A magyar baloldal 18 éve is éppen elárulta a nemzetet
2004-ben is hideg polgárháborús viszonyok voltak éppen az országban. A választásokat éppen csak megnyerő szocialista–liberális koalíció olyan katasztrófakormányzást folytatott, hogy a miniszterelnökük alkalmatlansága 2004 nyarára egyértelművé vált. Az MSZP pártelitjének viszonylag józan része Kiss Pétert javasolta miniszterelnöknek, de a jelöltjüket megpuccsolták, és Gyurcsány Ferenccel a kommunista mélyállam egyik erőcsoportjának, az Apró-klánnak a képviselője került hatalomra.
Gyurcsány Ferenc politikai lehetőséget látott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás megtorpedózásában, olyan "új többséget" akart teremteni, amelynek a vezérmotívuma a határon túli magyarok teljes megtagadása, egy olyan hisztériakampány segítségével, amely hatalmas költségekről hazudozott és megfenyegette a magyar családokat, hogy nekik is le kell mondaniuk sok mindenről, ha a kettős állampolgárság megvalósul.
A Kádár-rendszer végletesen magyarellenes propagandájára épülő gyűlöletcunami zúdult a baloldali sajtóból a határon túli magyarokra. Nagyon kevés olyan hang hallatszott a magyar baloldalról és a magyar liberálisoktól, amely akár csak árnyalta volna is a gyurcsányi kampányt. A "híres Bangóné" több ciklusra szóló parlamenti helyet kapott azért, mert a férjével és a gyerekeivel egy óriásplakáton hergelt a határon túli magyarok ellen. Gyurcsányéknak eszükbe sem jutott, hogy ebben az egy kérdésben legalább politikai konszenzust keressenek. Pedig ez a kérdés is egy volt a sok közül, talán ebből a szempontból a legalkalmasabb, ami alkalmas lett volna valamiféle nemzetegyesítésre, politikán kívüli, de mégis politikai konszenzus létrehozására. A magyarországi baloldal kapott egy lehetőséget, hogy magyar baloldalként viselkedjen. Ennél magasabb labdát nem várhatott a sorstól: az Európai Unióba éppen belépő Magyarország olyan szimbolikus, a trianoni traumát meghaladó, nemzetegyesítő lépést tehetett volna, amit a modern Magyarországon egy baloldali kormányhoz köthettek volna.
De ez Gyurcsányékban és az ideiglenesen itt állomásozó liberálisok fejében fel sem merült. A határon túli magyarokban ezek az emberek csak problémát láttak, annak az akadályát, hogy minden mellékzönge nélkül rendelhessék a magyar érdekeket a román, a szlovák, a szerb vagy akár az ukrán alá. Nem mellesleg a kárpátaljai magyarokra is úgy tekint ez a banda, hogy ha Kárpátalján nem lennének elnyomott magyarok, akkor Magyarországnak sokkal "könnyebb" lenne megfelelnie a kijevi érdekeknek. Ezeknek az embereknek a határon túliak csak olyan túszok, akiknek a léte megakadályozza a jó kapcsolatokat a túszejtővel. 18 év távlatából is világos, hogy a magyarországi baloldal nem akkor foglalt el szélsőséges álláspontot, hanem csak ott volt, ahol mindig is lenni szokott, a másik oldalon. Az erőszakos migránsok, az embercsempészek, a vírus oldalán, sohasem a magyarok oldalán. A brüsszeli bürokrácia oldalán, a német és francia kormány oldalán, sohasem a magyarén. Olyan emberekről beszélünk itt, akik mindig is Romániába vágyakoztak, olyanok közé, akikkel összeköti őket a magyarok iránt érzett gyűlöletük.
Az ellenzék mindig is azokra az öngyűlölő szerencsétlenekre számított, akiket a kádári irigység vezérel, az, hogy csak nehogy másnak is jó legyen. A Demokratikus Koalíció ma ugyanúgy az egyik fő ellenségképként használja a határon túli magyarokat, mint az egykori SZDSZ vagy a liberális értelmiség. Normális ésszel felfoghatatlan ez a gyűlölet, mert ez nem is érzelem, hanem tulajdonképpen egy identitás. A magyar kommunisták, minden haladók ősapái ugyanis csak a csonka Magyarországot tudták megszerezni 1919-ben; ezt érzik a magukénak, a nagy Szovjetunió ugyanis megértette és megígértette velük, hogy nem is vágyakozhatnak többre. De ezt a mostani országot aztán a magukénak érzik mindennél jobban. Semmi sem hiányzik nekik ide még kevésbé, mint még milliónyi igazi magyar. Ők Magyarországból csak az országot akarják, nem a magyart.
Brüsszelből, Washingtonból ugyanazt ígérik nekik, mint hajdan Moszkvából: a hatalmat, ha valahogy végleg megoldják a magyarkérdést. 2004-ben nem sokan mentek el szavazni, hatalmas volt a propaganda nyomás a 95 százalékos baloldali sajtófölényben. Közjogi értelemben érvénytelen lett a népszavazás, de azért többen szavaztak a határon túliak mellett, mint ellenük. Azóta meg már újabb másfélmillió magyar értette meg, hogy a határon túliak ellenségei is az ő ellenségeik is. Ahogy a határon túliak feleslegesek a liberálisok számára, úgy a magyarok a haladók számára a Trianon utáni Magyarországon is feleslegesek. Sok száz halálos bűne van a magyarországi baloldalnak, nem engedhetjük meg, hogy akár egyet is elfelejtsünk.
Vezető kép: Budapest, 2004. december 5. Gyurcsány Ferenc minszterelnök (b) beszél a sajtó képviselőinek az MSZP székházában, miután befejeződött az országos ügydöntő népszavazás a kettős állampolgárságról és a kórházak privatizációjáról. Mellette Hiller István, a Magyar Szocialista Párt elnöke. MTI Fotó: Kovács Attila
