Pesti Srácok

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

„Most éppen Tóth Gabi a kiszemelt áldozat, aki nem mellesleg, véleményem szerint, az egyik legszebb hangú magyar énekesnő, és persze az egyik legmegosztóbb egyéniség is. De éppen ettől az, aki, éppen ettől más. Különleges.”

Olvasónk, Pók Szilvia írása

Tudom, pusztán naivság azt feltételezni, hogy ezt a Bibliából való intelmet a túloldali, balliberális barátaink ismerik. Az meg aztán különösen földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy esetleg szem előtt tartják, nota bene, magukénak érzik, de, hogy is várhatnánk ezt el tőlük? Ők a globalizmus, az általuk képviselt fene nagy demokrácia és szólásszabadság hívei. Ne legyenek illúzióink, csak a szavak szintjén. Megengedők és elnézőek. Mindaddig, amíg valaki az ő kottájukból játszik és a liberális véleményterror híve. Jaj azonban annak, aki nem áll be a sorba. Annak, aki nem tagja a kánonnak, aki kicsit is eltér az általuk kijelölt iránytól, vége. Beindul a gépezet és a balliberális megmondóemberek rárontanak, a legaljasabb, pártállami időket idéző módon.

Most éppen Tóth Gabi a kiszemelt áldozat, aki nem mellesleg, véleményem szerint, az egyik legszebb hangú magyar énekesnő, és persze az egyik legmegosztóbb egyéniség is, de éppen ettől az, aki, éppen ettől más. Különleges. Olyan hanggal áldotta meg a Jóisten, és olyan kisugárzással, ami keveseknek adatik meg. Őstehetség. Az egyetlen hibája, már a másik oldal szemében, hogy van hite és értékrendje. Hogy szereti a hazáját és vannak gyökerei. Az meg aztán főbenjáró bűne, hogy egy normális országban szeretné fölnevelni a kislányát, az évezredes hagyományok szerint, biztonságban, mindenfajta propaganda befolyása nélkül. Szíve joga, viszi tovább azt a mintát, amit otthonról, egy vidéki kisvárosból hozott.

PestiSracok facebook image

Vagyunk jó néhányan e hazában, akik ugyanígy gondoljuk. Nem értem, hogy mi ezzel a probléma? Hogy milyen jogon támadják és honnan veszik a bátorságot, hogy megalázzák? Tudnak róla egyébként bármit, ismerik az életét, a gondjait, a gyötrelmeit, magát az EMBERT? Ne legyenek kétségeink, számukra ez nem fontos. Egy dolog számít, legyalázni, megsemmisíteni mindenkit, aki szembe megy az ő elveikkel, elképzelésükkel. Mindenre képesek, hogy tönkretegyék azokat, akik nem értenek velük egyet. Az eszközökben, módszerekben nem válogatnak. Számukra a cél szentesíti az eszközt. Gabi elkövette azt a hibát, hogy felvállalta az értékrendjét, a hovatartozását. Úgy érezte, ennek is eljött az ideje. Az vesse rá az első követ, aki elítéli ezért.

Játsszunk el a gondolattal, hogy énekesnőnk a liberális mainstream véleményét érezné magáénak, vajon hol lenne most? Elárulom: a vállukra vennék és úgy hordoznák körbe az országban, a hozzájuk kötődő médiumokban, mint a véres kardot. De nem ezt tette; coming outolt, hogy trendi kifejezéssel éljek, és elárulta, hogy tetoválás ide vagy oda, hívő ember és magyar. Hisz a hazájában, az ezeréves kultúrában, a nemzet szuverenitásában. És abban, hogy mindezt megőrizhetjük a jövő generációi számára. Hihetetlen lelkierő és bátorság kellett ehhez! Üzenjük a kételkedőknek, hogy vannak még csodák, csak hinni kell bennük! A türelem, megbocsátás és elfogadás a legfőbb erények egyike. Mi, itt, a polgári oldalon, naponta gyakoroljuk.

Veled vagyunk, Gabi, köszönjük a kiállást!

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”

Vezető kép: Mandiner

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.