Amikor „kivették a halat a halászléből”: Komlós János fia, Gyurcsány, Bajnai György és a Creditum
A győzelem és a vereség pillanata: Nagy Imre, a DEMISZ elnöke, mellette a frissen legyőzött, durcás Gyurcsány / Fotó: MTI
A kommunisták halászlét főztek a halakból, mi meg kiemeljük a halászléből a halakat – nagyjából így foglalta össze Kerékgyártó István író azt, amit Bajnai György, Komlós János, Gyurcsány Ferenc és Tatai Ilona művelt a Creditumban a privatizáció idején. Vezércikk a szétlopott országról és egy kivételesen őszinte interjú-részletről.
Van egy idézet, amelyet valamikor tavasszal olvastam és csak forgott, forgott a gyomromban, se kihányni, se megemészteni sem tudtam. Szeretem az őszinteséget, a következő szöveg valamelyest őszinte – persze tódít, elhallgat és megmásít –, de mégis nyílt, csak éppen ez a nyíltsága olyan rettenetes.
„Majd a rendszerváltás hajnalán, vagy éppen megtörtént már, egy régi jogász barátom azt mondta, tegyem félre a filozófus diplomámat,
Magyarországon olyan világ jön, ahol az 1948-as államosítással ellentétben, amikor halászlét főztek a halakból, a halászléből kellene egész halakat csinálni. Ez érdekes folyamat lesz, privatizáció. Elég okosan látta előre, nagyon jó pénzügyi jogász volt amúgy, érdekes élete volt; aki még emlékszik, az én korosztályom, Komlós Jánosra, az ő fia volt. Zseniális pénzügyi jogász volt János. Azt mondta, neked van egy vidéki keresztény kapcsolatrendszered, nekem van egy pesti zsidó kapcsolatrendszerem, tegyük össze.
Így is volt, sokat tanítottam a pécsi jogon, mindenfelé ügyészek, bírók, ügyvédek, vállalati jogtanácsosok voltak, széles körű kapcsolati tőkém volt, neki meg egy pesti belvárosi, másfajta kapcsolati tőkéje. Megcsináltuk Magyarország első privatizációs tanácsadó cégét, nagy ügyeket, nagy cégeket mindenféle hibáival meg előnyeivel, mindegy, tehát ez lezajlott, majd saját nevünkre is privatizáltunk, és különböző közepes és nagy cégek tulajdonosa lettem. Hirtelen bekerültem egy újgazdag világba, annak minden szörnyűségével, ugyanakkor izgalmával együtt.”
Egyszerűen fantasztikus, szóval a halakból halászlé, majd a halászléből hal. Az idézet Kerékgyártó Istvántól származik, aki újságcikkek szerint író, én kevés emberre alkalmazom ezt a kifejezést, szóval maradjunk az értelmiséginél. Amúgy eredetileg ő is jogász, diplomájának megszerzésének idején jelentkezik az ELTE filozófia szakára (1977), 1987 és 1989 között már a Somogy Megyei Tanács főosztályvezetője, majd jön a nagy pillanat, a bográcsozás ideje, ugye a halászlé.
„Neked van egy vidéki keresztény kapcsolatrendszered, nekem van egy pesti zsidó kapcsolatrendszerem, tegyük össze”
– mondta a zseniális pénzügyi jogász, a János, az ÁVH-s tisztből lett humorista gyermeke, és ezzel túlléptek az egész kilencvenes éveket (és a múlt századokat) megmérgező urbánus–népi ellentéten, mert a főzés az már csak olyan mesterség és hobbi, hogy az ellenérzéseket is el lehet hagyni, mintha előzne az ember, igen, egy jó halászléért mindent.
És még mondják, hogy a történelem nem igazságos: a fater, az öreg Komlós, Hofi mestere a halászlé elkészítésében segített (meg ártatlan emberek tönkretételében az ÁVH-n), a gyerek meg megpróbálta kiemelni a levesből a halakat. Sikerrel.
Szóval ez az első nagy privatizációs cég az a hírhedt Creditum volt, ide aztán tényleg összefújt mindenkit a szél. Mondok pár nevet: ugye maga Komlós János. Aztán Bajnai Gordon apukája, Bajnai György – aki a szocializmusban Baja egyik legnagyobb, külkereskedelmi kapcsolatokkal is rendelkező vállalatát vezette –, meg Küllői Péter – szintén ismerősen csenghet –, aztán Gyurcsány Ferenc jött munkatársként – bizony –, s még Tatai Ilona.
Most nézzük Küllőit, mert ő – legalábbis első ránézésre – azért elüt a fentiektől. Legalábbis az őt méltató oldal szerint:
„Küllői Péter befektetési bankár volt Budapesten majd Londonban. Negyven évesen visszavonult. Ma a Bátor Tábor Alapítvány elnöke, a Tate közép-európai bizottságának társelnöke és több nemzetközi civil illetve üzleti szervezet igazgatósági tagja. Több amerikai startupba fektetett be.”
Nem tudom, ő mit emelt vagy nem emelt ki levesből, de biztosan nem kozmált oda az adagja, ha már negyven évesen visszavonult. Mindezt úgy, hogy mérnökként került a Creditumba, azért ez nem semmi!
Mérnökből befektetési bankár – valódi self-made man! Nem csoda, hogy így megkedvelte Amerikát.
Lépjünk tovább. Mivel Gyurcsány és Bajnai már a könyökünkön jön ki, nézzük inkább Tatai Ilonát. Utóbbi arról ismert (vagyis sajnos nem eléggé ismert), hogy a hetvenes évektől a Taurus vállalat vezérigazgatója volt. Átvezette a céget a rendszerváltáson – vagy talán mégsem, mert 1990-ben
„nyugállományba
Éppen jókor, ahogyan Kerékgyártó a Somogy Megyei Tanácsot, Gyurcsány a KISZ-t, majd a DEMISZ-t, Bajnai faterja a bajai szocialista vállalatot, Tatai a Taurust hagyta ott.
Egy ilyen vélelmezhető lángelme nyilván nem maradhat munka nélkül, ezért aztán a „rendszerváltozás után a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársa, 1992-től a Gyurcsány Ferenc által alapított Altus Befektetési és Vagyonkezelési Rt. vezető tanácsadója, igazgatósági, illetve felügyelőbizottsági tagja” lett.
Miről adott amúgy tanácsot?
Hogy hogyan vezessenek „csődközeli helyzetbe” egy szocialista vállalatot? Eredetileg vegyészmérnökként.
De pár szó még a Taurusról
A Taurus Gumiipari Rt. 1996-os privatizációja során a francia Michelin óriáscég tulajdonába került, s összevonások és átszervezések után mára három leányvállalata maradt.”
Francia pezsgődurranás, volt, nincs Taurus, van viszont Tatai Ilona, és ha már a HVG-t említettük, nem is olyan régi cikkemben megírtam, hogy ő volt az MSZMP egyik erős embere a lap mögött. Ezt nem én mondom, erre maga Vince Mátyás célzott, egy közgazdász, akiből újságíró lett vagy valami olyasmi, nyilván Tataihoz hasonlóan óriási tekintély, hiszen a nagy idők hajnalán ő egyenesen a washingtoni Világbank szerkesztője lett (’88-ban K-Európából) , hogy ’90 után már egy bizonyos Eurexpansion nevű „befektetői csoport” képviseletében jöjjön haza.
Expansion – értjük ugye, kiterjesztés, kibővítés. Ez a teljesen elfelejtett Eurexpansion egy Vincével készített interjú szerint nem kevesebbet tervezett, mint megszerezni a Figyelőt, a Világgazdaságot és a HVG-t is – na, most ezt képzeljük el, egy kézben az összes fontos gazdasági lap, az lett volna az igazi.
Hogy is hangzott a fenti idézetben?
„A halászléből kellene egész halakat csinálni.”
Szóval elvileg azt a HVG-t is meg akarták szerezni, amelyet akkor Vince váltótársa, egy másik közgazdász, egy bizonyos Lipovecz Iván vezetett, aki már fiatalkorában sokat-sokat utazott Nyugatra , így senkit sem lepett meg, hogy már harminchárom évesen bonni tudósító lehetett. A nyolcvanas években.
Akkoriban, amikor Vince elvtárs még a hetvenes évek végén elindított HVG-t vezette, amelynek ő lett az első főszerkesztője, szintén csupán harminchárom esztendősen, de nyilván jó kapcsolatokkal. Ha máshonnan nem, hát Vietnamból, ahol tartalékos tisztként tolmácsolt egy másik kollégájával, bizonyos Gyulai Istvánnal, akivel – elvileg – kitalálták a HVG-t. Mert mindenről kiderül, ha egy kicsit megkapargatjuk, hogy így, de éppen így történt. Felsejlik a hálózat maga.
Mert az élelmesek már készültek, és aztán valóban minden megváltozott, hiszen közelgett a pillanat, amikor már
„a halászléből kellene egész halakat csinálni”.
De kóstolgassuk újra a nagy szavakat:
„Megcsináltuk Magyarország első privatizációs tanácsadó cégét, nagy ügyeket, nagy cégeket mindenféle hibáival meg előnyeivel, mindegy, tehát ez lezajlott, majd saját nevünkre is privatizáltunk, és különböző közepes és nagy cégek tulajdonosa lettem”
– nosztalgiázott Kerékgyártó István. Megteheti. Övé a legjobb mondat a rendszerváltozásról.
„Mindegy, tehát ez lezajlott.”
Le. A többi nem tűrné el a virtuális nyomdafestéket.
