Kéz, ami etet: nincsen harmadik út

Donáth legalább feltalálta a meleg vizet. Majd egy év késéssel felismerte, amit tavaly április óta alig negyvenmilliószor elmondott és leírt az összes politikai elemző és az összes, önálló véleményalkotás képességével felruházott médiamunkás (ritka madár), hogy a tartalom és hozzáadott érték nélküli összefogás volt a kudarcuk egyik forrása. A másik meg a tartalomnak nevezett legkisebb közös többszörös, amit elneveztek kormányprogramnak és kapcsolt árucikként rányomtattak egy guriga vécépapírra. A harmadik meg maga Ferenc testvér és házastársa, akik ketten annyi ideje tanyáznak a legelutasítottabb politikusokat mutató ábra tetején, amennyi a Beatlesnek nem jutott a Billboard-listán. Utóbbi kettőről előzékenyen, a további értesítés reményében nem tett említést Donáth messiás.

Gyurcsánynak már csak az oppozíció jutott, és – ne tagadjuk – ki is maxolta. Kissé borózus hangon (saját szólelemény, a megfejtést nem írom ide, mert az pénzbe kerül) kifejtette, amit Puzsér ír és mond hosszú hetek óta: hogy nincs harmadik út. Nincs olyan, hogy „te meg én, mostantól egy falka vagyunk”. Mert elértünk a szingularitáshoz, ahhoz a ponthoz, ahonnan nem lehet visszafordulni, már választani kell a nagybetűs Kelet és a nagybetűs Nyugat között. Orbán keletre tart, a demokraták nyugatra, ezért aki demokrata és továbbra is latin betűket kíván használni, nem akar Putyinnal cimborálni, nyugatos életet szeretne élni (szappan, reggeli zabpehely, továbbá almácskás eszközök) és nem akarja kanállal venni magához a szentséget a moszkvai pátriárkától, az ezentúl legyen olyan kedves, és csatlakozzon a Demokratikus Koalícióhoz. Különben az atlanti civilizáció árulója, defetista, ellenséggel kvaterkázik, meg csupa olyan tevékenységet folytat, amit Szálasi írogatott a '44 októberi napiparancsaiban, hogy mindenki felismerje a köztünk bujkáló ellenséget már a körvonalaiból. Szinte szó szerint azt mondta fel, amit korábban a türelmesebbek és a ráérősebbek kiolvashattak Puzsér Róbert az Indexen megjelent betűtésztaleveseiből.

Hamis dilemma

A túlfeszült lényeglátók mára nyugatnak hűbéresküket zsolozsmázó, belpesti értelmiségivé koptak. Úgy tesznek, mintha tényleg választani kellene Kelet és Nyugat között, úgy tesznek, mintha ez a választás bárkiben valóban felmerült volna. Ez maradt az egyetlen mondanivalójuk a külvilág számára, és ez bizony összefüggésben áll azokkal a sokat emlegetett pénzcsapokkal Washington DC-ben. Elég csak a nemrég kinevezett gauleiter, bizonyos Nyomásemberúr úr gyermeteg szentenciáit olvasni a Politico pixeljein jóról, rosszról és a helyes viselkedő (engedelmes) szövetségesről. Ő is választást kínál: kelet vagy nyugat. Puzsér lemmingjei is erről a választásról hordanak össze szavakat: kelet vagy nyugat. Gyurcsány is erről a választásról magyaráz: kelet vagy nyugat. (Mi meg áprilisban választottunk, és nem e dilemma alapján.)

Magyarország földrajzi számával nem kell választani. És nem Szent István óta, meg nem a rendszerváltozás óta, hanem mióta a Jóisten így rendezte el a hegyeket meg a folyóvölgyeket a környékünkön. Ahol választottak kelet és nyugat között, az a Baltikum és a korábbi Lengyelország volt, mivel mind a két terület az orosz sztyeppe és mocsárvidék nyugati része. Ők a nyugatot választották. A kelet meg őket választotta, Nagy Péter orosz cár északi hódításaitól kezdve egészen a Szovjetunió összeomlásáig a Kelet fogságában voltak. De amint lehetett, távoztak onnan – így döntöttek.

Magyarország csak egy rövidke, átmeneti időszakban sodródott a Kelet rabnemzetei közé. Amint módunk nyílt rá, visszatértünk oda, ahova tartozunk, a Kárpátok nyugati oldalához. Nem kellett választanunk, nem kellett döntenünk, egyszerűen csak helyreállt a világ természetes rendje. Amit a szovjet mámorból felébredt oroszok is tudomásul vettek, hiszen ha a németek nem hívják őket, akkor eszük ágában nem volt soha hegyet mászni. Ennyi eszük mindig volt. Legambíciózusabb formájukban is csak a Fekete-tenger partján bandukolva akarták bevenni az általunk Bizáncnak nevezett Konstantinápolyt, amit ma Isztambulnak neveznek, az oroszok pedig Cárgrádnak becéztek Nagy Péter idejében. Vonzódtak hozzá, na.

A megbízott különközépvezető vonzó státusza

Puzsér és a többi könyökvédős közíró azért választja mégis nyugatot, mert jól fizet. Vagy legalább a fizetség reményével kecsegtet. Jár érte pénzdíjas konferencia, ösztöndíj, szálloda, gurulós bőröndben készpénz és megfelelő mennyiségű, követségi lazacos szendvics formájában kifejezésre juttatott elismerés és szeretet. Gyurcsány meg azért választja nyugatot, mert így düböröghet együtt az elefánttal. Mondd te, hogy nyugat, a te hangod mélyebb, és onnantól bárki, akire ez a hamis dilemma politikai afrodiziákumként hat, hát bizony Gyurcsányhoz tartozik. (Igen, kedves Róbert, azok a bizonyos indexes betűtészta levesek is Ferenc receptkönyvébe tartoznak.)

Bármennyire is nehéz kimondani, Gyurcsány az egyetlen valódi politikus a baloldalon, a többiek követő üzemmódba kapcsolt politikai kényszervállalkozók. Gyurcsány képes látni azokat az úgynevezett folyamatokat, és képes azokkal valamiféle viszonyt kialakítani, hasznot húzni belőlük. Egyedüliként felismerte, hogy ma azzal tud a töredezett ellenzéki oldalból tömböt szervezni maga alá, ha beáll középvezetőnek a nagybetűs Nyugat és a nagybetűs Nyugat megbízásából autopilot-módban hülyeségeket bégetők közé. Maharadzsa akar lenni az indiánok között – hogy a tengeren túlról Magyarországot irányítani akaró erők műveletlenségére is tegyek egy finom utalást.

Szálasi Ferenc volt annyira retardált, hogy hirtelen felindulásból ő is küldött egy helytartót Németországba, ha már a Birodalom küldött egyet. Nem viccből csinálta, ő mélyen hitt abban, hogy az új világrend úgy működik, hogy a szövetséges államok nem nagykövetet, hanem helytartókat delegálnak egymáshoz. Elmebeteg volt, de legalább egyenlőnek képzelte magát a Birodalommal, ezért szolgálta ki azt utolsó előtti csatlósként (az utolsó Szlovákia volt). Gyurcsányban vajon lesz annyi kurázsi, hogy ő is küld egy középvezetőt Washingtonba?