Pesti Srácok

Momentumos hipszterek, ne a gyerekeket toljátok magatok elé, inkább Gyurcsányt próbáljátok utolérni!

null

Néhány hónapja még azt jósoltuk, hogy dominanciaharcot fog vívni a Demokratikus Koalíció a Momentummal, mára azonban olyan lépéselőnybe kerültek Gyurcsányék, ami behozhatatlannak tűnik. Hiába tért vissza Donáth Anna, mégsem látszik. Hiába találnak ki hétről-hétre valamilyen akciót, mégsem erősödnek. Még az Alinsky-módszert sem tanulták meg rendesen. Kétségbeesésükben pedig az építési kordonnak mennek. A csuda tudja mit remélnek ettől… lehet, hogy szimplán ostobák. Rendőri túlkapás miatt viszont feljelentést tenni becstelenség, gyerekeket maguk elé tolni pedig szégyenteljes alávalóság. Amit a Momentum tett, az politikai pedofília. Inkább Gyurcsánnyal vívnának versenyt, mintsem zavarodott tiniket visznek bajba.

Két ellentétes mozgás formálta az elmúlt bő egy évtized során a hazai pártrendszert: a jobboldal egyre szélesebben ment, a baloldal pedig szétmorzsolódott. Mára annyira fragmentált lett az ellenzék, hogy ember nincs, ki felsorolja az összes szervezet összes vezetőjét. A túlkínálat a politikában is komoly probléma. Hát még ha az áru vacak!

A történelmi bukás után mindenesetre úgy tűnt, hogy két „erőközpont” jöhet létre: Gyurcsány körül és a Momentum mellett sorakozhatnak fel a túlélésért küzdő kispártok, illetve az egzisztenciájukat féltő politikusok.

De nem így lett. Gyurcsány az árnyékkormánnyal és a leigazolásokkal letolt mindenkit a pályáról.

PestiSracok facebook image

Ám nem mi tévedtünk, hanem a momentumosok bizonyultak ügyefogyottnak. Nem a jóslat volt hibás, hanem Fekete-Győr, Gelencsér, Donáth, Hajnal, vagy a fene tudja még ki bizonyult pancsernek.

A Momentum az elmúlt hónapok során bizonyította be véglegesen, hogy valójában tehetségtelen politikusok gyülekezete. Minden helyzeti előnyük megvolt ahhoz, hogy leváltsák az ellenzéket, hogy letolják a posztkomcsikat, hogy megszabaduljanak Gyurcsánytól.

De mivel tagadásban születtek (noolimpia), építeni meg nem tanultak meg, és mivel türelmetlenül akarták a hatalmat, ám végtelenül bután helyezkedtek, ráadásul felkészületlenek voltak, így Gyurcsány játszik könnyedséggel átlépett felettük.

A Momentum igazi problémája az volt, hogy a hatalmas ostobaság még nagyobb gőggel párosult. Ez pedig nagyon veszélyes elegy. Köz- és önveszélyes. Habár az utóbbi magánügy, előbbi azonban annál fontosabb lehet. Főleg, ha a cél szentesíti az eszközt, ha a gyermek sem szent már.

A kordonbontás kontraproduktív akció. Nem vonz senkit, csupán az elkötelezett hívőket radikalizálja. Az egyre szélsőségesebb követők pedig elijesztik az őszinte érdeklődőket. Félelmet keltenek a kíváncsi emberekben. Az a fénykép pedig, ami megjelenik majd a nemzetközi sajtóban, nem oszt és nem is szoroz semmit. Nem változtat a lényegen: a Momentum jócskán lemaradt a Demokratikus Koalícióval folytatott versengésben. Ezt a hátrány 2024-ig nem fogják behozni. Ilyen kamubalhékkal és ostoba akciókkal semmiképpen sem.

Nem lesz elég a divatos stílus, az elirigyelt élet. Nem vonzó a hipszterlét, hisz nem kompatibilis az erőszakkal.

Donáth Anna azt mondta néhány hónapja, hogy nem lehet megspórolni a politikai munkát. Koherens, valós társadalmi igényeket felvállaló alternatívákat kell állítani az Orbán-kormánnyal szemben. Az építési kordon lebontásra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy olyan politikai ajánlat lenne, ami mögé társadalmi többséget lehet felsorakoztatni.

Csak egy kérésünk maradt, ha már a műbalhét választották a politikai önmegvalósítás rögös útján. Ne a gyerekek, hanem a saját bőrüket vigyék vásárra. Ne a munkájukat végző rendőröket vegzálják, hanem tisztességgel tüntessenek. Tartsák be a törvényeket. Ha már más nem jut eszükbe.

A rendőrök példamutató módon viselkedtek. Türelmesebbek voltak, mint az az egyszeri ember, akinek úgy megy neki egy idióta, hogy közben maga elé tol egy tinédzsert, amikor rászólsz pedig nagyképűen a képviselői igazolványát mutogatja.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.