Pesti Srácok

Meglepődtünk: Soros fizetett bírái a Soros egyetem javára döntöttek...

Meglepődtünk: Soros fizetett bírái a Soros egyetem javára döntöttek...

A foci egy olyan játék, amelyet két csapat játszik kilencven percig, a végén pedig a németek nyernek. Az uniós bíróságok pedig olyan műintézmények, amelyekben Soros fizetett mamelukjai ülnek, s végül minden perben Sorosnak adnak igazat.

Ez ugrott be, mikor a tegnapi hírt vételeztem: a luxemburgi Európai Bíróság megint elmarasztalta Magyarországot, most éppen a felsőoktatási törvény módosítása miatt. Szép hazánknak tehát már annyi függetlensége sem maradt, hogy a saját felsőoktatását szabályozza...

Pedig a jogszabály előírásait szinte az összes, hazánkban működő külföldi egyetem képes volt teljesíteni. Egyedül Gyuri bá ügynökképzője (CEU) nem. Csak ők nem voltak képesek fölmutatni egy épkézláb kampuszt az Egyesült Államokban, amely nem postafiókként üzemel. Ezért – bármily szomorú – a továbbiakban nem osztogathatnak amerikai diplomát Magyarországon, csak magyart. Ez Soroséknak annyira fájt, hogy részlegesen áttették hüllőkeltetőjük székhelyét Bécsbe. (Persze, azért teljesen nem szabadultunk meg tőlük.) Ám előtte még világraszóló hisztit szerveztek a „nem létező” Soros-hálózat segítségével. (Áj em vit ceju, frí egyetem, „bajszos szar”, „Áder nyeli”, „Veto” satöbbi.) A Srgya Popovics és Saul Alinsky sorvezetője szerint fölheccelt anarchisták randalíroztak egy sort Budapesten, fejbe dobáltak, lökdöstek és megütöttek néhány rendőrt s ellopták a kisgyermekek ajándékszánkóit. Igazi, minőségi „demokraták”, na.

Még a nem éppen kormánypárti Azonnali is arról írt tegnap: saját magával ment szembe az Európai Bíróság, hogy elkaszálja a lex CEU-t. Ugyanis arra a szabadkereskedelmi egyezményre hivatkoztak, amely más esetekben hidegen hagyja őket. A portál rámutatott:

PestiSracok facebook image

De hát valamit elő kellett rántani a cilinderből – ezt már én teszem hozzá. Sőt, igazából azt furcsállom, hogy még hivatkoznak bármire! Azt is mondhatták volna: rossz a törvény, mert csak. Vagy mert: O1G. (Ne türelmetlenkedjünk: hamarosan tényleg csak ennyi lesz az „indoklás”.)

Egy másik európai sóhivatalban, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) is ugyanaz a helyzet, mint a luxemburgi Európai Bíróságon. Egy szintén Strasbourgban székelő szervezet friss kutatása szerint az EJEB 2009 óta hivatalt betöltött száz bírája közül huszonketten bizonyíthatóan közvetlen kapcsolatban álltak Gyuri bácsi által futtatott szervezetekkel. Vagyis minden ötödik bíró Soros György zsoldjában áll. Tehát nem nagyon van olyan strasbourgi per, amelybe a Jóságos Filantróp legalább egy samesza révén ne szólhatna bele, ne befolyásolhatná azt a neki tetsző irányba...

Minden európai vezetőt kézben tart (PS-montázs)

Rögzítsük: Magyarországon már nem a magyar választók által demokratikusan fölhatalmazott törvényhozók alkotnak jogszabályokat, hanem az európai bíróságok. A strasbourgi és luxemburgi bíróság, s azokban a sátáni szélhámos zsoldjában álló bólogató Jánosok döntik el, milyen jogszabályai lehetnek a „szuverén” Magyarországnak, s milyenek nem. Bármi, ami az ő köreiknek (bűnözők, migránsok, fölforgató szervezetek) rossz, arról kimutatják, hogy uniós jogba ütközik. A bűnözőket büntető, az áldozatokat védő, épeszű, normális törvényeket elsöprik, a betegest, a deviánst ünneplik. Soros talárosai döntik el, hány négyzetméteres cellákban üdüljenek az anyagyilkosok, milyen hőmérsékletű kávét szervírozzanak a gyermekeket erőszakoló migránsbűnözőknek, merre legyen panorámás kilátás a fejszés gyilkosok börtönlakosztályaiból. Ők mondják ki, hogy az illegális migránst tilos táborba zárni; még arra az időre is, míg ki nem derül, terrorista vagy sem. S ők döntik el, hogy a tranzitzóna is embertelen, föl kell számolni, mert ha csak Szerbia felé nyitott, akkor az valójában zárt. Ki kell hát nyitni befelé, hadd áramoljon szabadon Afrika lakossága Európába...

Ugyanezek a bíróságok fülük botját sem mozgatják, mikor állampolgárságuktól fosztanak meg felvidéki magyarokat; mikor a román bábállam évtizedek óta szabotálja a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, üldözi a székely zászlót kitűző, magyar himnuszt éneklő őslakosokat, gyalázza meg idomított csőcselékével magyar hősi halottak sírjait.

  • Ezer és egy valóban súlyos jogsértésről tudunk, melyeknek soha semmilyen következménye nincs, nem lesz az európai bíróságokon, mert mi, magyarok vagyunk az áldozatai. Nem jut rá idejük, mert a lényeggel akarnak foglalkozni: Soros egyeteme miért nem oszthat amerikai diplomát amerikai kampusz nélkül... Agyam eldobom.

A tegnapi napot aztán maga a Nagy Bábjátékos koronázta meg, mikor közleményében fölszólította (sic!) az uniót, hogy indítson próbapert Magyarország ellen, leckéztesse meg ezt a latorállamot.

  • Ízlelgessük csak: Soros fölszólította az uniót...

Talán nem sokakat lep meg (legfeljebb azokat, akik oktalan „sorosozásnak” tartják, ha valaki a gengszter bűnlajstromát sorolja), de ez az ember már úgy viselkedik, mint egy egyszemélyes világbirodalom. „Fölszólította” a világ egyik legnagyobb hatalmú szövetségét... Ő, a milliárdos szélhámos, spekuláns. Akinek pénzügyi machinációi, a font elleni támadása miatt már régóta börtönben kéne aszalódnia. Ehelyett Európa vezetői ott hajbókolnak előtte, s pontokba szedve végrehajtják a „nem létező Soros-tervet”. Migránskvóta, határok lebontása, hitelfelvétel, genderpropaganda óvodásoknak...

Fél teste már az üstben rotyog, de embercsempész szervezeteivel még tízezrével szállíttatja Európába Afrika lakosságát. Fölforgató hálózatával és bíróságaival szuverén államok törvényeit semmisítteti meg, pártokat alapít, európai vezetőket mozgat bábként. Aranyberakású klozetjén üldögél, s közben azt szervezi, hogyan barmolja szét a mi Európánkat. A kontinenst, amely a 70-es, 80-as években még a világ legjobb helye volt – mára azonban egy terebélyesedő afrikai nogo-zóna képét mutatja. Tetszik, vagy sem, előbb-utóbb ki kell lépnünk ebből a pöcegödörből. Elő kell készíteni, meg kell szervezni, s aztán: Huxit.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.