Pesti Srácok

Nagyon gáz: a Titanic-expedíció halottai „falaztak” Joe Bidennek?

Nagyon gáz: a Titanic-expedíció halottai „falaztak” Joe Bidennek?

Lehet, hogy van, aki soha még egy hangot sem hallott Joe Biden amerikai elnök fia, Hunter Biden zűrös, drogos-kurvás és korrupciós ügyeiről, és arról, hogy az utóbbiakban a fater is bőven érintett lehet? Simán előfordulhat – és ehhez még csak barlangban sem kellett élni az elmúlt két évben. Elég volt, ha valaki csak a baloldali sajtót olvassa.

Nézzük is gyorsan át a sztorit, a durva csattanó a végén jön... A 2020-as amerikai elnökválasztáshoz közeledve a New York Post lehozott egy cikket, amelyből kiderült, hogy Hunter korábban ott felejtette egy szervizben a laptopját. És miután egy év után sem ment érte, a szervízben belenéztek, és amit találtak, jó pénzért el is adták a New York Postnak. De legalábbis valahogy megszerezte a lap. Hunter Biden láthatóan szerette dokumentálni a mindennapjait, így azt is, amikor kurvákkal töltötte az estéjét, vagy azt is, amikor kokainmámorban fetrengett a fürdőkádban.

De ami még érdekesebb, hogy a gépen számos emailváltás található Hunter és ukrán, illetve kínai ügyfelei között. Ukrán érdekeltségei részben azért voltak, mert Joe Biden alelnöksége idején (Obama alatt) Hunter bekerült az ukrán állami gázcég, a Burisma igazgatótanácsába. Ami persze tök normális dolog, nem? Pont az amerikai alelnök drogos fiára van szüksége egy tök másik ország állami vállalatának... Ez azért felvet némi gyanút, nem? Mint ahogy az is, hogy a Kínai Kommunista Párthoz tartozó cégekkel is üzletelt Hunter. Joe Biden, amikor kérdőre vonták, azt mondta, hogy soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről. De egyébként meg nagyon büszke rá. Aztán az elnöki vitában be is mutatott egy dokumentumot, 51 titkosszolgálati szakértő aláírásával, akik állították, hogy a laptop-sztori hamis, az egész egy orosz dezinformáció. Az FBI nem rendelt el nyomozást. A közösségi médiában pedig – beleértve akkor még a Twittert is, hiszen még sehol nem volt Elon Musk – letiltották nemcsak a New York Post cikkét, de minden olyan felhasználót is, aki meg merészelte osztani ezt az állítólagos dezinformációt.

Egy évvel később az FBI hivatalosan is megerősítette, hogy a laptop és az arról kikerült információk valódiak. Például, hogy az egyik emailben Hunter Biden azt írja egyik kínai partnerének az anyagiakkal kapcsolatban, hogy „10 percent for the big guy” – vagyis 10% a nagyfőnöknek. Ez vélhetően az apja, amit persze azóta sem megerősíteni, sem cáfolni nem sikerült. Annak ellenére, hogy Joe Biden két korábbi üzlettársa, bizonyos Tony Bobulinski és James Gilliar megerősítették, hogy igen, Joe Biden a Big Guy. Azóta sem hívták be egyiküket sem meghallgatásra... De a választásokig sikerült a sztorit eltüntetni. Csak az alternatív médiacsatornákon, fű alatt terjedhetett. Természetesen összeesküvés-elméletnek nevezték mindazok, akik minden mást is összeesküvés-elméletnek neveznek, amit nem szeretnének, hogy megtudjon a világ. Vagy amivel ők maguk nem akarnak szembenézni.

PestiSracok facebook image

Miután hivatalosan is kiderült a történet, közvélemény-kutatások is készültek, amelyben megkérdezték az embereket, hogy hallottak-e korábban Hunter Biden laptopjáról. A demokrata szavazók nagyjából 60%-a nem hallott róla. És 19%-uk mondta azt, hogy ha hallott volna róla, akkor máshogy szavaz. Tehát ma Trump lenne az elnök...

De itt még nagyon nincs vége a történetnek. Hunter Biden – és vele együtt Joe – továbbra is megúszta az egészet. Sem a média nem fordult szembe velük, sem az igazságszolgáltatás nem kérte őket számon. Végül Hunter ellen az adóhivatal kezdeményezett eljárást, ugyanis külföldről szerzett jövedelmét nem vallotta be. Az ügyet a nyomozóhatósághoz továbbítottak, ahol tiltott fegyverbirtoklásért is eljárást kezdeményeztek Hunter ellen. Ugyanis a vásárlás során azt állította, hogy nem fogyaszt kábítószert. Amerikában, tudjuk, szabad fegyverhasználat van, de vásárláskor bemondásra megkérdezik, hogy a vevő drogozik-e. És ha igen, akkor nem vehet fegyvert. Vajon hányan szokták bevallani...? (De ez most mellékes is.) Hunter Biden ellen egy delaware-i kerületi ügyész, David C. Weiss gazdasági bűncselekmények miatt szeretett volna vádat emelni, de elmondása szerint a felettesei – köztük Merrick Garland állami főügyész, a Biden család közeli barátja – ezt megtiltották neki.

Az IRS-től, azaz az adóhivataltól két úgynevezett whistleblower, vagyis kiszivárogtató is megosztott információkat arról, hogy milyen ügyekben kérték az FBI-t, hogy nyomozzon Hunter Bidennel szemben. Ezek között volt a pénzmosás, a vesztegetés, és a külföldi szervezetektől kapott finanszírozás bevallásának elmulasztása is. Az egyik informátor, Gary Shapley névvel és arccal is vállalta magát, és egy WhatsApp-üzenetet is bemutatott az illetékes képviselőházi bizottságnak Washingtonban, amit Hunter Biden küldött Henry Zhaonak, a Kínai Kommunista Párt egyik tisztviselőjének:

Érdekes módon Hunter Biden egyik bankszámlájára aznap érkezett egy 100 ezer dolláros, 10 nap múlva pedig egy 5 millió dolláros utalás Kínából. De a Biden család különböző kirakatcégeinek számláira is rendszeresen érkeztek külföldi utalások, legalább 10 millió dollár. Az üzenet kapcsán Hunter Biden ügyvédje, Chris Clark azt mondta, hogy „a szörnyű függőség miatt írhatta Hunter ezt az üzenetet”. Vagyis azzal próbálja eltussolni, hogy kábítószer hatása alatt tette. De figyeljük meg: letagadni nem tudja az ügyvéd sem. Mint ahogy az sem áll meg, hogy bárhonnan írhatta az üzenetet, és csak üres fenyegetőzés volt, hogy ott ül mellette az apja. A nyomozati anyagban ugyanis szerepel egy fotó, amely Joe Biden delaware-i nyaralójában készült, és Hunter épp a fater Corvette-jével hajt ki a garázsból, két csajjal maga mellett az ülésen. A kép ugyanazon a napon készült, amikor a WhatsApp-üzenetet küldte. De nem kell izgulnunk a Biden családért. Továbbra sem történik semmi.

Illetve de: Hunter Biden ellen mindössze szabálysértési eljárás indult, ami megegyezéssel, kvázi vádalkuval le is zárult. 200 ezer dollár adófizetés elmulasztásában, illetve tiltott fegyverbirtoklásban bűnösnek vallotta magát. Ezzel megúszta nemcsak a börtönt, hanem a további vádemeléseket is. Joe Biden érdekes módon most már nem azt mondta a sajtónak, hogy sosem beszélt a fiával üzletről, hanem, hogy nem voltak közös üzleti ügyeik. Tehát vagy most hazudik, vagy korábban. Vagy mindkettő. És full közösen üzleteltek a kínaiakkal meg az ukránokkal. Ami hát persze, hogy csak összeesküvés-elmélet! Végül is csak ugyanott bérelt irodát Washingtonban, a K utcában Hunter Biden, Joe Biden alapítványa és a CEFC Energy nevű kínai cég. Ez csakis véletlen lehet...

Hunter Biden ügye a június 20-ával kezdődő héten került a bíróság elé, és született meg végül a vádalku. De a mainstream sajtó ismét nem, vagy csak alig foglalkozott az üggyel. Mert el voltak foglalva valami mással. Valami sokkal érdekesebbel. Vagy legalábbis, amiről a sajtó irányítói úgy gondolták, jobban érdekli az embereket, mint a regnáló demokrata párti elnök és családjának korrupt ügyei. Hogy mi volt ez a még érdekesebb dolog? Hát persze, hogy az, hogy sikerül-e megtalálni és megmenteni a Titanic roncsához lemerült, de eltűnt búvárhajót és legénységét. Napokig szerepelt az ügy a címlapokon, napi 10–12 cikk szólt a hangokról, amit hallottak a víz alól, meg a cég korábbi problémáiról, amikről mi is beszéltünk... szóval mindenről, amit csak ki lehetett hozni a sztoriból. A Hunter Biden elleni eljárás, a fene egye meg, nem fért már fel a címlapokra. Meg a tv-műsorokba.

Mikor is hozták nyilvánosságra, hogy nemcsak a roncsokat találták meg, de a haditengerészet titkos vízalatti mikrofonjai, amelyekkel az ellenséges tengeralattjárókat figyelik, rögzítették az összeroppanás hangját? Június 23-án, csütörtökön. De amint azt a Wall Street Journal is megírta, a haditengerészet utólag közölte, hogy már június 19-én, vasárnap észlelték a berobbanást, és rögzítették a hangját. És a hangfelvételt átadták a keresést koordináló partiőrségnek is. Tehát egész végig lehetett tudni, hogy a keresés reménytelen, a tengeralattjáró odaveszett, a legénység halott. Igaz, hogy nem kellett volna hajókat és repülőgépeket odavezényelni, és milliókat költeni a fölösleges keresésre. De akkor nem lett volna sztori a sajtóban. Nem ezzel foglalkozott volna a közvélemény. Hanem Hunter Bidennel.

Állítólag Joe Biden tiltotta meg, hogy a hangfelvételt nyilvánosságra hozzák. Illetve pontosítsunk: Joe Bidennek valószínűleg fogalma sincs nemhogy a roncsokhoz lemerülni készülő Titan búvár-tengeralattjáróról, hanem arról sem, hogy mi az a Titanic. Tehát: a Fehér Ház valódi irányítói nem engedték, hogy a haditengerészet nyilatkozzon addig, amíg Hunter Biden vádalkuja meg nem köttetett.

Így működik ma az Egyesült Államok. Tudom, én vagyok a naiv, amikor azt gondolom, hogy régen nem így működött. De ennyire gátlástalanul sohasem falazott a sajtó egyetlen korábbi demokrata elnöknek sem.

Vezető kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.