Pesti Srácok

Amit az ellenzéki politikus-terroristák a köztévében elkövettek, az bűncselekmény

null

E sorok írásakor néhány ellenzéki politikus-terrorista a köztévé székházában randalírozik, erőszakkal be akarnak hatolni tévéstúdiókba egy ötpontos, ostoba követeléslistát beolvastatni. Azt állítják, nekik ehhez joguk van, mert ők képviselők. A biztonsági őrökkel dulakodnak, provokálják őket, diktatúráznak. Őrjöngenek. Hogy mihez van joguk valójában? A jogszabályok szerint akár kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztéshez, ahhoz.

Álljon itt először is a névsor, kik azok, akik „képviselői jogaikra” hivatkozva vasárnap este, illetve hétfő reggel bejutottak a köztévé Kunigunda utcai székházába, hogy ott követelésekkel álljanak elő:

  • Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Korózs Lajos, Oláh Lajos, Molnár Zsolt, Niedermüller Péter, Harangozó Tamás, Varjú László, Szanyi Tibor, Gréczy Zsolt, Ujhelyi István, Hadházy Ákos és Szél Bernadett.

Utóbbi kettőt időközben kiakolbólították a biztonsági őrök, mivel erőszakosan be akartak hatolni tévéstúdiókba, dulakodtak a biztonsági őrökkel. Hadházy – afféle „magyar Pókemberként” – a lépcsőkorláton való lógászkodást is gyakorolta, így próbálva kicselezni az őröket. Ehelyett majdnem sikerült lezuhannia. (Amelyért természetesen egyedül Orbán lett volna a felelős.)

PestiSracok facebook image
Hadházy Ákos, a „magyar Pókember” lóg a köztévé korlátján (Forrás: Facebook)

Ezután egy csodálatos nagyjelenetet adott elő, miközben a biztonsági őrök próbálták őt az épületből kikísérni. Ennek lényege, hogy ismeretlen okból elterült a földön, mint a Nagyalföld, majd akárhányszor próbálták őt fölsegíteni, mindannyiszor visszahanyatlott. A háttérből eközben az eseményeket kamerázó Szél Detti jajongása volt hallható, aki azt ismételgette: „Úristen, mit csinálnak maguk? Meglökték, meglökték, meglökték?” Az alábbi rövid videó ízelítőt ad a bohózatból:

Pár pillanattal később aztán sikerült a diktafonos embert talpra segíteni, noha ő jobban érezte magát a földön, mert ott készül a legjobb vágókép a hazai és külföldi szennymédiába. Ezután Hadházyt videós krónikásával, Széllel együtt kitessékelték az épületből. Szél eközben azt üvöltötte: „Mit csinálnak, maguk állatok?” A távozásuk után támadt nyomasztó űrt Varju és Bangóné próbálta betölteni: folytatták a hepciáskodást és erőszakoskodást, pucsítva nekifeszültek a biztonsági őröknek, hogy behatoljanak valamelyik tévéstúdióba. Kunhalmi azt ismételgette, hogy ők semmiféle erőszakot nem alkalmaznak, hagyják őket békén, nekik joguk van mindenhova bemenni, és amúgy is, eresszék őt oda, hogy megfogja annak a stúdiónak a kilincsét. (Szereti a kilincseket.) Kunhalmi kilincsekhez való vonzódását szemlélteti az alábbi, lepattanós videó is:

Szanyi kapitány a nyomakodás során az őröket cukkolta ilyesféle megjegyzésekkel: „Nézzék ezeket a hősöket. Ahogy megfeszülnek az izmaik. Hogy izzadnak.” A pucsítva feszülés közben Bangóné is egyvégtében kárált, ő is az őröket meg a rendszert szidta, és azt ismételgette, hogy nekik mindenhez (is) joguk van. A délelőtt folyamán erősítést kaptak a dulakodásban megfáradt képviselők Mesterházy Attila és Tordai „Cöfcöfcöf” Bence formájában. Utóbbi e percekben épp az épületben kószál, szobákba nyit be, csinálja, amihez éppen kedve szottyan. Hiszen neki is mindenhez joga van, állítólag. Mint ahogy az általuk fölheccelt tüntetőknek is joguk van betörni a köztévé (vagy éppen a Parlament) ablakait.

Kettőtől nyolc évig

Nézzük a jogszabályokat, amelyekre hivatkozva egyébként Hadházyék pankrációzni kezdtek a nemzetbiztonságilag védett, közérdekű üzemnek számító köztévé épületében! Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény kimondja:

Hoppá! Tehát a képviselői igazolványukat lobogtatva valóban beléphetnek a köztévé épületébe, ám a működését nem zavarhatják meg!Márpedig a biztonsági őrök lökdösése, taszigálása, a stúdióajtók feltépése, az ide-oda flangálás pont ez a kategória. A köztévé biztonsági őrei ráadásul hivatalos személyek, így az ő lökdösésük, taszigálásuk külön bűncselekmény, mégpedig hivatalos személy elleni erőszak. A Büntető-törvénykönyv szerint:

Tehát ez kettőtől nyolc évet érhet. Hogy éppen azok a politikusok hivatkoznak vélelmezett „jogaikra”, akiknek lövésük sincs a jogszabályokról, vicces. Vagy inkább szánalmas. De mindezek mellett: büntetendő!

Az viszont már kevésbé vicces és szánalmas, hogy létezik egy jogszabály, amely a közérdekű üzem megzavarásáról szól. (Ez az, amely miatt Budaházy Györgyöt hosszú éveken keresztül vegzálták az Erzsébet híd 2002-es lezárásáért – miközben neokomcsi anarchistáink 2010 óta legalább tucatszor zártak le budapesti hidakat, zavarták meg a közérdekű üzemként működő budapesti tömegközlekedést, minden következmény nélkül.) A törvény szerint, aki közérdekű üzem működését jelentősen megzavarja, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Aki mindezt csoportosan követi el (Hadházyék ezt tették), az ismét csak kettőtől nyolc évig terjedően varrható be a dutyiba. Nem csoda, hogy az MTVA büntetőfeljelentést tett a randalírozó politikusok ellen.

Az öt pont

A szervezett provokációhoz természetesen ürügy is kellett. Ez az ürügy ezúttal egy ötpontos követeléslista volt, amelyet a köztévének be kellett volna olvasnia. Éspedig azért kellett volna beolvasnia, mert Hadházyék azt mondták. És ha ők azt mondták, akkor annak úgy kell lennie, különben nem működik a demokrácia meg a fékek-ellensúlyok. (A 2006-os tévészékház-ostrom is azzal kezdődött, hogy Rudi Zoltán akkori tévéelnök nem óhajtotta beolvastatni a tüntetők petícióját. Ám halvány emlékeim szerint a mostani roncsellenzék akkoriban éppenséggel azt hajtogatta, a tüntetők nem kényszeríthetik a köztévét ilyesmire. Azóta meggondolták magukat...)

Az öt pontban egyébként semmi olyasmi nincs, ami újdonságként hatna: a szokásos, roncsellenzéki süket szöveg. Íme:

Elemezzük az ellenzéki vágylistát!

  1. „Rabszolgatörvény”? Még az ellenzéki lapok egy része is megírta, hogy hazugság a túlmunka miatti hergelés. De ürügynek kiváló rendőrök megdobálására, karácsonyfa-borogatásra, a belváros földúlására.
  2. „Kevesebb rendőri túlórát”? Akkor talán Kunhalmiék vezényeljék haza az anarcho-komcsi, kereszténygyalázó, szánkógyújtogató, rendőrdobáló csőcseléket a Kossuth térről.
  3. „Független bíróságokat”? Ebben speciel egyetértünk, ám nem úgy, ahogyan ők gondolják. A ballibsiktől független bíróságokra lenne szükség. (Erről ITT írtunk részletesebben.)
  4. „Európai ügyészséget”? Tehát adjuk oda a szuverenitásunk egy újabb jókora darabját Brüsszelnek, hogy Juncker meg a többi isiászos, nyálcsorgató elmebeteg dönthesse el Brüsszelből, ki a bűnöző nálunk, ki nem? Nyilván az, aki ellentmond nekik. Aki meg gazsulál és eladja nekik az ország közműszolgáltatóit, stratégiai cégeit (magyar balliberális pártok), annak minden el lesz nézve, mint 2010 előtt.
  5. „Független közmédiát”? Olyat, mint 2002 és 2010 között volt? Vagy amilyen a haladó Nyugaton az elmúlt években? (Lásd: kölni tömeges nemi erőszakról való német hírzárlat, migráns-bűncselekmények cenzúrázása, satöbbi.) Hehehe. Ez a pont a legviccesebb mind közül.

Már csak azt nem értem, a fő követelésük miért nem szerepelt a listán! Tudniillik: „Azonnal váltsák le és kergessék el a magyar népet, amiért volt képe harmadszor is kétharmadhoz juttatni a Fideszt!” Ráadásul, ha ezt az utóbbit sikerülne megvalósítaniuk, az előző öt is okafogyottá válna...

Advent harmadik vasárnapján vagyunk túl, hét nap múlva itt a Szenteste. Az ünnepi készülődés, a várakozás áhítata helyett azt kell néznünk-olvasnunk a híradásokban, hogy néhány nyomorult, tehetségtelen, agresszív, buta, a magyarok által megvetett és ellenzékbe küldött politikuslárva a Kossuth téren és a köztévé székházában fenyegetőzik, zsarol, bűncselekményeket követ el és másokat is bűncselekményekre bujtogat. Egy szó jut róluk eszembe: terroristák!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.