Karácsony, Parti-Nagy, Vámos, stb. – A zsidóság valódi ellenségei

A zsidóságnak – és különösen talán a magyar zsidóságnak – vannak zsigeri, öröklött, reflexszerű félelmei. Az üldözések, a pogromok, majd pedig ezek kiteljesedéseként maga a holokauszt borzalmai olyan mély nyomokat hagytak mindannyiuk kollektív tudatalattijában, hogy ezek elmúlásához, elmulasztásához egészen biztosan több generációnyi idő szükséges. Ezek a félelmek tehát érthetőek, még ha nem is jogosak. Nem jogosak, mert – különösen Magyarországon egyértelműen – a zsidók biztonságban, békében élnek. Nyíltan gyakorolhatják vallásukat, nem éri őket inzultus. Szemben Nyugat-Európa nagyvárosaival, ahonnan évek óta menekülnek, az egyre növekvő számú, egyre agresszívebbé váló iszlamista bevándorlók elől. Nem verbális inzultusok érik őket, nem zsidó vicceket sütnek el nekik – hanem megkéselik őket, ledobják őket az emeletről, rájuk gyújtják a zsinagógát. Ezek nem elszigetelt, hanem mindennapos esetek.

A nyugat-európai kormányok nem képesek megvédeni őket, vagy ha képesek is lennének erre, nem vállalják fel a konfrontációt nem csak a bevándorolt muszlimokkal szemben, de az őket támogató hangos, a közélet minden területét uraló civil szervezetekkel szemben sem. Mert mégiscsak a szavazatszám a legfontosabb. A zsidók pedig kevesen vannak, a muszlimok sokan. A baloldal globalista elképzeléseihez, teljhatalmi ambícióihoz mindenképp szükséges a sok-sok szavazat – legalábbis ameddig a demokrácia díszletei között kell játszaniuk. Kell tehát a muszlim tömegek szavazata… és kellenek a „civilek”, az az agresszív aktivista bázis, amelyik a hangoskodásával nemcsak el tudja hitetni, hogy ők a többség, hanem félelemben is tudja tartani a valódi többséget. A baloldali politikusok tehát nagyon is tudatosan nem foglalkoznak a zsidókkal szembeni valós atrocitásokkal. Azok elkövetői ugyanis fontos tömegbázist, leendő szavazói tömegeket, hatalmuk biztosítékát jelentik. A hozzájuk ezer szálon kötődő civil szervezetek pedig a többségi társadalmak indoktrinációját végzik; folyamatosan érzékenyítik a lakosságot a bevándorlók javára.

Ugyanakkor azzal is tisztában van a baloldal, hogy biankó csekkje van a zsidóktól, vagy ha úgy tetszik, rég megvásárolta a szavazatukat, bebiztosította magát náluk; ők pedig ezt nem veszik észre. Túl sok dolga valóban nincs a baloldalnak; időnként csak riogatnia kell, kicsit nácizni, hamis vádakkal támadni a jobboldalt, és máris nyert ügye van; a zsidók – történelmi okokból részben érthető – félelmeit pillanatok alatt át tudja kapcsolni rettegésbe. Paradox módon tehát egyszerre tudja begyűjteni a zsidók és a zsidók elpusztítását célul kitűzők támogatását, szavazatait.

Persze, nem minden zsidót tudnak átverni ezzel, de a nagy részüket sajnos igen. A sors furcsa fintora talán, hogy épp az ortodox zsidók, a vallásosabbak, a hagyományaikat erőteljesebben őrzők azok, akik mára átlátnak a szitán. Akik tudják, hogy a biztonságukat, méltóságukat, szabad vallásgyakorlásukat épp a jobboldal garantálja és védi. Felmérések szerint Amerikában a szűkebb létszámú, vallásos zsidók kilencven százaléka Trumpra és a republikánusokra szavazott, míg a jóval nagyobb tömeget kitevő, világi zsidók körében majdnem fordított az arány Biden és a demokraták javára.

A Stockholm-szindróma, a valódi ellenség fel nem ismerése, sőt, a vele való szimpatizálás tehát nem sajátosan magyar jelenség. Nálunk azonban sokan vannak, akik aktívan tesznek is azért, hogy fennmaradjon a szemfényvesztés, hogy a hazai zsidóság ebben az átvert állapotban ragadva továbbra is a baloldalra álljon, onnan várja biztonságának garantálását. Ők azok, akik Soros Györgyöt istenítik – persze, mert tőle kapják a pénzt. Nem csak a politizáló „civil” szervezeteket támogatja, de a kultúra, az oktatás területén is óriási pénzek mozognak abban a globalista hálózatban, amelynek Soros az egyik markáns finanszírozója, és amely hálózatba vannak „bekötve” mindazok a művészek, alkotók és egyéb közszereplők, akik „gombnyomásra” mondják fel a leckét, pufogtatják a szlogeneket, tüntetnek, petícióznak, határolódnak el és riogatnak.

Természetesen akadnak közöttük valóban értékes művészek is, de jelentős részük olyan, akik elismertségüket, népszerűségüket, az irántuk megnyilvánuló rajongást és köztiszteletet pusztán ugyanennek a hálózatnak köszönhetik. Mert a hálózat médiájában megírták róluk, hogy milyen jók; mert díjat kaptak valamelyik „civil” szervezettől; mert valamelyik, már széles körű elismertségnek örvendő szereplőjük rámondta a feltörekvő fiatalra, hogy „na, ő is jó”! Egymást legitimálják, egymást emelik. Kétségtelenül profi, és a jobboldalnak lenne mit tanulnia, mert az emberek tényleg eliszik. Hogy Parti-Nagy Lajos egy „költőfejedelem”. Hogy Vámos Miklós nagyszerű író és kimagasló entellektüell. Hogy Karácsony Gergely jó polgármester. És aztán amikor az egymást körbe-körbe hivatkozó, önmagukat mások fölé emelő megmondóemberek rásütik valakire, hogy náci, akkor azt senki nem vonja kétségbe. Hiszen XY, a „nagy ember” mondta.

Ebből a szempontból szinte mellékes is mind a tartalmi, mind a politikai vonatkozás. Kevésbé számít, hogy amikor Demeter Szilárd Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlította, akkor nemhogy nem náci indíttatásból tette ezt, hanem kifejezetten a zsidók oldalán. Jótékonyan figyelmeztetve őket, hogy Soros György, aki zsidó indentitással – saját bevallása szerint! – egyáltalán nem rendelkezik, és kifejezetten Izrael-ellenes, tevékenységével éppolyan veszélyes a zsidóság túlélésére nézve, mint Hitler volt. És az sem számít, hogy azért hisztériázik a kórus, azért kiabál antiszemitizmust, hogy ezzel Magyarországot külföldön támadni lehessen. Ezért is bújt most elő az odújából – valójában a villájából – Bajnai Gordon, hogy nemzetközi beágyazottságával ő vezesse azt a narratíva-építést, amellyel az egész – eleve hamis – antiszemitizmus-vádat megpróbálhatják jól rátolni Orbán Viktorra.

Valójában persze ezek egyáltalán nem mellékes dolgok, de abból a szempontból nincs jelentőségük, hogy az óvatlan hazai zsidóságot hogyan manipulálják ezek a megmondóemberek, sőt, nem is csak manipulálják. A Vámos Miklósok, Parti-Nagy Lajosok, Karácsony Gergelyek, Arató Gergelyek, a nagy felháborodók és uszítók, az úton útfélen nácizók, a konzervatív jobboldalt lejáratók valójában a zsidóság legnagyobb, legaljasabb ellenségei. Egy olyan emberrel – Soros – szövetkeznek, egy olyan politikai irányzatot – globalista baloldal – szolgálnak ki, amely Európába akar importálni több millió olyan bevándorlót, akik zsigeri, vallási úton fanatizált módon gyűlölik a zsidókat, és törekednek az elpusztításukra.

Teszik mindezt saját hatalmuk érdekében. Amiért képesek szövetkezni azokkal is, akik valóban antiszemiták, akik szintén a zsidóság ellenségei, és korábban ennek számtalan megnyilvánulását is adták. Igen, ma már nem zavarja sem Parti-Nagyot, sem Vámost, sem Karácsonyt a judapestező, tetűcsúszdázó jobbikos jelölt, Bíró László – ha Orbán jelöltje ellen indul.Már nem számít a Duna-parti cipőkbe köpködés, és már nem is antiszemitizmus a zsidók listázása. Utóbbi olyannyira nem, hogy ennek propagálója – Gyöngyösi Márton – ma az Európa Parlament képviselője lehet. És ott további képviselő társaival kánonban hasonlíthatja Hitlerhez Orbán Viktort. Mert természetesen őt szabad Hitlerhez hasonlítani, de Sorost nem. Sorost Hitlerhez hasonlítani bűn, a legsötétebb vészkorszakot idézi. A valódi zsidózóktól, az egykor leghangosabb náciktól, az igazi antiszemitáktól viszont már nem kell félni, nem kell elhatárolódni. A hatalomért velük akár össze is szabad fogni a konzervatív jobboldal ellen, a keresztények és zsidók sorsközösségét érző felelős politikával szemben.

Nagy kérdés, hogy a zsidóság tömeges része mikor fogja felismerni – ha egyáltalán valaha is fel fogja –, hogy kik a valódi ellenségei, és kik a barátai. Hogy kik azok, akik csak álságosan, gátlástalanul kihasználják a hatalmi céljaik, vezető pozícióik érdekében, és kik azok, akikkel lehet, hogy nem minden filozófiai kérdésben értenek egyet, de nem csak a közös kultúra és történelem, és nem csak a közös ellenség köti őket össze, hanem a józan ész is. A zsidóság kisebb, hithűbb, vallásosabb része már felismerte világszerte, hogy a jobboldal a barátja és szövetségese. Nekik lehet a feladatuk, hogy ezt elmagyarázzák a többieknek, itthon is.

Vezető kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet