban, természetesen pro bono. Ja, igen! És rendszeresen jártam a Fővárosi Törvényszékre, azokra a perekre, amikben hol alperes, hol vádlott voltam, s amely pereket olyan jobbikosok indítottak ellenem, akik azóta már nem is jobbikosok. Ami tartotta bennem a lelket, az főszerkesztőm, Huth Gergely kijelentése volt, miszerint, mivel tudja, hogy őszintén megbántam, amit tettem, ezért amikor úgy gondolom, visszavár a laphoz. Ez a2018. áprilisi választások után így is lett. Közben egy barátom beajánlott a Magyar Demokratához, ahová azóta is írok. A Hír Tévébe jó, ha félévente betehetem a lábamat, a Pesti TV-nél pedig szóba se kerülhetett, hogy a csapat része legyek.
***
Mindezeket azért tartottam fontosnak elmondani, mert Bíró László tettei ellenében az én tetteimnek akkor is komoly következményei lettek, ha időközben valamicskét javultak is életkörülményeim. Nem tisztem eldönteni, hogy Bíró László bocsánatkérése őszinte volt-e. Ám erős vélelmezésem lehet. Bíró László ma is tagja annak a pártnak, amelynek tagjai mára ugyan „néppártosodtak”, de ugyanazok, mint akik 2010-ben voltak. És ha Bíró Lászlónak bocsánatot kellett kérnie azért, amiket mondott, joggal tehető fel a kérdés, hogy vajon a többi mikor kér bocsánatot? S ha bocsánatot kérnek is, annak milyen következményei lesznek rájuk nézve? Elárulom: soha, egyikük sem kér bocsánatot, és soha egyikük sem fog kikerülni abból a nagypolgári miliőből, amit magának más emberek hiszékenysége árán teremtett.
Nekem pedig, úgy tűnik, együtt kell élnem a Havas és az egyesített ellenzék által tisztára mosott, hófehér Bíró Lászlóval, úgy is, mint olyan emberrel, aki tetemes vagyonát állami támogatások tízmillióival is gyarapította.
***
Saját példámból, valamint Bíró László példájából kiindulva arra a következtetésre kell jutnom, hogy az ellenzék sosem bocsát meg annak, aki valóban bánja, amit tett, ugyanakkor bocsánatkérés nélkül is keblére öleli azt, akitől kormányváltást remél.
Úgy, hogy a magyar társadalomnak már megint át kell élnie azt a politikai anomáliát, amikor a szélsőjobb egyesül a szélsőballal.
Egyszóval nem Havas itt a lényeg, de még csak nem is Bíró László. Hanem az a hazugságtenger, az a képmutatás-óceán, aminek vizein egyetlen, hatalmas csónakban hánykolódunk mindannyian.
***
Ja, igen!
Hajrá, Zsófi!
() VBT ()
Kiemelt kép: nemzeti1tv YouTube csatorna - képernyőkép
