Világsztárok a törléskultúra újabb áldozatai: Alice Cooper, Carlos Santana
Általában politikáról írok, de az utóbbi hetekben néhány alkalommal újra a zene világába kalauzolgattam egy kicsit az olvasókat. Nos, ma a két téma akkorát találkozik egymással, mint nehézionok a Nagy Hadronütköztetőben...
Alice Cooper neve bizonyára szinte mindenkinek ismerős. A sokk-rocker énekes többször is koncertezett már Magyarországon. Legutóbbi budapesti bulija a Hollywood Vampires néven futó hard rock supergroup tagjaként elmaradt ugyan (Johnny Depp annyira berúgott előző este, hogy nem tudták megtartani), de saját nevét viselő formációjával már járt nálunk, sőt, visszatérő vendég Budapesten. És nemcsak koncertek formájában!
2011-ben a Fox News utazási műsorában beszélt Budapestről, hogy mennyire imádja, már akkor rendszeresen járt ide tavasszal és nyáron a feleségével, aki szerint a város Párizsnál is romantikusabb. Szóval Alice Cooper a barátunk. Nem mellesleg persze van egy rakat slágerdala, köztük a személyes kedvencem tőle, a Péntek 13 filmek hatodik részéből ismert „He’s Back (The Man Behind The Mask)”, és persze a „Poison”, amit valószínűleg nincs ember, aki ne ismerne, legföljebb nem tudja, hogy ő az előadó.
És pláne nem, hogy az a Desmond Child írta, aki az „Egy szabad országért” – azaz a „Magyarország halszagú halld szavunk” – szerzője is, és nem mellesleg magyar származású. Itt olvasható egy kedves írás erről, „liberális barátainktól”.
Mondjuk, Alice Coopert (valódi nevén Vincent Damon Furnier) nehéz nem ismerni, hiszen elég szembetűnő jelenség: kimaszkírozva, kifestve, egyfajta groteszk horrorkarakterként jelenik meg a színpadon több mint 50 éve. (Excentrikus imázsa ellenére hívő keresztény.) És ebből az imázsból külön üzletet is csinált: nemrég szerződést írt alá a Vampyre Cosmetics nevű céggel, miszerint egy új, Alice Cooper-stílusú kollekciót dobnak piacra, gitár- és erősítő formájú sminkpalettával, mikrofon alakú rúzzsal és hasonlókkal. Azaz, csak dobtak volna... A hardrock.hu számolt be a hírről, hogy a Vampyre Cosmetics szerződést bontott Alice Cooper-rel. Ki nem találjátok, hogy miért... Dehogynem találjátok ki. A cég természetesen az LMBTQ+ közösség nagy barátja és támogatója, és Alice Cooper legújabb megnyilatkozásai nem egyeztethetők össze a szellemiségükkel. És hogy mik voltak ezek a súlyos, vállalhatatlan mondatok? Hát, ezek:
Helytelennek tartom, hogy például van egy hatéves gyerek, akinek fogalma sincs a világról. Ő csak játszani akar, és te összezavarod azzal, hogy »igen, fiú vagy, de lehetnél lány is, ha azt szeretnéd«. Az én logikám többnyire ez: »ha ilyen nemi szerveid vannak, akkor fiú vagy, ha olyan nemi szerveid vannak, akkor lány vagy«. Különbség van aközött, hogy »férfi vagyok, aki valójában nő, vagy nő vagyok, aki valójában férfi«, és aközött, hogy nő vagy férfi akarok lenni. Férfinak vagy nőnek születünk, a tények makacs dolgok.
Igazi fasiszta, nem igaz? Vagy transzfób? Hogyan is kell ilyenkor megbélyegezni az illetőt? Legjobb, ha mindkét jelzőt ráaggatjuk. Szóval Alice Cooper, mivel kiállt a biológia és a normalitás mellett, bukott egy szerződést. De a teljes woke-csőcselék rátámadt, mivel a gyerekek nemváltó műtétjeit múló divathóbortnak nevezte. Speciel ebben szerintem sincs igaza: ez nem puszta divathóbort, hanem egy sátáni mozgalom a gyerekek ellen. Szóval annyiban nincs igaza, hogy nem fogalmazott elég keményen. De így is nekiugrottak.
Mert hát a tranyók lettek mára az új tudjukkik. A zsidókat már nem kell hímes tojásként kezelni, sőt, eldobta őket a mainstream. Izraelt most már el kell ítélni. Ugyanis ősellenségeik, a muszlimok sokkal többen vannak, sokkal fontosabb szavazók lettek a baloldal számára. És most, ahogy tombol az identitáspolitika, és újabb áldozati csoportokat kell kreálni, a tranyók is egy ilyen csoport lettek. Aki a mozgalommal szemben bármilyen kritikát is fogalmaz meg, az megy a lecsóba.
Hasonlóan járt Carlos Santana is, aki szintén felszólalt, szintén nagyon diszkréten a normalitás mellett. Egy júliusi, New Jersey-ben adott koncertjén (a videó csak most kapott szélesebb nyilvánosságot) mondta a következőket:
Amikor Isten megteremtett téged és engem, mielőtt kijöttünk az anyaméhből, tudtuk, hogy kik és mik vagyunk. Később, amikor felnövünk, látunk dolgokat, és elkezdünk hinni abban, hogy valami más is lehetünk, ami jól hangzik, de tudod, hogy nem igaz, mert a nő nő, a férfi pedig férfi – ennyi. Bármit tehetsz a hálószobában, ez a te dolgod, részemről OK.
Nahát, megint egy igazi náci tömeggyilkos mondatai, nem? Természetesen őt is azonnal betámadták, olyannyira, hogy – nyilván menedzseri, lemezkiadói, stb. nyomásra – a következő közleményt adta ki:
Elnézést kérek az érzéketlen megjegyzéseimért. Nem fejezik ki, hogy mennyire tiszteletben tartom, hogy az emberek mit gondolnak, mit hisznek. Őszinte sajnálatomat fejezem ki a transzgender közösség felé, és mindenki felé, akit megbántottam.
Pedig már kezdtem azt gondolni, hogy bár nem igazán voltam sosem oda érte, de valójában mégiscsak, már egészen kicsi korom óta óriási Santana-fan vagyok. Kár, hogy becsicskult a woke-csőcseléknek. Persze értem; a teljes szórakoztatóipart uralják, és a karrierje komoly nehézségekbe ütközött volna. Bár 76 évesen tett már le annyit az asztalra, hogy akár le is szarhatná a kis szarháziakat. Remélem, Alice Cooper így tesz.
Amúgy nem vagyok híve a zenébe, színpadra vitt politikának. Ahogy a napokban elhunyt gitáros-énekes, Jimmy Buffett is fogalmazott: a zene célja, hogy elszöktessen minket egy trópusi szigetre. És valóban: legyen benne mélység és tartalom, ne legyen öncélú és bugyuta, de nem kell, hogy több akarjon lenni annál, ami: szórakozás, kellemes percek. De a baloldal ezt a világot is letarolta. Pár éve Macklemore hétpofára „fuck Trump”-ozott a Szigeten (de ugyanezt tette Robert de Niro is a tévében), Roger Waters és Bono öblöseket orbánoztak a koncertjeiken, Taylor Swift is egyfolytában a „progresszió szent eszméi” mellett áll ki, és úgy általában se szeri, se száma az erényfitogtató celebeknek, akik versenyt magasztalják George Floyd-ot, a BLM-et, Ukrajnát, az LMBTQ-közösséget, stb. (És persze szidják a normálisakat.)
Szóval ennek marhára nem lenne helye a színpadon, de ha már így ránk erőltetik, akkor kénytelenek vagyunk ebben is a saját fegyvereikkel harcolni ellenük. És a nem elhülyült zenészeknek, színészeknek, bár sajnos kisebbségben vannak, de igenis fel kell szólalniuk a normalitás mellett, és nem szabad megalkudniuk.
Vezető kép: Székesfehérvár, 2017. augusztus 4. Alice Cooper amerikai rockénekes koncertje a jubileumi, 20. Fezen fesztiválon Székesfehérváron 2017. augusztus 3-án este. MTI Fotó: Mohai Balázs
