A nép egyszerű gyermekei
A magyarországi baloldal évtizedek óta azt játssza, hogy ők a nép egyszerű, csóró gyermekei. Az a szöveg, hogy ők is remegve várják hó végén a gázórást. Meg hogy nekik is csak turkált ingre meg parizeres kiflire futja, mint Karigerinek meg Műmelós Petinek. Kérdés: mire föl ez a néphülyítés?
Mindezen Tüttő Katalin szoci főpolgármester-helyettes görögországi vízilovas nagyjelenete után merengtem el újra. A látvány, ahogyan az éhségmeneteken pallérozódott párt amazonja kikelt a habokból, miként Vénusz a kagylóhéjból: megfizethetetlen. Tán mégsem lehet akkora baj szép hazánkban, ha az egyenlőséget, testvériséget és szocializmust hirdető pártban ily csekély, alig pár százezer forintos attrakciókra futja?
Félreértés ne essék! Nem irigylem tőle a luxust. Az irigységet hagyjuk meg a hanyatló baloldal ópiumának. Élvezze csak az életet a kiváló politikus! Lubickoljon, lovagoljon, járjon csak az A-Híd fogadásaira, habzsi-dőzsizzen!
- Csak utána ő meg a párttársai ne szövegeljenek a hazai proletariátus nehézségeiről, romokban heverő országról, mélyszegénységről. Mert kilóg a lóláb – a víz alól.
Aztán ott van Jakab Péter gasztroblogger, aki mostanában mindenféle fotókat oszt meg a fészbukon olyasmikről, amiket állítólag elfogyasztani szándékozik: párizsiról, piros aranyról, alulpaprikázott paprikás krumpliról. Ami esetében kétségkívüli egyedfejlődésre utal a korábbi zsidózásaihoz, cigányozásaihoz képest. Hát, jó étvágyat!
Elvileg nem is lenne ezzel semmi baj, ha el nem csapja a hasát. Csupán egyetlen apróság. Cseppet furcsa, hogy havi hatmillióból (már ha jól számolta ki Péter „éhbérét” az oknyomozó cikk) ilyesmiket burkol. Ennyiből nyugodtan ehetne akár mandulával töltött angolnát, pácolt fogasfilét, fokhagymás, parajjal tekert harcsát, esetleg diós holdacskát tokajis mazsolával, mint annak idején Söjtörön a szocik.
De nem! Mert ő itt Jakab Péter Miskolcról, aki a szolidan csempézett panelkonyhában kiflit majszol parizerrel és konzervkrémmel, hogy ezzel is mutassa: ő valójában közülünk való, magyarok közt egy európai. Értünk dolgozik-izzad-szűkölködik, s a mi érdekünkben eszi pont ugyanazt a szart, mint mi. (Valójában egy igazi melós is inkább rántott húst, hamburgert, pizzát, spagettit, gyrost eszik, mint egy átlagpolitikus – de pszt, erről ne szóljanak a Péternek!)
Igazán kár, hogy Jakab (Műmelós) Péter Tesco gazdaságos szórólappal építgetett imidzse hamar odalett a múltkor, mikor szembejött vele egy valódi melós, akinek már olyan fennhéjazva üvöltötte le a fejét, ahogyan csak egy Pestről szalajtott ballib csőgörénypolitikus tudja...
Éhes proletárok
Aztán ott voltak a szocialista éhségmenetek. Hogy Tüttő (Vízilovas) Kata személyesen ott vonult-e, nem tudom, de Simon Gábor egykori elnökhelyettes biztosan, róla cuki fotó is készült, ahogyan éhezve vonul. Ám később sajnos kiderült, hogy több százmillió forintot rejteget külföldi bankszámlákon. Gondolom, a rezsire gyűjtögetett ő is. Komoly kenyérgondjai lehettek szegénynek...
Vagy emlékeznek még Ujhelyi Pista házi wellnessközpontjára, amelyet a Szeviép újított föl neki? Vagy Botka László luxusbúvárkodásaira, akárhány százezres Rolex karóráira? Simor András exjegybankelnök offshore százmillióira? Jó, már én sem. Nem érdekes. Az sem számít, hogy az MSZP közeli szakszervezeti vezetőnek lift van a villájában. Legyen neki, hiszen annyit lót-fut a munkásokért. Nem téma, hogy Gulyás Márton proletár-forradalmár 80 ezres Nike Air Max cipellőben értekezik a nemzeti kormány urizálásáról meg a szociális egyenlőség kivívásáról a Partizánban.
És a többi, és a többi.
Mindezeket nem azért soroltam elő a teljesség igénye nélkül, mert irigylem Tüttő Katától a vízi hancúrozást, Pistától a wellness-központját, elvbarátaiktól pedig a luxusvillát, luxuskarórát, ilyen-olyan tivornyázást. Tudomásul veszem, hogy mindenki (még egy politikus is) arra a költi a pénzét, amire akarja. Ha nem lopta a pénzt, költse csak. S igen, a politikusok a világ egyetlen országában sem minimálbéren tengődnek.
Egy gondolkodó ember nem azt várja a politikustól, hogy csóró legyen, ebédre is parizert zabáljon, éhségmeneten vonagoljon, vagy a feleségével otthonkát turkáltasson magának egy fészbuk-szelfihez. Gondolkodó ember azért választ országgyűlési képviselőket, kormányt, polgármestereket, hogy hazája, városa ügyeit a lehető legjobban intézze, közösségét méltóképpen képviselje. Az ehhez szükséges tudásnak, rátermettségnek nem fokmérője, hogy mennyire gazdag az illető, ámbátor az sem gyakori, hogy az aluljáróban háljon éjszakánként.
- Mondom: nem a jobb- vagy baloldali politikusok vagyonával van a baj! Baj a sunyi képmutatással, az aljas hergeléssel van. Azzal, hogy a magyarországi ellenzék, a „kaviárbaloldal” naphosszat a honi mélyszegénységről hazudozik, leszakadásról, nyomorról handabandázik, leépülésről delirál. Holott leépülőben itt csak ők vannak, nem az ország. Nagyítóval vizsgálják a konzervatívok táskáját, karóráját, hátha meglelik a márkajelzést. A baloldal szavazóinak legalantasabb ösztöneire, buta irigységére építik „politikájukat” (már ha ez politikának nevezhető). S eközben ugyanezek a Simon Gábor-félék talicskával tolják haza, illetve külföldi bankszámláikra a milliárdokat. Ez az álszent, farizeusság az, amitől hányingerünk támad.
