Pesti Srácok

Variációk egy világvégére

Variációk egy világvégére

Mivel a maják a jelek szerint elszámolták magukat, 2012-ben megúsztuk a világvégét, de azért vannak még lehetőségeink, hogy egy nagy bummal búcsúzzunk Földanya ölelő karjaitól. Vegyük sorba, hogy milyen forgatókönyvek mutathatnak ajtót az emberiségnek, és milyen esélyeink vannak a túlélésre, jöjjenek az apokalipszis legvidámabb forgatókönyvei.

Apokalipszis és Armageddon. Mindkettőt szinonimaként használjuk a világvégére, pedig az egyik jelentése az, hogy jelenés, a másik meg egy hely a Közel-Keleten, de a az egyszerűség és a szóismétlés elkerülésének kedvéért, ezt az okoskodást most tegyük félre és inkább azzal foglalkozzunk pár sor erejéig, hogy ezek hogyan kaphatják el az emberiséget a közeljövőben. A világvégének ugyanis több lehetséges forgatókönyve várhat ránk az elkövetkező évtizedekben.

Nem mindegy ugyanis, hogy a világvége tényleg a világ vége-e. Ha maga a Föld bolygó pusztul el, az ugyanis meglehetősen kevés esélyt ad az emberiség fennmaradására, hacsak az űrhajósaink nem kezdenek családalapításba a nemzetközi űrállomáson. Világvégeként hivatkozunk azonban a totális civilizációs összeomlásra és azokra az esetekre is, amikor csak a golyóbis (vagy Földtányér, kinek hogy) nagy része válik lakhatatlanná.

Bumm

PestiSracok facebook image

Elsőként vegyük a háborús időkben leginkább felkapott lehetőséget, nevezetesen azt, hogy valaki, valahol megnyom egy gombot. A fejünk fölött elszáguldanak az interkontinentális rakéták Oppenheimer játékszerével a belsejükben. A nagyhatalmak kilőnek mindent, amit tudnak, és egy pár perces fényözön után meglehetősen hosszú sötétségbe borul a világ.

Mind meghalunk? Nos, furcsa, de nem. Egy atomháború valószínűleg megsemmisítené a lakossági központokat, a világ országainak nagyrésze beleégne a földbe, de az emberiség nagyjából 60 százaléka életben maradna. Egész nagy számnak hangzik igaz? Persze az igazi móka csak ezután következik: a nukleáris visszahullás (fallout) következtében a túlélőkre köszöntene az atomtél. Éhínség, betegségek, mérgezett vízkészletek, üzemanyag, energia és gyógyszerhiány várna a megmaradtakra, tehát a túlélők nem igazán építhetnék újra a civilizációt. Viszont még ebbe sem halna bele mindenki.

A hidegháború alatti számítások szerint nagyjából hetvenmillióan még ezt is túlélnék. Azóta pedig némileg még javult is a helyzet, hiszen a nyolcvanas évek hosszútávú sugárzásra beállított stratégiai bombáit nagyrészt felváltották az azonnali destrukcióra, és alacsony sugárzásra tervezett taktikai atomfegyverek. Nyolcmilliárdos lakosságunkhoz képest tehát csak az emberiség töredéke marad életben, azonban a Tonga-eseményt követően genetikai vizsgálatok szerint mindössze 1000 ember maradt meg, mégis fenntartották a fajtánkat. Tehát egy nukleáris háborút követően még mindig viszonylag jók az esélyeink.

Áramszünet

1859. szeptember 1-jén (milyen furcsa, hogy az ilyesmik mindig egy napra esnek az iskolakezdéssel) meglehetősen furcsa dolgot tapasztaltak a távíró állomásokon: több berendezés és vezeték spontán kigyulladt, azok a telegramok pedig, amiket időben leválasztottak a hálózatról továbbra is működtek, mintha áram alatt lettek volna. A madarak mintha megőrültek volna, össze-vissza röpdöstek, vagy egyszerűen holtan potyogtak le az égből. A mormonok Amerikában kijelentették, hogy itt a világvége, az európaiak pedig ittak valamit a helyi kocsmában és arra panaszkodtak, hogy milyen furcsa az időjárás.

Akkor még nem tudták, ma viszont igen, hogy a történések hátterében a Carrington-esemény állt. A Carrington nem más, mint egy "szokatlan" intenzitású geomágneses vihar, egy olyan napkitörés, ami szó szerint felborítja a Föld ionoszféráját, túlterheli az elektromos hálózatokat, és megzavarja a mágneses tereket (ezért hülyültek meg a madarak, amik ennek alapján tájékozódnak)

Felmerülhet a kérdés, hogy miért került a "szokatlan" idézőjelbe. Nos, azért mert azóta megtudtuk, hogy a dolog egyáltalán nem szokatlan, tulajdonképpen folyamatosan vannak ilyen erősségű napkitörések, csak az a szerencsénk, hogy a Nap rohadtul nagy, így ezek a kitörések meglehetősen ritkán néznek éppen felénk. Utoljára 1967-ben voltunk valóban közel egy ismétléshez, ám akkor nyolc perccel, vagyis éppen a napfény Földhöz való elérésének idejével megúsztuk.

Van azonban egy jó hírünk is a Carringtonnal kapcsolatban. Pontosan ki tudjuk számolni, hogy mikor kaphatja el a bolygónkat a következő. A rossz hír az, hogy ez 2025. július 27-én lesz. vagyis van nagyjából egy évünk, hacsak nem lesz megint egy nyolc perces mázlink. Az esemény közeledtét egyébként már most is tapasztaljuk: sűrűsödnek a napviharok, egyre gyakrabban látni a sarkvidéktől délre is északi-fényt.

Túlélhetjük? Persze, viszont azt senki nem tudja, hogy pontosan mivel jár, ha (vagy amikor elkap minket), ismerjük a hatását, vagyis az elektromos hálózatok teljes kiégését/túlterhelését. Gondolatkísérlet képpen azonban képzeljük el, hogy ha a XIX. században csak a távírók vesztek meg tőle, mit eredményezne ma, az atomreaktorok, repülők, rakéták, meg úgy általában az internet korában. Bízzunk abban a nyolc percben.

Gaia bosszúja

2010-ben Izlandon kitört az Eyjafjallajökull vulkán (ezentúl Elfajultnak nevezem, mert nem vagyok hajlandó még egyszer leírni). Szóval az Elfajult vulkán egy hónapon keresztül tombolt, lávával és áradásokkal elárasztva a szigetet, valamint a kilövellt hamu miatt hónapokra tönkretette Észak-Európa légiforgalmát.

Nos, az Elfajult meglehetősen kicsike vulkán a Yellowstonehoz képest. Nem, nem a Yellowstone nemzeti parkban lévő egyik vulkánhoz képest, hanem ahhoz a szupervulkánhoz, amely tulajdonképpen maga a teljes nemzeti park a maga közel kilencezer négyzetkilométerével. A szupervulkánok tulajdonsága, hogy ha kitörnek, abba az egész Föld beleremeg, a hamuszennyezés tulajdonképpen ugyanolyan következményeket jelent, mint egy nukleáris tél, ráadásul maga a kitörés egy ekkora tűzhányó esetében tulajdonképpen az egész Észak-Amerikai kontinenst letarolná. A fent említett Tonga-eseményt, melyet mindössze ezer elődünk élte túl éppen egy ilyen kitörés okozta, igaz akkor a Csendes-óceánon füstölt el egy hegyecske, nem a szárazföldön.

A jó hír, hogy hasonló kitörések csak több millió évente történnek. A rossz hír, hogy a geológiai mérések szerint a következő ezer évben már esedékes valamikor, hogy a Yellowstone megmozduljon. Az ezer év soknak tűnhet, de földtörténeti szempontból a hibahatárt is tízezer években mérik, szóval, csak nyugalom.

A fentiek csak a legnagyobb veszéllyel fenyegető lehetőségek. Írhatnánk még vírusokról, elszabaduló műanyagevő gombákról (igen, már tenyésztik őket a lelkes környezetvédők, biztos jó vége lesz), vagy aszteroidákról (mondjuk azok annyira nem veszélyesek. A lényeg, hogy a világ, a civilizáció végét nagyon, nagyon sok minden elhozhatja. Azonban, hogy pozitívan zárjuk a fejtegetést, álljon előttünk a Tonga-katasztrófát túlélő őseink példája. A kőkor elején, a mi eszközeink nélkül, az állati sorból éppen kiemelkedve, de túlélték. Nekünk is menni fog.

Fotó: knowyourmeme

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.