Pesti Srácok

Véletlen egybeesés: az a cég is érintett lehet a számlagyáros botrányban, amely Karácsony közbenjárására felújította a Lánchidat (Videó)

Véletlen egybeesés: az a cég is érintett lehet a számlagyáros botrányban, amely Karácsony közbenjárására felújította a Lánchidat (Videó)

Mint ismert, az A-Híd Zrt. végezte a Lánchíd felújítását, ám mint az szintén köztudott, a cég meglehetősen furcsa körülmények között győzött a Karácsony Gergely vezette városvezetés által kiírt közbeszerzési eljáráson. A tender elnyerése ugyanis nem volt botrányoktól mentes. A cég ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyerte meg a Lánchíd felújítására kiírt új eljárást a Karácsony Gergely vezette Városházának köszönhetően, mint amennyiért Tarlós István korábbi főpolgármester idején végezte volna el a munkát. Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője feltette a kérdést Karácsony Gergelynek: véletlen-e, hogy az a cég érintett a számlagyáros botrányban, amelyért a főpolgármester kardoskodott, hogy felújíthassa a Lánchidat?

Mint kiderült, a felújítás mintegy 23 százalékkal lett drágább, emellett majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettest év végi bulin vendégül látó céget terhelő kötbért viszont megfelezték. Tarlós idején, 2019 szeptemberében négy érvényes ajánlat érkezett; a legkedvezőbbet az A-Híd adta, amely akkor bruttó 21,8 milliárdot kért volna a Lánchíd felújításáért.

A cég ugyanakkor Karácsonyék időszakában már 26,8 milliárdért vállalta el az eredetinél egyébként kevesebb feladatot magában foglaló megbízást.

A NAV is házkutatást tartott a gyanús cégnél

PestiSracok facebook image

A Mandiner információi szerint a magyar építőipar meghatározó szereplőjénél, az A-Híd Zrt.-nél tartott házkutatást múlt év végén a nyomozó hatóság. A lap az A-Híd Zrt.-nél történt házkutatással összefüggésben megkereste a rendőrséget, az ügyészséget, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, válaszukból pedig kiderült: valóban az ismert jogvédő, az Amnesty International Magyarország igazgatójának a testvére elleni eljárás részeként történt a házkutatás. A cég neve többek között onnan is ismerős lehet, hogy ők végezték a Lánchíd felújítását.

– írta az A-Hídra vonatkozó kérdésre válaszul a NAV. A férfi november vége óta letartóztatásban van, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága több százmilliós számlagyár működtetése miatt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg. Wintermantel Zsolt a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint Karácsony Gergely válaszokkal tartozik a budapestieknek. A politikus úgy fogalmazott:

„Nem tud pontos választ” adni Karácsony

Karácsony Gergely az üzlet nyélbe ütése után azt kezdte bizonygatni egy interjúban, hogy a Lánchíd felújítása valójában olcsóbb lesz, mint a Tarlósék alatt tett ajánlat, de az érvelését (csúsztatását) már akkor is könnyedén lehetett cáfolni. A főpolgármester a csaknem hatvanszorosára emelt előlegre, valamint a vállalkozó által fizetendő késedelmi kötbér megfelezésére is frappáns választ adott.

– ennyit tudott erről mondani Budapest első embere, aki persze „alantas vádaskodásnak” nevezte, ha valaki korrupciós kockázatot emleget a hídfelújítás kapcsán.

Forrás: Facebook, Magyar Nemzet, Mandiner; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.