Románia: Erdély elcsatolása nem fájhat a magyaroknak, a visszacsatolást pedig felejtsük el!
Megalapozatlan a fájdalmunk Trianon miatt, nincs is semmilyen probléma, amit orvosolni kéne – üzente a magyar nemzetnek a román külügyminisztérium. Ezért jobban tennénk, ha mindenféle „Nemzeti Összetartozás Éve” meg revizionista lózungok helyett örülnénk a mai határainknak, s beletörődnénk abba, hogy Erdély jó kezekben van náluk. Ám miközben Románia nekünk a határok sérthetetlenségéről papol Erdély miatt, aközben követeli „vissza” magának Moldovát. Nekik ugyanis lehetnek területi igényeik...
Nem tudom, sírjunk vagy nevessünk a román külügy minapi közleményén. Ezek tényleg ezen a színvonalon leledzenek, tényleg ennyire hülyék – vagy csak mindenki mást néznek annak? Esetleg mindkettő. Ilyesmiket írtak ugyanis: megalapozatlannak tartják és elutasítják a magyar Országgyűlés múlt heti határozatának indoklását a 2020-as Nemzeti Összetartozás Évéről, mivel Románia szerint nem léteznek olyan
máig megoldatlan politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák, amelyeket a „békeszerződés” okozott.
Keleti szomszédunk tudni véli, hogy a Románia és Magyarország határát kijelölő trianoni békediktátum (ők a „békeszerződés” szót használják) nem jelent megoldandó problémát, sem tragédiát, miként azt a budapesti parlamenti nyilatkozat „beállítja”.
Ez a szerződés a jelenlegi geopolitikai valóság egyik meghatározó eleme, és része azoknak a békeszerződéseknek, amelyek véget vetettek az első világháborúnak, a mintegy 19 millió ember életét kioltó valódi tragédiának, utat nyitva a nemzetállamok – köztük Magyarország – megszületésének és megerősödésének
– írták. Tehát nemhogy búslakodnunk tilos, amiért az antant tálcán átnyújtotta a területeinkre éhes Romániának Erdélyt és a Partiumot, s vele együtt több millió magyart, németet és zsidót, de még legyünk hálásak is érte – lényegileg ezt üzeni a kommüniké elmebeteg és/vagy ördögien gonosz megszövegezője.
Ha belegondolunk, az Erdély egyoldalú elcsatolását 2018. december elsején kimondó gyulafehérvári „nemzetgyűlés” évfordulójának erőszakos ünnepeltetése az elcsatolt magyarokkal ugyanebbe a sorba tartozik: „Ne merészelj szomorkodni, sőt, örülj, hogy elcsatoltunk, te bozgor, különben elvitetünk a Securitátéval Securitate jogutódjával!”
A román külügy elfogadhatatlannak tart minden olyan próbálkozást, amely „a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul”, mivel ezek szerintük ellentmondanak a XXI. századi európai valóságnak és az 1996-os román–magyar-alapszerződésnek. Egyúttal tudatták: a trianoni béke aláírójaként Magyarországnak kötelessége a szerződés valamennyi előírását betartani és jóhiszeműen végrehajtani a nemzetközi jog alapelveinek megfelelően.
Itt azért – néhány cifra káromkodás kíséretében – több gondolata is támad az embernek. Például: a magyar nemzet együvé tartozásának ünneplése miért „történelemátírás”? Történelem-átírás például az, amikor egy nép kitalál magának egy mesét (teszem azt: dákoromán elmélet), és erre a kitalációra hivatkozva követel magának területeket szomszédaitól. (A Nyugat aljassága miatt sikerrel.)
Átállnak, tehát vannak
Aztán eszünkbe juthat az is: mióta aggódik ilyen vehemensen Románia a szerződések betartása miatt? Éppen ők, akik a büdös életben egyetlen szerződésüket sem tartották be, mindig megszegték azokat.
Egyetlen biztos pontja van a román külpolitikának: az átállás. Az első adandó alkalommal elárulni a szövetségest, hátba támadni a gyanútlan barátot, megszegni a szerződést, egyezséget.
Ezt tették Bulgáriával a Balkán-háborúk alkalmával, jutalmul háromezer négyzetkilométer bolgár földet kaptak. Ugyanezt tették az Osztrák-Magyar Monarchiával, amikor a semlegességi szerződésre magasról téve megtámadták a más frontokon harcoló Magyarországot, betörtek Erdélybe. Bukarest elfoglalása után aztán fülüket-farkukat behúzva különbékét kötöttek a központi hatalmakkal – noha az antanttal kötött titkos szerződésben megígérték, soha nem kötnek különbékét az ellenséggel. Majd a különbékét is megszegve újra betörtek a már háborúból kilépett Magyarországra, és vittek mindent, ami mozdítható volt. A második világháborúban aztán ismét hozták a formájukat, megint átálltak, megint hátba támadták a szövetségeseiket. (És akkor arra most ki se térjünk, hogy 1940-ben maguk a románok kérték a Nyugat döntőbíráskodását, ebből lett a második bécsi döntés, Észak-Erdély visszatérése Magyarországhoz. Ez semmivel sem kevésbé érvényes „szerződés”, mint a trianoni – ráadásul igazságos is.)
- Hány szerződésszegés volt ez így összesen? Sok. Szóval Románia az utolsó állam a földkerekségen, amely másokat szerződések betartására inthet.
Örök és megváltoztathatatlan?
A román külügy elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy Magyarország közvetve, vagy közvetlenül megkérdőjelezze azt a módot, ahogyan Románia tiszteletben tartja magyar etnikumú polgárai jogait. Tesszük mindezt azért (legalábbis szerintük), hogy „egy másik nemzethez tartozásuk nosztalgikus, fiktív határok alapján megrajzolt történelmi eszméjét táplálja, amelyet Európa meghaladott az Európai Unió megalakulása által”.
Először is: Románia soha, egyetlen másodpercig sem tartotta tiszteletben az elorzott területeken élő őshonos magyarok jogait. Nem kezdem el fölsorolni a példákat, könyvtárnyi irodalma van, és sokszor írtunk már ezekről. (Lásd: ITT, ITT vagy ITT.)
- Másrészt: ha Európa annyira meghaladta már ezeket a revíziós törekvéseket, akkor Románia miért erőlködik annyira évek óta Moldova bekebelezésén?Ha a második világháborút lezáró párizsi béke által kijelölt gúnyhatár annyira szent és sérthetetlen Erdély és a Partium esetén, akkor Moldova esetében miért nem az?
Gondolom, a Kárpát-hazában van pár millió támogatója annak, hogy – miként Putyin mondta – kinyissuk Pandóra szelencéjét. A román állam úzvölgyi terrortámadása (is) bizonyította, hogy a Magyarországról levágott testrészeket nem sikerült Romániához varrni, a sebek elfertőződtek, üszkösödnek – újra föl kell hát nyitni azokat.
Inkább előbb, mint utóbb le kell majd ülni, újra kell tárgyalni a második világháborút lezáró párizsi békediktátum vitatott pontjait. Az igazságtalanságokat a nagyhatalmak áldásával, békésen orvosolni kell – addig itt béke nem lesz, legfeljebb vihar előtti csönd. Ha pedig úgy alakul, Romániát majd megvigasztaljuk saját külügyminisztériuma közleményével: megalapozatlan a fájdalom Erdély elvesztése miatt!
