A kommunisták és a fasiszták pártolása Márki-Zay igazi énje
Miközben minden jóérzésű ember okkal és joggal, nyilvánvalóan kiakadt Márki-Zay Péter legfrissebb botránya következtében, én ennek örülök. Örülök, mert látjuk az embert a maga valójában is. Sokadik alkalommal, de minden eddiginél nyilvánvalóbban. Tudják, mire gondolok: amikor szinte önmagától értetődően jelentette be egy lakossági fórumon a baloldali miniszterelnök-jelölt, hogy az ellenzéki összefogás a kommunistákat és a fasisztákat is képviseli. (Különben, ha látták a lakossági fórum felvételét, feltűnt önöknek Steinmetz Ádám jobbikos képviselő arca? Mármint annál a pontnál, amikor Márki-Zay a fasisztákat említette. Arcáról szinte olvasni lehetett: te komoly vagy, Péter? Mit művelsz már megint?)
És természetesen ez felháborító. Mindkettő az. Aki egy demokráciában kommunistákat vagy fasisztákat szándékozik képviselni, az nem demokratikus normák alapján gondolkozik, mivel mindkét politikai oldal alapvetően és magától értetődően tagadja a demokráciát. Egy olyan országban ilyet mondani, amely mindkét politikai szélsőség tombolása miatt nemzete legjobb fiait és lányait vesztette el, nyomasztó és döbbenetes. Ennél talán csak az volt szánalmasabb, amikor Márki-Zay Péter úgy próbálta magyarázni a bizonyítványát, hogy ő természetesen a Fideszről beszélt, hogy ők képviselik a kommunistákat és a fasisztákat. Ilyen folyékonyan hazudni eddig a magyar politikában talán csak Gyurcsány Ferencet hallottuk.
Hadd térjek ki egy részletkérdésre. Látják, ezért nincs semmi értelme elgondolkozni azon, hogy bárki, de legfőképpen Orbán Viktor leüljön vitázni Márki-Zay Péterrel. Ez az ember a csillagokat is lehazudja az égről. Tapasztalt pszichopataként cseppnyi megrendülést sem okoz neki, ha szembesítik eggyel korábbi nyilatkozatával. Pont ettől veszélyes és közben nagyon is fogható ellenfél. Emlékeznek még arra, ahogy a jobboldali törzsközönség egy nem elhanyagolható része, ha nem is megrettent, de legalábbis viszonylagos veszélyt érzett akkor, amikor Márki-Zay Péter megnyerte az előválasztást? Nem mondom, hogy ebben osztoztam, de értettem a félelmüket. Hiszen akkor úgy tűnt, hogy egy olyan ember érkezik kulcspozícióba, aki talán új kihívások elé állíthatja a jobboldalt. Hiszen ő saját meghatározása szerint jobboldali gondolkozású ember. Mi van, ha tényleg lesznek, akik bedőlnek ennek a mesének? Mi van, ha ez sikeres taktika lehet? Azóta tudjuk, hogy ebből semmi sem lett.
És a gyurcsányi boszorkánykonyha – eddig legalábbis úgy tűnik – csúfos kudarcot vallott a túlzott taktikázással. Ne legyen Dobrev, gondolhatták, hiszen ő majdnem annyira taszító, mint személyesen Gyurcsány, legalábbis mindazoknak, akik nem nyugdíjas munkásőrök. Ne legyen Karácsony Gergely, mert főpolgármestersége alatt kiderült, hogy vezetői képességei finoman szólva sem a legfényesebbek és mamlasz jellemével nem lehet megszólítani a bizonytalanokat. No, de a friss erő! Vele ott a lehetőség, hogy a bizonytalan fideszesek is meglegyenek, nem beszélve az úgynevezett valódi semlegesekről. E sorok írásakor, úgy tűnik, ez délibáb volt a baloldal tótumfaktumaitól.
Hadd előzzem meg a szokásos asszonykórus felcsendülését: igen, soha nem lehet hátradőlni. Igen, emlékszem 2002-re. Igen, tisztában vagyok vele, hogy direkt is el akarnak minket kényelmesíteni. Április harmadikáig nincs vége, addig a napig úgy kell dolgozni, mintha nem lenne holnap, semminek sem lehet igazán hinni, csak melózni, nyomatni, tolni neki. Továbbléphetünk?
A kutatások mindegyike megerősíti, hogy a baloldal nemhogy növelni nem tudta támogatottságát, de még derekasan vissza is estek. Márki-Zay Péter semmilyen fideszes csalódottakat nem tudott megszólítani, elsősorban azért, mert ilyenek nem léteznek. Ha voltak is valamelyest számottevően, legkésőbb 2014-ben már nem szavaztak a kormánypártokra. Vagy úgy jártak, mint Pálinkás József, aki akkor lett hangos ellenzéki, amikor az utolsó olyan munkahelye is megszűnt, amit méltóságos személye számára elfogadhatónak tartott. Ez a toposz, hogy csalódott fideszes, 2022-ben egyszerűen nem játszik. Minden épelméjű ember tisztában van azzal, hogy lehet, neki nem tetszik X, Y vagy Z cselekedet, de nem létezik annál jobb hívószó, mint hogy a másik oldalon a Gyurcsány-klán áll.
És igen, ki kell emelnünk, alá kell húznunk, százszor is meg kell erősítenünk: amikor Márki-Zay Péter valami vállalhatatlant mond, az nem esendőségének bizonyítéka. Nem azt mutatja, hogy itt egy ember, akinek alig van még politikai tapasztalata, hát ilyen az élet, hibázik. Egyik sem. Ez Márki-Zay valódi énje. Ilyen a csávó, ennyit bír adni. És bár az elmúlt időszakban nyakára ültetett tanácsadók és sajtósok megpróbálhatják kihúzni a méregfogát, időről-időre még így is kitűnik a valódi szellemisége. Mert ezt jegyezzük meg: ha valaki kritikátlanul és bármit bevállaló módon hatalmat akar, az Márki-Zay Péter. Ki más mondana olyat, hogy ezért képes képviselni kommunistákat és fasisztákat is? Ez ő, a maga teljes valójában. A sértegető, mindenkinél mindent jobban tudó, mindenkit kioktató, zavart, de öntelt, rátarti és dölyfös Márki-Zay Péter.
Kérdés persze, mennyire élünk buborékban mi, jobbosok. Mert nem kétséges, hogy amiként a visszhangkamra-jelenség működik a baloldalon, úgy a jobboldalon is. Szeretnénk vagy sem, de mi, akik az átlagosnál jobban követjük a politikai folyamatokat, óhatatlanul is belekerülünk egy bizonyos dobozba. És természetesen fennáll a lehetősége annak, hogy rosszul ítéljük meg a folyamatokat. Hogy ez talán mégis több embernél talál be, mint azt hinnénk.
Én azonban ezt mégsem akarom elhinni. Nem tudom elképzelni, hogy ez a stílus és rátartiság valóban sikeres lehet 2022 Magyarországán. Nem tudom és nem akarom elhinni, hogy ezzel akár relatív sikert is el lehet érni. Baromi sok a melónk még az elkövetkező másfél hónapban, de őszintén hiszem, hogy a magyar emberek tisztában vannak azzal, ha át akarják őket verni, és ha sértegetik őket, akkor azt is tudják, arra mi a helyes reakció.
Fotó: Róka László
