Minden további nélkül rágyújtja Rómát a keresztényekre a woke vallás
Miután a legtöbben kellőképpen teleették magukat a karácsonnyal, megtapasztalták a „szeretetünnep” lényegét, talán többekben felötlött jóllakottan a kérdés: jó, de mit ünneplünk december 26-án, karácsony második napján? Ez Szent István ünnepe, de nem az államalapító királyunké, hanem a kereszténység első vértanújáé. Őáltala rögtön Krisztus születése, a nagy ünnep után az üldöztetés kerül előtérbe. Ez persze kétezer évvel ezelőtt, teljesen más körülmények közt volt, ma már nem ilyen világot élünk – gondolhatjuk a bejgli mellé. De nézzünk csak szét, hogy tényleg így van-e!
Évek óta hírek jönnek arról, hogy megrongálják a betlehemeket imitt-amott. Tehát nem keresztes lovagok ellen harcolnak az elkövetők, hanem hősiesen széttörik, tönkreteszik a Szent Családot ábrázoló alakokat, jellemzően főleg a gyermek Jézust. Gondolhatunk Nyugat-Európára – nem is alaptalanul –, de két éve Gyöngyösön történt ilyen, idén pedig Makón kétszer is. Közben Olaszországban már LGBT-znek is, egy genderlobbival szimpatizáló szégyenpap két anyával ábrázolta a Szent Családot, természetesen sokakban felháborodást keltve. A 444 meg is írta, hogy „purparlé” lett az ügyből; azt, mondjuk, sose írják, hogy purparlé lett például a Soros-plakátokból, mert hát a saját prófétáira és szentjeire az ő hitviláguk is sokkal kényesebb.
Kívül-belül támadja tehát az ördög az Egyházat, azaz kétezer éve nem változtak a célok és a motivációk.
Ezért arra sincs okunk, hogy vértanú Szent István példáját idejétmúltnak gondoljuk. Az az állhatatosság irányadó kell, legyen ma is. Az igeliturgikus naptár az idei december 26-hoz az alábbi részletet rendelte Máté evangéliumából:
„De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. (…) Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül.”
Ne csak arra gondoljunk persze, hogy a szó szoros értelmében az életünkre törnek, habár a tendenciákat elnézve ez sem kizárható. Nézzük csak meg a woke-marxisták és az iszlamisták szövetségét, amikor például a palesztinpárti tüntetés önfeledt karácsonyellenes hőbörgésbe, akár templomrongálásba torkollik! A templomrongálás ugyancsak nem áll távol a militáns feministáktól sem, akik szintén a jelenlegi fősodorbeli valláshoz tartoznak.
Már oda is elérkeztünk, hogy a Fényességes Nyugaton perbe foghatnak valakit azért, mert olyasmit idéz a Bibliából, ami sérti a hatalmon lévő woke vallást.
Päivi Räsänen finn parlamenti képviselőt és volt belügyminisztert azért adták át a törvényszékeknek, és azért „korbácsolják” a woke vallás közössége előtt, mert a Twitteren idézett Pál apostoltól a homoszexualitással kapcsolatban, amikor kérdőre vonta a finn lutheránus egyház vezetőit a pride-rendezvények támogatása miatt. A büntetőper másik vádlottja Juhana Pohjola püspök, aki Räsänen 2004-es „Férfinak és nőnek teremtette őket” című füzetének felelős kiadója volt. A Twitter-bejegyzés miatt tehát terítékre került Räsänen minden woke vallással szembeni „istenkáromlási” esete. A tavaly áprilisban első fokon felmentést hozó per másodfokon folytatódik idén augusztustól. Az ügyészség nyíltan támadja az eljárásban a keresztény tanításokat, sértőnek minősítve azokat. Räsänen beszámolója szerint az ügyész azt mondta,
„a szólásszabadságot korlátozni kell a vallás nyilvánosság előtti kinyilvánításában.”
Tiszta beszéd ez: csak addig van vallásszabadság, amíg az nem mond ellent az uralkodó woke vallás tanaival. A kereszténység által felépített Európát elrabolta egy másik hitvilág. Már az Egyház által alapított egyetemek liberális–kommunista körök általi elorzásakor elkezdhettünk volna gyanakodni, hogy
nem állnak meg a felsőoktatás kisajátításánál, és az egész életünkre rá akarnak majd tenyerelni.
Csak az igazi kereszténységnek van ereje megvédeni magát
A megoldás az, hogy nem elég a felszínes kultúrkereszténység, hanem meg kell védeni a kereszténységünket, a jelképeit, a templomainkat, a betlehemeinket. Fel kell vállalni a családban, barátok között, munkahelyen, a nyilvánosságban a hitünket, mert csak ez határozottság bizonyítja be a kereszténység erejét, és csak erőt felmutatva lehet győzni azzal az erővel szemben, amely az elpusztításunkra tör. Ha nem tesszük, akkor is ellenünk törnek, mert a kereszténység ellenségei számára a csili-vili szeretetünnepezés és vértanú Szent István ugyanúgy a gyűlölt kereszténységet jelenti. Ezt a konfliktust üres szépelgéssel nem lehet megúszni.
A katolikusok is példát vehetnek arról az állhatatosságról, amivel a Hit Gyülekezetéhez csatlakozott Gera Zoltán megvallotta a hitét Krisztusban a 2019-es búcsúztatásakor, a telt házas Puskás stadion és több millió tévénéző előtt. Arról is példát vehetnek, ahogy Németh Sándor – tomboló gyűlöletözönt magára zúdítva – beleállt a jógába, amely egy hindu vallási gyakorlat, tehát a kereszténységgel összeférhetetlen. Ez nem kirekesztés, hanem ténymegállapítás.
Egyiküket sem az érdekelte, hogy mit fognak ehhez szólni mások, hanem az, amiben hisznek.
„Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát”
– olvasható Szent Pál apostol efezusiakhoz írt levelében. Ugyanott ezt is írta:
„Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok! (…) Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére! Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát!”
Ez a Szent Pál ott volt vértanú Szent István megkövezésénél – akkor még Saulként, mint keresztényüldöző, de később ő is megtért. Ott volt, amikor a Krisztus igéjét hirdető Szent István látszólag elbukott, mert megölték, valójában viszont erőt adott a többieknek. Az ő példája és mártírok hosszú sorának önfeláldozása, mindannyiuk megingathatatlan hite adta az erőt a keresztény civilizáció kivirágzásához, ellenséges római császárokon, üldöztetéseken, pogány vallásokon keresztül. Szent Pál az igazság övéről, a megigazulás páncéljáról, a békesség evangéliumának sarujáról, a hit pajzsáról, az üdvösség sisakjáról, a lélek kardjáról írt. Az Isten fegyverzetéről.
Mert a béke ugyanúgy nem valami szirupos cukrozott nyál, ahogy a szeretet sem – hiába próbálja meg a korszellem olyannak tálalni mindkettőt.
Nagyon nem mindegy, hogy a békének és a szeretetnek mi a tartalma és az indíttatása, hogy van-e tartalma, vagy csak semmire se jó, sekélyes külsőségeket csomagolnak be békeként és szeretetként. Adott esetben a béke és a szeretet érdekében harcolni kell, szavakban és tettekben is, ahogy Pál apostol utalt rá a hasonlatával. Sokan érzik, tudják ezt a világban, nem véletlenül fokozza a fegyverkezést szinte minden ország, köztük mi is. Nem elég azonban csupán jobb fegyverzetet venni és gyártani, a haderőt fejleszteni. A lelkeket is erősíteni kell, hogy amikor helyzet van, akkor legyen állhatatosság és bátorság, hogy ne essen ki a kezekből a fegyver.
