Tökéletes-e a Fidesz?

Ha sok olyan dolgot tenne a Fidesz, amivel nem értek egyet, nyilván én sem támogatnám. Ha pedig csak néhány, de fontos, kardinális kérdésben tenne rossz dolgokat, óriási dilemmában lennék. Voltak, most is vannak kevésbé jelentős ügyek, amelyekben nem tetszett a kormányzati hozzáállás, vagy maga a döntés. A zeneipar komplex, az iparág szereplői által közösen javasolt tervezet szerinti megsegítése helyett megvalósult úgynevezett „raktárkoncert” program katasztrofálisra sikeredett. A támogatási összeg – ötmilliárd forint – körülbelül felét kiszámlázta az Antenna Hungária, a maradék pedig egy relatíve szűk, zenészi-haveri körhöz, közöttük szélsőbaloldali lázítókhoz is vándorolt. De a fociért sem rajongok. (Hopp, máris elvesztettem Orbán Viktor kegyeit, igaz? Tehát mégsem lehetek seggnyaló, kedves bégetők...) Nincs bajom a stadionokkal; a mai világban a foci az egyik legnagyobb össznépi valláspótlék, társadalomszervező erő és nemzetközi gigaüzlet, a stadionok pedig a világon mindenütt a városok büszkeségei. Teljesen rendben van, hogy lehetőségeinkhez mérten fejlesztjük, részt veszünk ebben a gigaüzletben. De a foci iránti vehemens rajongást nem értem – még ha magát a játékot alapvetően szeretem is –, de ez az én bajom. A futball üzleti-stratégiai fontosságát, a fejlesztés hasznosságának, szükségességének logikáját viszont értem.

Van még számos további dolog, amiben értem a politikai logikát, a hosszútávú stratégiát, vagy legalábbis igyekszem megérteni, zsigeri reakció helyett. És ha értem ugyan, de továbbra sem tetszik, még mindig mérlegelhetek. A mérlegelésnél megint csak fontos, hogy józan ésszel tegyem, ne zsigerből. Mert olyan politika, olyan politikai erő nem volt, nincs, és soha nem is lesz, amely mindent tökéletesen, vagyis a szánk íze szerint csinál. Mint ahogy egyetlen olyan ember sincs a világon, akivel mindenben tökéletesem egyetértenénk. Amikor pedig mérlegelünk, akkor gyűlölködés, fröcsögés, ostoba szlogenek helyett a valóban fontos, alapvető, a mindennapi életünket tényleg komolyan befolyásoló, húsbavágó kérdéseket kell nézni. Ahogy a barátaink, a számunkra szimpatikus emberek megválasztásában, úgy a politikában is.

És a fontos kérdésekben nincs kérdés. Nem kérdés, hogy a kormányzat, vagy az ellenzék álláspontja a helyes.

• A segélyek, az ingyenpénz helyett a munkát kell ösztönözni. A hátrányos helyzetűeknél is.
• Az ország kiárusítása helyett a nemzeti tőkét kell erősíteni. Bármi áron. Akkor is, ha lesznek, akik ezen meggazdagodnak, ad abszurdum, még vissza is élnek. Ez kicsiny ár ahhoz képest, hogy nem árusítjuk ki az országot, hogy a hazai tőke itt marad, itt termel, itt ad munkát. Nem talicskázza ki az itt szerzett jövedelmét, a termelését pedig nem költözteti két hét alatt két országgal odébb, ha épp az éri meg a részvényeseinek.
• Ettől még nem kell zsigerből elutasítani a nemzetközi cégeket; meg kell találni azt az egyensúlyi pontot, ahol nekik is, nekünk is megéri. Ennek megfelelő szabályozási környezetet teremteni, megállapodásokat kötni.
• Az egyoldalú pénzügyi-gazdasági függés helyett mindegyik nemzetközi szereplővel, vállalatokkal és országokkal, nagy- és középhatalmakkal egyaránt pragmatikus viszont kell ápolni, minél inkább ideológiamentesen, ugyanakkor bizonyos alapértékek mellett elköteleződve. Ezeket az alapértékeket nem másokon kell dörgedelmesen számon kérni, hanem nekünk, magunknak kell őket tartani.
• Ezek az alapértékek többek között a családok, a gyermekvállalás támogatása. Az évezredek óta működő társadalmi struktúrák védelme, mindenféle gender- és egyéb ideológiák propagálása, a fennálló struktúrák szétverése helyett. A család az apa, anya és gyerekek, nem pedig mindenféle kreált koholmány, a biológiai valóságot tagadva, ideológiákkal és indoktrinációkkal megspékelve.
• Az erős, szuverén, belső társadalmi kohézióval rendelkező, egymással egyenrangú félként együttműködni képes nemzetállamok mind gazdaságilag, mind társadalmilag előnyösebbek – kivéve egy szűk, globalista elit számára –, mint a nemzetek feletti struktúrák.
• A nemzetállamok kérdésében a velünk hasonlóan gondolkodó, de más nemzetek által lakott, környező országokkal meg kell találni a közös hangot, és egyre szorosabb együttműködésben ellenállni a globalisták által ránk erőltetni kívánt utópiáknak.
• A nemzetállamokat, ezek stabilitását, belső társadalmi kohézióját gyengíti, sőt, nagyon hamar felszámolja a féktelen bevándorlás. A valóban bajba jutottakon segíteni kell, viszont az akár önmaguk, akár a nemzetközi média által menekülteknek álcázott, tömeges gazdasági bevándorlókat távol kell tartani.
• A különféle kultúrák közötti különbségek nagyon is valósak. Ezek nem szűnnek meg sem jóemberkedő kijelentések, sem agresszív ideológiai kényszerítés hatására. Saját kultúránk védelme fontos, a miénktől eltérő kultúrákat szintén békén kell hagyni, a saját közegükben. Nem exportálni kell hozzájuk a demokráciát, hanem egymás kölcsönös tiszteletben tartásával megtalálni az együttműködés, az együtt- és egymás mellett élés lehetőségeit.
• Végül: a véleményét mindenkinek joga van elmondani. Akkor is, ha az nem tetszik másoknak. És senki, sem az állam, sem úgynevezett civil jogvédők, sem magáncégek nem korlátozhatják senkinek a szólásszabadsághoz való jogát. Azzal sem, hogy gyűlöletbeszédnek nevezik azt, amit mond, fasisztának vagy bármi másnak nevezik őt magát azért, mert mondja, és ezzel legitimálják a szólásszabadság korlátozását.

Ezek a legfontosabb ügyek, kérdések. Ezekben a Fidesz teljes mértékben a helyes irányt képviseli. Ezekhez képest teszek rá, hogy Mészárosnak mennyi pénze van, hogy Tiborcz szimpatikus-e, hogy lesznek-e idén fesztiválok, vagy hogy kivel lépett félre Borkai, és pláne azt, hogy kivel Szájer.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu