Tanár nélkül nincs jövő, NGO nélkül nincs sztrájk
Két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány miatt hetekre bezártak többek között az iskolák is. Kisebb-nagyobb döccenővel átállt az oktatás az online formára, így elvben csupán néhány nap esett ki a tavaszi félév munkarendjéből– persze ha nem próbáljuk meg összevetni az online oktatás hatékonyságát a jelenléti verzióval. Ezzel együtt is komoly diskurzus pattant ki abból, hogy vajon szabad-e érettségit tartani egy járvány idején, amely vita odáig fajult, hogy már magának a vizsgának az általános létjogosultságát kérdőjelezték meg a magukat az oktatás színvonaláért aggódónak címkéző különböző entitások. Akkor azt írtam a jelenséget értékelve, hogy „ilyen exponenciális fejlődés mellett a jövő évi követelés valószínűleg Wass Albert és a többi náci, magyarkodó irodalmár sorsa a száműzetés, ezzel párhuzamosan pedig a genderelméleti oktatás bevezetéselesz”. Tévedtem, hiszen erre másfél naptári, vagyis két tanévet kellett várni. Amikor pedig ezek a követelések nem teljesültek, a tanárok hirtelen eszméltek és rájöttek, hogy valójában alul vannak fizetve. Nem kicsit, nagyon.
Hogy a tanárok alulfizetettségének mítosza mennyire valós, milyen munkamennyiséget végez egy tanár és milyen "mellékest" tud bezsebelni, egy külön elemzés témája lehet. Az viszont tény, hogy a gyermekek jövőjét egyengető pedagógusokat– ahogy a ránk vigyázó rendőröket, tűzoltókat, katonákat és orvosokat– soha nem lehet eléggé megfizetni. Amennyiben tisztességesen, becsülettel végzik munkájukat. Éppen ez a tanártüntetéseknek nevezett retro színdarab rákfenéje.
Hiszen ahogy a bevezetőben említettem, 2020-ban komoly diskurzust váltott ki, hogy kell-e érettségizni járvány idején, hiszen napokig szünetelt a közoktatás, utána pedig szintén csökkentett hatásfokon üzemelt. Akkor tanárok és diákok (egy csoportja) hangosan tiltakozott az érettségi vizsgák megtartása ellen, sőt, magának az érettséginek a létjogosultságát is megkérdőjelezték. A felvetés, hogy ne tartsanak érettségit, a mostani tüntetéshullám során, amikor a diákok „tanulni akarunk” feliratú táblákkal tüntetnek (akár tanítási időben is...), egészen más értelmezést nyert. Hiszen miközben a kormányt vádolja azzal, hogy megfosztja a diákokat a minőségi oktatástól, egészen hipokrita módon éppen ők javasolták az érettségi eltörlését. Azt a fokmérőt, ami a minőségi és kiszámítható színvonalú oktatásbiztosításához szükséges.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Az indok – papíron – az volt az érettségi elnapolásához, hogy túl sok óra maradt el, így bizonytalanná vált a diákok szereplése a vizsgán. Érdekes módon a szeptember óta húzódó sztrájk során ez az aggály nem merült fel a munkabeszüntetésben részt vállaló pedagógusok körében. Míg két éve néhány óra elmaradás miatt komolyan ostorozták a PDSZ-hez és a PSZ-hez hasonló szervezetek a kormányt, amiért megrendezte az érettségi vizsgát, idén maguk a háborgók nem tartanak órát. Ráadásul ezen sorok írásával egyidőben számos szülő kénytelen megoldani gyermekei felügyeletét– és oktatását, ha már itt tartunk– mert egyes sztrájkoló intézményekben még a felügyeletet sem szeretnék megvalósítani egy teljes héten keresztül. Mindezt többhavi szakaszos munkabeszüntetést követően.
Kérdés, hogy vajon mi lesz azokkal a diákokkal, akik végigsztrájkolták az elmúlt fél évet– akarva, vagy passzív elszenvedőiként a munkabeszüntetésnek–, most pedig messze alulteljesítették a sokéves átlagot a középiskolai felvételi vizsgán. Amelynek megtartása kapcsán egyébként nem hallottuk a pedagógus szakszervezetek tiltakozását az elmaradó órákra hivatkozva. Mindemellett pedig vészesen közeledik az érettségi. Kíváncsian várjuk, hogy az "oktatásért" tüntető diákok vajon jelzik-e tanáraiknak, hogy szeretnének valahogy levizsgázni középiskolai tanulmányaik végén. Ezek azok a szempontok, amivel a tüntető tanárok a tisztességes pedagógusokkal is szembefordítják a közvéleményt. Hogy mégis miért éri meg a már rég kontraproduktív tüntetéssorozatot folytatni?
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
A „független" politikai aktor mítosza
Mert valójában a konkrét tiltakozásokban csak a tanárok egy szűkebb, politikailag elkötelezett(ebb) rétege vesz részt. Ők annak a ciklikus aktivistaképzésnek a legújabb képviselői, akiket a különböző NGO-k, élen az Amnesty Internationallel arra képeznek, hogy időről időre társadalmi feszültséget generáljanak.
Mintegy hat éve figyelhetjük a különböző „független” diák- és pedagógusszervezetek megmozdulásait, amelyeknek szokásos menetrendje a következő: a mozgalom becsődöl, a vezetők valamilyen ellenzéki pártfunkciót kapnak, elindul egy egyéves “utánpótlás- nevelési” időszak, felépül egy új világmegváltó csapat, kezdődik elölről a ciklus. Természetesen eddig is tudtuk, hogy ez nem egy teljesen organikus folyamat: az elmúlt néhány évben a balliberális politikai erők az oktatásügybe is átemelték a médiából már ismert “független” platformok rendszerét, amelyek konzekvensen szervezeti és ideológiai önállóságukról áradoznak, csakhogy aztán hamarosan kibukjon róluk, hogy valamelyik ellenzéki párt fiókszervezeteként funkcionálnak. Jelen esetben éppen az Amnesty International vállal a szükségesnél komolyabb szerepet a szervezésben, tekintve, hogy az ellenzéki pártok ideológiailag, szervezetileg és támogatottság tekintetében is totálisan padlóra kerültek.
És akkor jön az Erasmus
A tanár-/diáktüntetések egyik érdekessége, hogy az egyetemek, mind a diákok, mind a pedagógusok szintjén csak mérsékelten vonódtak bele a demonstrációkba. Tudomásom szerint egy felsőoktatási intézményben sem történt munkabeszüntetés, a demonstrációkon pedig döntőtöbbségében szülők, illetve a közép- és alsófokú oktatásban érintett diákok vesznek részt. Nyilván teljesen önszántukból...
Az Erasmus-ügy különlegessége, hogy a témában született kommentárok szerint semmilyen jogi, vagy logikai alapja nincsen. Ehhez képest mégis megvonná Brüsszel a támogatást, amivel magyar diákok ezreire csukja rá a lehetőségek kapuját. Innen nézve pedig ez csak piti politikai bosszúnak tűnik, ami olajat önthet(ne) az egyébként is parázsló oktatási vitákra.
Azokra a vitákra, amelyek nem sokkal a gyermekvédelmi törvény elfogadását követően pattantak ki. Bár látszólag a tanárok béremelésének nem sok köze van a drag queenek televíziós megjelenési lehetőségeihez, azonban azoknak a nyugati NGO-knak kiemelt fontosságú ügy, amelyek eddig is a magyar állam és kormányzat destabilizációjában voltak érdekeltek. A tanárok öntudatra ébresztésében ezek az aktorok pedig vállaltan kulcsszerepet játszottak, illetve játszanak most is. Akik pedig a pedagógusok közül felültek a hergelésnek, azok egy része jogos elégedetlenségének próbál hangot adni a sztrájkoló tömegbe vegyülve, míg a frontharcosok, a tiltakozások arcai minden mindegy alapon remélik, hogy vagy nyernek, vagy az újabb bukás után elfoglalhatják jogos helyüket valamelyik támogató szervezet, vagy párt soraiban. Akik pedig tömegként követik őket, ismét két szék közül a földre ülnek, saját harcostársaik által hátrahagyva. Ekkor pedig ismét a kormány feladata lesz, hogy kihúzza őket a bajból, amibe a pártérdekekért harcoló kollégák juttatták őket.A bértanárok a valódiak kárára nyernek.
Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PS
