Tudhat ez a nemzet valamit, ha egy Magyarország-térképtől ilyen sokan berezelnek
Idestova harmadik hete rugózik egy szépséges Magyarország-térképen a honi balliberális sajtó egy része. E térkép a Fidesz Lendvay utcai székházának egyik falát díszíti, s hazánk 1920 előtti határait, illetőleg vasútvonalait ábrázolja. Néhány agymosott honfitársunk bánatosan följajdult: Juj, csak meg ne sértsük a szomszéd népek érzékenységét!
A szóban forgó atlasz nem csak szép, hanem nagy is: széltében kitölti a székház tárgyalójának falát. E pompás díszlettel a háttérben ülésezett december közepén a Fidesz elnöksége, s ekkor készült az a fotó (lásd: vezető képünket), amelyet Orbán Viktor miniszterelnök megosztott Facebook-oldalán. S amellyel sikerült rálépni Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök bütykére, aki dacosan kijelentette: „Horvátország határai ott vannak, ahol vannak”. Ami azért is fura, mert a horvát azon kivételes határunk, amellyel a magyarok többségének nincs baja...
Pár nappal ezután viszont az ATV-s Csuhaj Ildikónak sikerült az alábbi kérdéssel megörvendeztetnie Gulyás Gergely kancelláriaminisztert a kormányinfón:
Amikor közeledik a trianoni békeszerződés századik évfordulója, és a környező országokat mérhetetlenül irritál minden magyar utalás Trianonra vagy Nagy-Magyarországra, akkor jó dolog egy ilyen fotót kitenni? Miért van ott a térkép?”
Itt természetesen nem a hölgy személye a lényeges, hiszen akad több tucat balliberális kollégája és kolléganője, aki pontosan ugyanebben a tenyérbemászó formában tette volna föl a kérdést. Ő csupán egy prototípus.
Prototípusa annak a nemzeti érzéseitől megfosztott, lelketlenné tett nemzedéknek, amely elszenvedte a negyven évnyi kommunista-internacionalista, majd a harminc évnyi liberális-globalista agymosást. Az ő beteg koordinátarendszerükben a hazaszeretet, a magyar zászló lobogtatása, a gúnyhatárokon túli magyarokért való kiállás „magyarkodás”. A minket ért igazságtalanságokról, égbe kiáltó bűnökről való beszéd a szomszéd népek érzékenységének megsértése. Az országrablásra való emlékeztetés úgyszintén.
Íme, az agymosás végterméke: a magyartalanított magyar ember, a homo balliberalicus, aki egész életét békaperspektívában éli, bocsánatért esdekel, amiért magyarként létezni merészel, s honfitársaitól is azt követeli, magyarságukkal, tűzre való történelmi térképeikkel vagy az igazság kimondásával ne hergeljék a szomszéd népeket. Tudniillik rendkívül érzékeny lett a lelke szegény szomszédoknak, amióta komplett országnyi területeket kaptak a Nyugattól – a mi hazánkból...
Ismerős, ugye? „Legyünk a szomszédokra tekintettel, ne magyarkodjunk, de leginkább fogjuk be a pofánkat!” – üzeni nekünk évtizedek óta az éppen aktuális balliberális megmondóember, akit alkalmasint Kádár Jánosnak, Miklósi Gábornak, Medgyessy „Pezsgőző” Péternek, Kovács Laci bácsinak („Merjünk kicsik lenni!”) vagy éppen Fekete-Győr Andrásnak hívnak, aki a magyar helyett román elnökjelölt mellett kampányol.
Miközben nekünk szigorúan tekintettel kell lennünk a szomszédok lelki békéjére és üdvére – szomszédainkra ugyanez nem vonatkozik. Egyikük, Románia éppen ünnepnappá készül nyilvánítani Trianon gyalázatos évfordulóját. Ennyit tehát Csuhaj Ildikó kérdésének azon részéről, miszerint szomszédainkat irritálná Trianon. Frászt! Ők imádják Trianont. Csak minket gyűlölnek – mert létezésünk emlékezteti őket az ősbűnre. Tudják, amíg egy magyar is lélegzik a Kárpát-medencében, addig nincs biztonságban az ebül szerzett jószág. Gyanítják, soha nem mondunk le ideiglenesen megszállt földjeinkről, túszul ejtett magyar testvéreink millióiról. Soha!
Sztereotípia
Tegnap a 24.hu írt egy cikkecskét az őket változatlanul kínzó történelmi Magyarország térkép ügyéről. A Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor barátságosan meghívta és körbevezette a balliberális portál újságíróját a Lendvay utcai pártszékházban, és türelmesen elmagyarázta neki: bizony, nem ők tették oda azt a térképet, hogy azzal irritálják Csuhaj Ildit meg a szomszéd népeket, hanem az ott volt eredetileg is. Ám a kommunista időszakban egy kárpittal eltakarták. Az épület 2016-2017-os felújításakor „bújt elő” a térkép a textil alól.
A cikkből kiderült, hogy „az épületet három évtizeden át a Máramarosszigetről indult, fakitermeléssel dúsgazdaggá vált Groedel család lakta, ők 1905-ben költöztek be a Kármán Géza Aladár és erényi Ullmann Gyula tervei szerint megszületett épületbe. Az utcában a két világháború közt több épületet is birtokló, értékes műgyűjteményt felhalmozott családtagok az erdélyi, majd felvidéki és lengyel erdők kitermelésével a magyar vasútépítés létfontosságú részesei voltak, de számtalan középület és villa berendezése, illetve belső díszei is az általuk szállított faanyagból születtek meg” – írta a 24.hu, majd következett az a mondat, amelyért az eddigieket is idéztem:
Kutatás nélkül is egyértelmű volt, hogy a fotón látható egykori díszes ebédlőt a Groedelek alakították ki, a térkép azonban sehogyan sem illett a képbe – miért is tenne egy zsidó kereskedőcsalád teljes falat borító, a közel teljes Nagy-Magyarországot ábrázoló óriástérképet az ebédlőbe? – gondoltuk.
Hogy miért? Például – most kapaszkodjon meg a 24.hu! –, mert 1905-ben ez volt Magyarország. Tádám! Vagy például azért, amiért a két világháború közti revizionista irodalom jeles alakjai között szép számmal voltak zsidó honfitársaink. Szerették a hazájukat, Magyarországot, tetszik érteni? A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország! mond valamit? Vagy Szép Ernő Felhő című verse? Gondolom, semmit. Mindegy.
A jövő térképe
Nem tudom, miért, de idetolakodott elém egy régi kis történet emléke. Egyszer egy liberális ismerősöm ekképp fakadt ki: „Úgy fölpofoznám, akinek az autóján Nagy-Magyarország-matricát látok”. Persze, ennek gyakorlatba átültetésével később mégsem próbálkozott, mert bár agymosott liberális volt, azt azért tudta, a fogsorára szüksége lesz a későbbiekben is.
Ha még nem említettem volna, Gulyás Gergely azt válaszolta a szomszéd népek érzékenységéért aggódó ATV-riporternek: „Ha valakinek nyugodtan lehet érzékenysége
A múltad nélkül nem lehet jövőd, mert a jövődnek értelmet a múltad ad.
Vagy így sem érthető? A Lendvay utcában vagy bárhol a világon féltve őrzött összes Nagy-Magyarország-térkép nem csupán a múlt és a jelen része, eldugott szobák, tárgyalótermek éke, naponta elmormolt imák tárgya. Akár tetszik ez egyeseknek, akár nem: e térkép bizony a jövő is.
