Az örök győzelem illúziója

Roger Federer valószínűleg minden idők legjobb teniszezője. Kivéve persze salakpályán, de hát mindenkinek megvan a maga gyengesége. Most, 37 évesen is a legjobb háromban van a világranglistán. Mindenkit felülmúló rajongótábora van, akik közül sokan 15-20 éve szálltak fel a Roger-expresszre, és nem akarnak leszállni róla soha többé.

A tenisz és a szurkolás is természetesen rengeteget változott az előző nagy nemzedék óta (Sampras, Agassi stb.), különösen, hogy az elmúlt 15 évet igazából három nagy teniszező, Federer, Nadal és Djokovics uralta, néha kiegészülve Murray-vel és Wavrinkával. Uralmuk állandósága és korlátlansága, valamint hosszúsága tulajdonképpen természetellenes, hiszen két teniszgeneráció is úgy jött és ment, hogy senki nem tudott közülük igazán meghatározó teniszezővé válni miattuk. Ez persze csak a teniszrajongók számára érdekes, viszont a játékos és a szurkoló közötti pszichológiai kapcsolat megváltozása, ami erre a korszakra esik, általános társadalmi tanulságokkal bír és valami nagyon nyilvánvalót fejez ki a korszellemünkből.

Az évadzáró tenisz-világbajnokságon, amelyen elvileg az adott év nyolc legeredményesebb versenyzője vesz részt, az elődöntőben Federer egy Zverev nevű némettel találkozott. Zverev a legújabb nemzedék egyetlen olyan tagja, akinek igazán sikerült az áttörés, versenyképes a három legjobbal is, és több nagy tornát is megnyert már, habár a legnagyobbakat még nem. Tényleg jó játékos, habár néha összeomlik még, de ha jól játszik, simán elkaphatja a nem jó napot kifogó legjobbakat is. Most is ez történt: a jól játszó Zverev szoros, de egyértelmű első játszma után a második szett rövidített játékában 3-3-nál adogatott és a labdamenetben már majdnem verve volt, amikor Federer háta mögött, Zverev látóterében kiesett egy labda az egyik labdaszedő zsebéből. Zverev a szabályoknak megfelelően leállította a labdamenetet és kérte a vezetőbírót, hogy játsszák újra azt. A vezetőbíró a szabályoknak megfelelően így is döntött, amely döntését Federer is elfogadta a bíró magyarázata után, mert az eset egyébként az ő háta mögött történt. Zverev az újrajátszáskor ászt ütött, majd meg is nyerte a rövidítést, és így a mérkőzést is.

A közönség, amely egyébként egyértelműen tájékoztatva lett a történtekről (visszajátszás a helyi képernyőkön, bírói magyarázat) tüntetni kezdett Zverev ellen és alig hagyta, hogy az a pályán – mint győztes és aki először kerül világbajnoki döntőbe – nyilatkozzon. A riportot készítő egykori profi teniszezőnek kellett végül is helyretennie a közönséget, mert azok folyamatosan fújoltak és teljesen elvették a győzelem örömét a magyarázkodni kényszerülő Zverevtől.

Az eset némileg emlékeztet a US Open női döntőjében történtekre, ahol az amerikai néger sztárjátékos (aki impozáns győzelmi listájához képest is agyon van sztárolva) kikapott egy feltörekvő ifjú játékostól. Ott is egy ellene szóló, de a mérkőzést egyáltalán nem befolyásoló ítéletet kifogásolt a közönség, és tette tönkre a győztes örömét.

Federer nincs túlsztárolva, a viselkedésével nem provokálta a neki drukkoló közönséget, de az így is embertelenül viselkedett. Pedig a teniszközönség és a teniszközeg mindig igyekezett gondosan ügyelni arra, hogy a játék integritása ne sérüljön és hogy a mérkőzés végén a kézfogással az ellenségeskedések véget „érjenek”. Az elmúlt évtizedben azonban – a korszellem negatív változásának megfelelően – a nézők egy része nem teniszmérkőzést megy nézni, sőt nem is szurkolni megy a kedvencének, hanem olyan színházi előadást akar, amelyben a kedvence, akivel azonosul, mindig győz. Federer szurkolói között lehet ilyeneket találni a legnagyobb számban, mert ő volt az, akivel, mint győztessel a legjobban lehet azonosulni. Ezzel nem lenne baj, de egyre nagyobb azoknak a nézőknek a száma, akik személyes sértésként élik meg Federer vereségét (akitől óriási teljesítmény, hogy harminchét éves korában, ilyen versenytársak mellett még képes egyáltalán grand slameket nyerni).

Ehhez persze Federernek, a teniszezőknek semmi köze nincs: ez a korszellem, a rossz korszellem következménye. A szurkolók a pénzükért feljogosítva érzik magukat arra, hogy sportszerűtlenül beszálljanak szurkoláson kívüli eszközökkel a mérkőzésekbe és kéjesen elvegyék a győztes örömét, ha az nem az ő emberük. Ugyanis korunk embere azt hiszi, hogy a jegy megvásárlásával a győzelem öröméből, eufóriájából való garantált részesedést vásárolja meg, és nem a mérkőzés megtekintésének a lehetőségét.

Ezek az emberek nem képesek érzelmi szinten különbséget tenni sport, küzdelem és színház között. Nem ismerik a különbséget a megírt történet bizonyossága és a valóság között.

A közönséget sem Federer, sem Zverev érzelmei nem érdekelték, csak a saját kielégülésük. Nemcsak a sportot, hanem minden valóságost elpusztít az ilyen érzelmi hozzáállás. Mindenki más érzelmeit, mindenki más valóságát figyelmen kívül hagyja. Korszellemünk ilyesfajta brutalitása egyre többször bukkan fel az életünkben, a mindennapjainkban. A szurkolónak tudnia kell, fel kell rá készülnie, hogy a csapata, az embere veszíthet is.

Pont az az értelme az egésznek, hogy akkor is mellette állunk, ha nem nyer, és vele együtt tiszteljük a meccs győztesét, vele együtt gratulálunk neki. Sok sportban már rég nem működik ez, de a teniszt csak most kezdte el felzabálni ez a szemlélet. Ha meghajlunk az ilyesfajta nézői igények előtt, soha többet nem fogunk olyan meccset látni, amit érdemes is megnézni.

Vezető kép: Express.co.uk