Pesti Srácok

Becsüljük meg magunkat! - Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben

null

A mostani zűrzavaros világban még nagyobb szükség volna a nemzettudatunk megerősítésére, az „együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” Wass Albert-i igazság felismerésére, annak kimondására, hogy szívósabbak, okosabbak, többre hivatottak vagyunk a Kárpát-medence kétharmadát tőlünk koncként megkapó entitásoknál. Persze akkor leszünk igazán erősek, ha a nemzeti minimum megvallása valóban kiinduló alap lesz a csaknem 15 millió nemzettársunk mindegyikénél – világnézettől, politikai hovatartozástól függetlenül - írja a Magyar Nemzet véleményrovatában a PestiSrácok.hu főszerkesztője.

Huth Gergely megjegyezte, hogy

Ilyen módon nem vehetünk revansot Huth Gergely szerint ugyanakkor nem árt, ha megbecsüljük magunkat, tudjuk, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk és mire voltunk képesek (más potyalesőkkel ellentétben) a történelem során! És persze azt, hogy mire lehetünk, leszünk képesek ezután.

PestiSracok facebook image

A teljes írást itt olvashatják el.

Forrás: Magyar Nemzet. A vezető képet 2023. június 4-én Tóth Tünde készítette az Andrássy úton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.