Mi lesz a Jobbik szavazóival?
A hatalmát visszaszerezni akaró királyi családként viselkedő Apró-klán megnyerte az ellenzéki térfélen a dominanciaküzdelmeket, és már most megszerezte a totális hatalmat. Kijelenthető, hogy a Jobbik, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd 2022 elején a közelében sem lesz a parlamenti küszöbnek. Szervezeteik addigra széthullanak, a parlamenti helyekért élet-halál harcot folytató pártarisztokráciák kivételével tagságuk sem nagyon lesz már. Még a Momentum sorsa is kérdéses, egy ennyire nyilvánvalóan szellemi kapacitások nélküli párt, amelyik kizárólag külföldről importált kommunikációs technológiák felhasználásából él, nagyon érzékeny a politikai klíma számára nem értelmezhető változásaira.
Az egyetlen lényeges kérdés az, hogy mi lesz a Jobbik 2018-as szavazóival? A DK már megszerezte az MSZP szinte teljes szavazói bázisát. A Momentum becsatornázta a városi identitás nélküli fiatalokat, akik azt hiszik, Orbán elnyomásának következménye, hogy nem válthatnak bármikor nemet, meg egy csomó idealistát, aki semmit nem ért a világból. A többi ellenzéki pártra olyanok szavaznak, akik csak néhány évente nézik meg a politikai állapotokat, akik úgy emlékeznek, hogy az MSZP nagy baloldali párt, az LMP elnöke Schiffer András, a Jobbiké meg Vona Gábor.
2016-ban a Jobbik Vona Gábor uniszex bájaira, néppártosodás ide vagy oda, húsz százalékot kapott. A Jobbik vezetése a csalódott MSZP-szavazók és a nyilas mentalitású prolik szövetségén alapuló politikai program alapján akár kormánypárt erejűnek is képzelhette magát a szavazatszámok és arányok alapján, ha a Fidesz nem szerez többséget.
De szerzett és arra, hogy ötven százalék alá szorul mandátumszámban, nem is volt igazi esély. 2018-ig a Jobbikot még támogatta, egyre csökkenő számban ugyan, az a MIÉP-es értelmiség, amely dominálta a radikális szalonjobboldalt 2002-ig. Ez a csoport azonban rácsodálkozva a Jobbik vezetőinek intellektuális képességeire és emberi minőségére, lassan eltűnt a párt mögül, és helyüket Török Gábor-jellegű szakértők vették át, akik intaktabb politikai erőket is kicsináltak már.
A Jobbikot jelenleg az egykori párt negyedik vonala „vezeti”, azok az emberek, akik a Jobbik-jelenség csúcspontján általában még a kisvárosokban is elbukták a politikai harcot egy okosabb jobbikos társasággal szemben, ha éppen volt olyan. Miután viszont sokszor nem volt, sokan csináltak közülük pártkarriert a Jobbik szerencsétlenségére.
Politikai értelemben a Vona utáni Jobbik nem értelmezhető, például mert még csak nem is politikusok azok az emberek, akik jelenleg a frakciójában és a vezetésében ülnek. A Jobbik szavazatmegtartó képessége a nullára csökkent, nincs ember, aki a kényes kérdésekben fel tudná idézni az álláspontját, és Jakab Péter stílusa mindenkit elriaszt, aki nem szokott lincselésekre járni. A többi ellenzéki párt számára az a legfontosabb kérdés, hogy a Jobbiktól elpártoló szavazók vajon hová mennek? Ezt a kérdést nem igazán tették fel a Jobbik „liberalizálása” előtt, mert már akkor sem tetszett volna a válasz. Az ex-MIÉP-es szavazók és az ahhoz hasonló stílusú politizáló emberek döntő többsége a Fidesz felé tájékozódik, felismerve, hogy Gyurcsányra és Dobrevre szavazna azzal, ha bármilyen jobbikos közös ellenzéki jelöltet támogatna. Akik az akcionista, még az eredeti Jobbikos mentalitásra vágynak, azok már rég a Mi Hazánk környékén vannak. Ez az összesen maximum 4-5 százaléknyi szavazó meg is látszik még a Fidesz számain is, de az ellenzék összesített számain kifejezetten. A Jobbik LMBTQ-kompatibilissé tétele tartósan 50 százalék fölé emelte a Fidesz országos támogatottságát. Gyakorlatilag azokban a körzetekben csökkentette jelentősen az ellenzék egyéni jelöltjeinek esélyeit ez a lépés, ahol egy eredeti Jobbikkal, valami normálisnak tűnő „civil” jelölttel felállva még lehettek is volna reményeik. Csak hát a civil jelölt általában nem pártbéli haver, egyik ellenzéki párt sem akar idegeneket beengedni a parlamentbe. Szavazóbázist persze szeretnének növelni, de új politikusokat eszük ágában sincs beengedni a pikszisbe. Ez az egyetlen dolog amit jól csinálnak, tetszetős eleganciával nem vesznek tudomást Márki-Zay Péterről, pedig neki az esze és stílusa alapján lenne helye közöttük.
Ráadásul, ha mi nem is, az ellenzéki szavazók megérdemelnének egy Gyurcsány-Dobrev-Vadai-Jakab-Karácsony-Szél Bernadett-Hadházy kormányt. Habár ezt a két utóbbi politikai ámokfutót is látványosan kifelejtik a nagy összefogásból, mert tudják, még ellenzéki oldalon sem garantálható, hogy nem harapnak meg valakit.
A Jobbik szétesése ugyan visszaadott a baloldali összefogásnak kb. 15 százaléknyi balos, minden kicsit is gazdagabb és boldogabb emberre irigy elégedetlen embert, de semmilyen lényeges összetevőben nem javította az ellenzék helyzetét.
A Fidesz még Budapesten is javított jelentősen, talán csak a legjobb pillanataiban állt ennyire jól. A választás ráadásul csak a 2010 előtti választási rendszerben dőlt el Budapesten, amióta ott nem torzít a baloldal javára, sosem fognak abszolút többséget szerezni, ha nem szólítanak meg tradicionálisan fideszes szavazórétegeket is. De erre azzal, hogy egyre szélsőségesebbek és liberálisabbak, nem nő az esély, hanem csökken.
A közös ellenzéki lista azonban azt a veszélyt is magában rejti, hogy az abból kiszorított csoportoknak, akár az LMP, akár az MSZP, akár a Jobbik maradványaira támaszkodva, érdemes egy másik ellenzéki formációt gründolni, amely garantáltan Gyurcsány-mentes és bevihet tíz régi elvtársat a parlamentbe.
Az elmúlt két parlamenti választáson az ellenzék mindig rosszabbnak bizonyuló stratégiát választott, mint eggyel korábban. Úgy tűnik megteszi most is ezt a szívességet. Ettől még persze nyerhetnek, de akkora csoda nincs, hogy normálisan kormányozni is képesek legyenek.
Fotó: PS/Horváth Péter Gyula
