Kétharmados kisebbség
Rendszeresen visszatérő ellenzéki mantra, hogy a magyarországi választási rendszer aránytalan, nem képviseli megfelelőképpen a választópolgárok politikai preferenciáit. Az indoklás jellemzően az, hogy a Fidesz-KDNP úgy uralja le a parlamentet, hogy valójában nincs kétharmados többsége a társadalomban. Mindeközben az ideálként tekintett országokban a demokrácia tökéletes megcsúfolása zajlik éppen. De valóban igazságtalan a magyar rendszer? Valóban a konzervatívok lennének kisebbségben?
Ennek megítéléséhez talán a legkönnyebb utat az EP-választások tisztán listás eredményei jelentik. 2014-ben 57, 2019-ben 52 százalékot szerzett a Fidesz-KDNP, vagyis abszolút többséget sikerült elérni. Az idei, gyengébb szereplés során pedig még mindig magasan verte az ellenzék többi pártjait, 45 százalékos eredménnyel messze a legszélesebb társadalmi támogatással rendelkező politikai formáció volt. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy az EP-választás számai bizonyos mértékig torzítanak a parlamenti voksoláshoz képest, hiszen a hosszútávú részvételi adatokból is látható, hogy más a választói mobilitás a két szavazáson, adott esetben más társadalmi rétegek járulnak az urnákhoz az egyes alkalmak során. Mindazonáltal a tény, hogy az abszolút többséget listán is megugró, vagy megközelítő párt rendelkezik a biztos kormányzati többséggel, nem különösebben antidemokratikus.
Amit egyébként a bevezetőben említettünk, nevezetesen a választójogi csűr-csavart, ami kormányrudat ad egy magyar viszonylatban kispárt kezébe is, az például Németországban is létezik, és "túllógó mandátumnak" nevezik, amely egy indokolatlanul bonyolult kompenzációs mechanizmus, amelynek célja, hogy kiigazítsa az egyéni választókerületekben született eredmények, valamint a listás választásokon szerzett szavazatok közti aránytalanságot. A dolog érdekessége, hogy valójában nem az úgynevezett töredékszavazatokat csatornázza át a listás választásra, hanem megszabott parlamenti helyeken felül biztosít egyfajta arányossági mandátumot az arra jogosultak számára. Vagyis vigaszágon addig hordják a plusz székeket a Bundestagba, amíg a kicsi (de nem túl kicsi...) pártok is szabad szemmel látható frakciót hordanak össze. Így fordulhat elő, hogy az elvileg 598 tagú Bundestagnak jelenleg 736 képviselője van.
Ez a rendszer Magyarországon két okból is aggályos lenne: egyfelől a vidéki választókörzetekben jellemzően olyan fölénnyel nyeri a Fidesz-KDNP az egyéni választókerületeket, amelynek megkérdőjelezése, illetve az ezért járó mandátum lekompenzálása legfeljebb Budapest felülreprezentációját segítené elő, másfelől pedig például a Párbeszéd nevezetű töredékszavazat-kartellpárt nem biztos, hogy fel tudna vonultatni elegendő embert egy 10 fős frakcióhoz (egy 199+50 fős hipotetikus parlamentben).
Alapvetően a magyar választási rendszerben az aránytalanságot éppen a vidék-Budapest kétosztatúság adja. Budapest és agglomerációja az ország lakosságának mintegy negyedét adja, s mint minden ilyen övezet, alapvetően liberális szemléletű politikai régió. Ugyanakkor a főváros gazdasági és politikai súlyát éppen az egyéni választókörzetek rendszere képes ellensúlyozni oly módon, hogy az egyébként többséget jelentő vidék sorsa ne a budapesti szavazatokkal dőljön el.
A német példához visszatérve, a tisztán arányos listával nemcsak a magyar szív számára egyébként is ellenszenved túlterjeszkedő parlamentet sikerült elérni, hanem egy olyan "jelzőlámpa-koalíciót" (A piros színű SPD, a sárga FDP, valamint a zöld Grüne), amelyben egyik kormánypártnak sincs olyan felhatalmazása, ami átfogó politikai támogatásról tanúskodna. A német választási rendszer sajátosságai miatt ugyanis az egyes pártok nincsenek rákényszerítve, hogy koherens szövetségi politika és stabil értékvilág mellett kötelezzék el magukat, hiszen bármit képviselnek, bármekkora támogatottságot érnek el, koalíciós partnerként kormányra kerülhetnek. A szocialisták így az egyébként jobboldalinak besorolt libertariánus beütésű, egyértelműen tőke- és multipárti FDP-vel közösen kormányoz, megfejelve mindezt egy zöldpárttal. Nem csoda, ha rendkívül alacsony hatékonyságú a német kormányzás.
Ami azonban valóban a demokrácia megcsúfolása, gondoljunk is bármit az egyes német pártokról, hogy miközben a 14,8 százalékos zöldek, valamint a 11,5 százalékos FDP kormánypárt, addig a bő 24 százalékos CSU/CDU-nak nem osztottak lapot, a kisebbik kormánypárttól csupán 1 százalékkal elmaradó AfD-t pedig majdnem be is tiltották Németországban. Ebből pedig az is következik, hogy Németországot sikerült olyan demokratikusan elvezetni, hogy a többségnek hiába van a parlamentben is többsége, kormányzati pozíciója nincs. Magyarországon ehhez képest relatíve egyszerű a helyzet: amelyik párt a legtöbb mandátumot szerezte, az kormányoz. Persze ez így nem mindenkinek megfelelő, ők viszont nem adhatnak mást, mint ami lényegük.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
