„Mi leszel, ha nagy leszel?” – „Apám k*rváit fogom futtatni, tanár úr!”

Nem nyomoz az ügyészség Orbán Viktor ellen a gyöngyöspatai romákkal kapcsolatos kijelentései miatt – adták hírül a balliberális hírportálok a minap. Hetek óta megy a hiszti, a hangulatkeltés, hogy a cigányokat másodrendű állampolgárokként kezelik ebben az országban. Nem elég, hogy a fehér, keresztény, heteroszexuális képződmények szegregálják őket, most még az emiatt megítélt kártérítést sem akarják nekik kifizetni. György Péter liberális esztéta az ATV-ben elcsukló hangon értekezett arról, hogy rettenetes világ épül Magyarországon, ahol a romák már nem számítanak ugyanolyan rendű és rangú embereknek, mint a magyarok. A sorosista jogvédők vérszemet kaptak, már heccelik a cigányokat; ahol csak lehet, elindultak a vonulgatások, tüntetések pro és kontra. Persze a szakavatott jogvédők pont a cigányokkal, az ő sorsukkal nem foglalkoznak. Bemennek a telepekre, az iskolákba, visznek csokit, ajándékot, egy kis pénzt esetleg, és elmantrázzák nekik, hogy mik a jogaik, meg hogy ne engedjék magukat elnyomni a többség által. Szóval megy a menetrendszerű provokálás. Az Amnestyt, a TASZ-t és György Pétert azonban az már a legkevésbé sem zavarja, hogy épp ezzel a hergeléssel dobják le a „bombákat” a falvakra, településekre és talán az együttélés legérzékenyebb gócpontjaira: az iskolákra.

„Azé mer cigány vagyok, azé...?”

Egy 14 éves cigány gyerek, akinek egyébként fogalma sincs arról, hogy mi a diszkrimináció, meg nem is érdekli, mert együtt lóg a suliban és azon kívül is a hasonlóan hátrányos helyzetű, szegény magyar társával, bejön az osztályterembe, megáll a tanárral szemben és közli, hogy neki jogai vannak. Egyébként is őt elnyomják a magyarok, úgyhogy tessék szíves lenni őt békén hagyni, nem számon kérni, mert nehéz a sorsa és neki egyébként is jogai vannak. Aztán Robika – merthogy megtörtént esetről van szó – elfordul, hamiskásan rákacsint a padtársára és röhög a markába. Elkezdődik az óra és kiderül, hogy történetesen Robikánál nemhogy tankönyv, de még táska sincs. Robikán atléta van és fuksz, továbbá egy kissé zavaros a tekintete. A tanár mindezt szóvá teszi – ha még meri –, amire jön a gyors replika:

Ezt nagyon megtanulták, de nem maguktól. Nem a levegőbe beszélek. Két évet tanítottam egy olyan pesterzsébeti iskolában, ahol a tanulók jelentős része cigány volt. Onnan indul a dolog, hogy ezek a srácok és a családjaik a jogaikkal nagyon, de nagyon tisztában vannak, a kötelességeikkel azonban már nem. Ez aztán olyan torzulásokhoz vezet, amelyek az internetre felkerült tanárverős videókon jól látszanak. Ezek a külvárosi, illetve kisvárosi iskolák szinte háborús övezetté válnak. A cigány fiatalok többsége soha életében nem hallotta a családjában azt a szót, hogy „nem” vagy „nem lehet”. A liberális jogvédők, szociális munkások pedig a fent leírt módon adják alájuk a lovat. Ezek a törvényen kívül élő kis „szilaj csikók” egy kis herbállal meg ginával (GHB nevű szerves vegyület, drogként használják) feltöltekezve bemennek a suliba, ahol a kiégett, leharcolt, 180 nettóért keccsölő pedagógus próbálja megfegyelmezni őket. A srácok erre elborulnak és az a minimum, hogy szidalmazni kezdik a tanárt. Az ominózus „oktatási intézményben” az is előfordult, hogy egy idősebb kolléganőt ki kellett mentenünk az osztályteremből, mert néhány begerjedt tanuló beszorította a sarokba és veréssel fenyegette, lökdöste. A fiatal tanárnőket rendszeresen verbálisan zaklatták. „Ládámelá” – mondták nekik mindig, ami magyarul annyit jelent: „Menjél le!”, vagyis „Sz*pjál le, tanárnő!” Ezek az esetek sokkal gyakoribbak és rendszeresebbek, mint ahány videó kikerül az internetre.

A liberálisok szegreálnak

A címben szereplő kérdés-felelet is ebben a pesterzsébeti iskolában hangzott el. Egy cigány fiú kihozott a sodromból, én pedig emelt hangon kérdeztem tőle, hogy mit kezdesz majd az életeddel felnőttként. Erre kaptam a rendkívül nyugodtan, egykedvűen odavetett választ. Akkor döbbentem rá, hogy te jó ég, ezen fiatalok legtöbbjének fogalma sincs arról, hogy más irányba is mehetne az életük, hogy történhetne másképpen is. Nem biztos, hogy amit szabadságomban áll megtenni, az javamra is válik majd az életem folyamán. Sokuknak meg sem fordul a fejében, hogy talán nem azt kellene csinálnom, amit az Apám vagy a bátyáim. Ahhoz azonban, hogy a cigány fiatalok ezt felismerjék, több kell, mint a duma a jogokról, az egyenlőségről és a szabadságról. Ehhez nevelés kell, plusz meg kell ismerni őket és a körülményeiket, adott esetben köztük kell élni. Le kell ülni velük és elfogadni, ha megkínálják az embert étellel, itallal ott, a büdös putriban. És szeretni kell őket, mert nagyon szerethetőek! Ahogyan tudnak lelkesedni dolgokért, sokszor sokkalta jobban, mint a magyarok. Ők nagyon tudnak élni és szeretni, szívből égni a hozzájuk közelállókért, legyen szó cigányról vagy magyarról. Az viszont nem szeretet, hogy hozzájuk vágunk különböző segélyszállítmányokat, tartunk egy kiselőadást a diszkriminációról, aztán, mint a vadliba, húzunk vissza Pestre vagy a jól fűtött központba. Ez pont olyan, mint az a szülő, aki ajándékokkal halmozza el gyermekét, mindent megenged neki, viszont időt nem tölt vele és számon sem kér rajta semmit. Szerintem jól körülírtam, hogy ez a liberális nevelés, ami olyan felnőtteket produkál, akik aztán nem tudják megállni a helyüket az életben. Nem az a szegregáció, hogy Gyönygyöspatán cigány osztályok jöttek létre, mert a fentebb taglalt problémák, helyzetek miatt a magyar szülők elvitték az iskolából a gyerekeiket. Valójában a liberálisok szegregálnak azzal, hogy azt mondják a többségi társadalomnak: nézd, a romák többsége hátrányos helyzetű, szegény ember, ezért viselkednek sokszor úgy, ahogy. De ti viseljétek el őket, akkor is, ha bántanak titeket, hisz az ő helyzetükben érthető, hogy ilyenek. Ily módon éppen a liberálisok helyezik egy alacsonyabb szintre a cigányságot. Ezzel szemben akkor bánunk jól és fair módon a cigányokkal, ha nemcsak ugyanazt biztosítjuk a számukra, hanem ugyanazokat a viselkedési, együttélési normákat sajátíttatjuk el velük, mint mindenki mással, majd ezeket számon is kérjük rajtuk ugyanúgy, mint mindenki máson.

Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula/PS