Létezik-e az „emberiség”?

Az egyik ilyen rendkívül veszélyes kifejezés az „emberiség” fogalma, mintegy ultima rációként használva, olyan hivatkozásként, amely entitás érdekeire hivatkozva bármilyen más lokális érdeket félre lehet tenni és részérdeknek lehet tekinteni.

A liberális ideológia rendszeresen hivatkozik az „emberiségre”, mint egységes egészre, amely közös értékekkel, érdekekkel, kultúrával, gazdasággal rendelkezik és amely jól definiálható tulajdonságú egyedek összessége. Ez az erőszakos fogalomhasználat is, mint minden a liberális doktrínában, az egyedi ember univerzális, mindennél erősebb alapvető „emberi jogainak” vélelmezésén és azok érvényesülésének kikövetelésén, kikényszerítésén alapszik.

Érvelni szeretnék amellett, hogy nincs olyan, hogy emberiség, sőt még amellett is, hogy az ember fogalma is felettébb homályos. Tisztában vagyok vele, hogy ez veszélyes téma, de a nem megvitatása is katasztrofális következményekre vezethet. Mert egy ránk oktrojált fogalomról van szó.

Az ember definíciója több különböző irányból építhető fel. A konzervatívok alapvetően viselkedés alapján határozzák meg, hogy mit várnak el egy emberi lénytől. A liberális felfogás emberi lénynek tekint mindenkit, aki külsőleg embernek néz ki, illetve emberi genommal rendelkezik.

Természetesen a meghatározások határai elmosódottak és a maga céljai érdekében mindkét irányzat használja a másik formuláit. Mindkét meghatározás kulturális eredetű. Fura módon a konzervatívok a jelenlegi embert egy fejlődési folyamat egyik állomásának gondolják, tehát tulajdonképpen evolucionisták, míg a liberálisok tekintik valami transzcendensnek az embert, valami olyannak, amely állandó és megváltozhatatlan nembéli tulajdonságokkal rendelkezik.

A fentieket csak látszólag haladja meg az az elképzelés, amely szerint az ember értelmes lényként kerül meghatározásra, mert az még bizonytalanabb fogalom, használata teljesen önkényes. Ha az ember vagy az értelem fogalmáról bármi általánosat elmondhatunk, az az, hogy kultúránként változik és határait ritkán viszi a saját kultúra határain túlra. Egyedül az európai kultúra lett feltétlenül univerzalista-globalista abban az értelemben, hogy saját fogalmait gátlástalanul használja a világon élő, formális genetikai kritériumok alapján embernek nevezett lényekre.

A technikai civilizáció európai fejlesztés, amerikai verziója is ennek következménye. A földön valaha létezett emberi civilizációk közül csak egy, az európai eredetű jutott el egy olyan tudományig, amely a környezet átalakítására, a világ tudományos megértése felé tett hatalmas lépések következtében, ilyen félelmetes mértékben képes. Tulajdonképpen az értelem fogalma is európai csinálmány, azt a hübriszt fejezi ki, hogy az ember (ami itt még csak az európai embert jelenti szigorúan, az ő kultúrájával egyetemben) képes megérteni a világot és saját magát teljesen, és ebből kifolyólag képes is annak teljes uralására. Az európai ember azonban mára ezt a képességet (pontosabban ennek hitét) nem a kultúrájának tulajdonítja, hanem ember voltának, és evidensnek veszi, hogy erre más kultúrák és a kultúra nélküli egyedi emberek is képesek. Vagyis a formális embertulajdonságok közé sorolja az értelmet. Az értelem tehát nem kialakul egy civilizációban-kultúrában és az egyén egyedfejlődése során átadódik annak, hanem eleve annak veleszületett tulajdonsága.

Más módon fogalmazva: Az ember nem egy közösség által hordozott kultúra és az abból összeálló civilizáció terméke (is), hanem csupán a genetikai kódé.

Ez nyilvánvalóan nem tartható álláspont. Az ember közössége nélkül nem válik emberré. Minden működő közösség megkíván viselkedéseket és arra kondicionálja is tagjait, valamint szankcionálja azokat a devianciákat, amelyek szerinte túlságosan veszélyeztetik a közösség normális működését. Tehát többet kíván a közösségi lét szolgáltatásait igénybe vevő tagjaitól annál, amit az a génjeiből eredendően tud. Tehát az ember nem antropomorf voltától ember, hanem további komplex egyedi és történeti folyamatok következtében az.

Minden embertől elvárható, hogy segítsen fenntartani azt az ökoszisztémát, amely életben tartja. Mindenkitől elvárható, hogy alkalmazkodjon. Mindenkitől elvárható, hogyha szerinte megreformálandó a közösség normalitásfogalma, akkor azt a közösség elfogadott szabályrendszere keretében kísérelje meg bevezetni. És minden kultúra (közösség) el is várja ezt, mert az egyedi emberi értelem szükségszerűen a közösségeken keresztül alkalmas arra, hogy az emberi faj adott csoportját fenntartsa.

Felteendő az a kérdés is, hogy vajon csak egyféle olyan emberdefiníció létezik-e, amely megfelel a fentieknek. Természetes, hogy különböző ember definíciók létezhetnek, amelyek akár tartalmazzák is például az értelmes lénység kritériumait, de egymást kizárják. És mit kezdjünk azokkal az emberdefiníciókkal, amelyek nem is tartalmazzák az értelem igényét, és mondjuk egy vallási követelményt állítanak a helyére?

Az emberiség, mint egység, jelenleg csak a külső jegyek, az antropomorfia alapján definiálható. Az univerzális (globális) igényű emberfogalom következményei felszámolják az emberi faj genetikai és kulturális sokszínűségét és az ebből következő evolúciós előnyöket.

Az, hogy az ember definíciójába automatikusan belefoglaljuk az értelmet is, öncsalást követünk el, mert az értelmet is egyfélének gondoljuk és nem engedjük meg, hogy akár fokozatai is lehessenek. Az európai fehér ember ma olyan technológiai repertoárt irányít (de nem ural), amely minden esetben meghaladja az egyének egyedi belátóképességét. De ez a civilizáció legalább megtanult élni ebben a környezetben és valamiféle etikát is rendelt hozzá, amely segíti a túlélését. A velünk a bolygón párhuzamosan létező civilizációk azonban még nem jutottak el az univerzalista, globalista emberfogalomhoz, csupán erőforrásként tekintenek a többiekre. Ezt az ellentmondást még nem oldottuk fel. Nem vagyunk egy emberiség, csupán egyek vagyunk a földön kialakult több emberiség közül, amelyet az emberi faj létrehozott.

A mi civilizációnk túlélése a mi dolgunk, a többiért viszont nem vállalhatunk korlátlan felelősséget. Aki ehhez a képzetes egész emberiséghez tartozónak gondolja magát, az valójában nem akar egyikhez sem tartozni.

Akik közülünk nem képesek ennek a distinkciónak a megtételére, és univerzalizálni akarják a mi zárt kultúránk vagy más zárt kultúrák etikáját, azok nem identikusak a saját kultúrájukkal (és az összes többi sem érdekli őket), tehát nem is tartozhatnak ahhoz a civilizációhoz, amelyet meg akarnak reformálni.