Pesti Srácok

Mennyire unalmas lenne közéletünk a Momentum bakiparádéja nélkül!

Mennyire unalmas lenne közéletünk a Momentum bakiparádéja nélkül!

Az ostobaság önmagában nem veszedelmes, kivéve, ha önbizalommal, gőggel és rosszindulattal párosul, pláne, ha pénz is van rá. A komolytalan kordonbontók esetében mindez megvan, így tényleg veszélyesek ránk, de saját magukra nézve is. Az elmúlt hónapokban bemutatott bakiparádénak azonban komoly következménye van: behozhatatlan lépéshátrányba kerültek Gyurcsányékkal szemben. A Momentum okosan ki volt találva, csak éppen gyenge képességű fiatalokra bízták a progresszív politika importálását. A „generációs párt” megmérettetett és könnyűnek találtatott – ahogy intellektuálisan, úgy morálisan is.

Kínos bakiparádé Momentum módra

Unalmassá vált a belpolitika, nem történik semmi érdekes. A frontvonalak befagytak, a mozgások változatlanok: a jobboldal a globális válság okozta problémákkal és az országgal, az ellenzék pedig önmagával van elfoglalva. Az Orbán-kormányra a brüsszeliták, a Biden-adminisztráció és a globális hálózatként működő NGO-k jelentenek veszélyt, az ellenzékre pedig saját maga.

Baloldalon az erőt Gyurcsányék képviselik, szórakoztatásunkról pedig a Momentum gondoskodik.

PestiSracok facebook image

Szerdán tizedik alkalommal bontották el a Karmelita kolostor melletti építési kordonokat, ahol Gelencsér Ferenc a helyszínen készült élő videójában úgy fogalmazott, hogy a „kordonbontás rendszerbontás”... Valljuk meg őszintén: ez kínosan komolytalan! Majd a jubileumi akcióban ismét Orbán Viktornak akartak valamilyen üzenetet átadni, aki ezúttal sem volt ott, hisz Kínában folytat tárgyalásokat. Nem az első eset, hogy rosszul választják meg az akció időpontját.

Gelencsér Ferenc a közelmúltban olyan bakiparádét mutatott be, ami még momentumos politikusoktól is szokatlan. Előbb a harmatgyenge parlamenti felszólalása végén szólta el magát és a bekapcsolva maradt mikrofonba dadogta bele, hogy „hú, ezt nagyon elb...tam”, majd néhány nap elteltével olyan tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot, amire nincs bocsánat. A Magyar Jelen stábja Csepelen aktuálpolitikai kérdésekről akarta faggatni, viszont hamar kiderült az, hogy a párt elnökének fogalma sincs arról, hogy melyik vallás szertartására tart. Gelencsér azzal igyekezett hárítani a riporter érdeklődését, hogy éppen nem tud nyilatkozni, mert egy „szentmisére” siet a Dohány utcai zsinagógába.

Annál pedig aligha volt viccesebb momentum a Momentum történetében, mikor a szürke Gelencsér államférfinak nevezte önmagát!

Ha pedig nem a pártelnök, akkor Kerpel-Fronius Gábor szolgáltatja a komikus témát. Legutóbb saját párttársának a nevét sem tudta helyesen kimondani: a Momentum csepeli jelöltjének, Dukán András Ferencnek keresztneveit sikerült összekevernie egy egyperces videóban.

A Momentum lépéshátránya behozhatatlannak tűnik

Mikor az elektromos rollert zuhany alatt taró, a napelemet mini atomerőműnek nevező Fekete-Győr András távozott a párt éléről, mindenki arra számított, hogy vége lesz a kabarének, de ez nem így történt. Tévedtünk. A komolytalanság felpezsdíti az unalmas belpolitikát, ám komoly következményekkel jár. Míg az év elején egy Momentum–DK dominanciaharc volt kibontakozóban, mára Gyurcsányék elhúztak, mint a vadlibák... közeleg a tél és esélytelen a felzárkózás.

De hová tűnt Donáth Anna? Olyan lendülettel tért vissza év elején, hogy azt hittük, megvan Dobrev Klára kihívója és a párt népszerűsége szárnyalni fog. Majd tartott egy borzalmasan gyenge évértékelő beszédet, amit valami titokzatos oknál fogva „jövőértékelőnek” neveztek el.

Végül Donáth Anna néhány ostoba megszólalás után visszatért ahhoz, amihez igazán ért: hetente vamzerkodik Brüsszelben Věra Jourovánál.

Gyurcsányék árnyékkormánya nem hozott új szavazókat, ám drámai módon átrendezte a baloldali erőviszonyokat. A Demokratikus Koalíció lett a domináns párt a baloldalon, a Momentum lemaradt, a többiek pedig csak a túlélésért küzdenek. Ezen pedig Donáth Anna idő előtti reaktiválása sem tudott segíteni, de a minden karizma nélküli Gelencsér sem képes olyan impulzust adni, ami javítaná az egyre nevetségesebb pártot.

Momentum versus SZDSZ

Sokan vélik úgy, hogy a Momentum és az egykori SZDSZ közé vastag egyenlőségjel biggyeszthető, csupán generációs különbség van. Ám ez nem igaz. Az SZDSZ történelmi bűne vitathatatlan, hisz szembeköpték a választópolgárokat és megtagadták a rendszerváltoztatást, mikor a kommunistákkal összefogtak, viszont okosabbak voltak a momentumosoknál (ami ugyan nem nagy kihívás). És nem dolgoztak azon, hogy az uniós forrásokat elzárják Brüsszelben – ami nagy különbség! Ahogy nem kampányoltak magyar identitású pártok ellen sem az elszakított országrészeken. A Momentum viszont mindkettőt megtette, ami példa nélküli árulás.

A rombolás kultusza, a hagyományok lenézése, a nagyképű politikai alapállás, a tudálékosság, a szellemi hübrisz (gőg), a nemzetellenesség, a kereszténység kigúnyolása és a nyugati minták szolgai másolása mindkét pártra jellemző. Ám az SZDSZ intellektuálisan magasabb színvonalat képviselt, mint a Momentum. És ez nem generációs probléma csupán. Ez emberi, illetve politikusi hiátus.

A momentumosok „jól informáltak”, de nem műveltek, a pökhendiség mellett pedig szemtelenek és pimaszok. Megjelenésük a XXI. századi, a belvárosi, jómódú trendiséget sugallja.

Az SZDSZ a liberális értelmiséget és a dekadens művészvilágot igyekezet maga köré gyűjteni, a Momentum pedig a hipszter fiatalokat tekinti fő bázisának.

Mindezt azonban ostoba módon teszi. Ám annál nagyobb önbizalommal, és persze jó sok pénzzel megtámogatva.

A Momentum szórakoztató, de veszélyes, a hülyeség ugyanis rosszindulattal párosul. Szerencsénk, hogy az előbbi a döntő. Nevessünk hát kicsit néha rajtuk, hisz nélkülük unalmasabb lenne a politika!

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.