választási rendszer
Tordai Bence kiakadt, amiért a szabálytalanul épített házát vissza kell bontania -Gyöngyszemek az Országgyűlés mai munkájából
A mai parlamenti ülésen Tordai Bence felháborodott azon, hogyha a második kerületben szabálytalanul épít egy házat azt le kell bontani. Mindeközben a Momentum a kormányt hibáztatja a hóesésért, mit sem törődve azzal, micsoda káosz volt Budapest utcáin amiatt, hogy sem a hókotrók nem jártak elegen és időben, sem a BKK járművek nem voltak felkészítve a télre. Mindeközben a Jobbik újra azzal jött, hogy nyolc általánoshoz kellene kötni a szavazati jogot.Sírt egyet a választókerületek miatt Karácsony Gergely, de Szentkirályi mellett még a haveri Telex is irányba állította a budapesti hőst
Szokásos módon csúsztat Karigeri, amikor azzal magyarázza a választási rendszer átalakítását, hogy "a Fidesz büntet, mert nem rá szavaztak" a budapestiek. De nemcsak Szentkirályi Alexandra tette helyre a főpolgármestert, hanem még kedvenc lapja, a Telex is.Kétharmados kisebbség
Rendszeresen visszatérő ellenzéki mantra, hogy a magyarországi választási rendszer aránytalan, nem képviseli megfelelőképpen a választópolgárok politikai preferenciáit. Az indoklás jellemzően az, hogy a Fidesz-KDNP úgy uralja le a parlamentet, hogy valójában nincs kétharmados többsége a társadalomban. Mindeközben az ideálként tekintett országokban a demokrácia tökéletes megcsúfolása zajlik éppen. De valóban igazságtalan a magyar rendszer? Valóban a konzervatívok lennének kisebbségben?Az a liberális demokrácia, ahol a kommunisták nyernek
Most, hogy a teljes nyugati és általuk hazánkba telepített liberális elit kiörömködte magát a francia választás második fordulóján, érdemes megnézni, hogy mitől lesz Franciaország demokrácia, míg Magyarország egy választási autokrácia ezen emberek szemében. Merthogy Franciaországban a vörös csillagos logóval ellátott Francia Kommunista Pártot is soraiban tudó koalíció sikeresen megszerezte a parlamenti mandátumok mintegy 60 százalékát, amely egyébként darabszámra külön-külön kevesebb szavazatot kapott, mint a harmadik helyezett Nemzeti Tömörülés. A furcsa eredményre a tiszta többségi elven alapuló francia választási rendszer ad választ, éppen az az elem, amely a legtöbb kritikát kapja idehaza az ellenzéki oldalról.Kétharmados törvényeket módosíthat a parlament
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.Sajtóértesülések szerint a kormány átalakítaná a választási törvényt
A kormány átalakítaná a választási törvényt: az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt – közölte a Magyar Nemzet szerdai online kiadásában.Szilvay Gergely: az amerikai választási rendszerben a Fidesz nyolcvanhárom százalékkal nyert volna
A baloldal egyik kedvenc mantrája, hogy azt szajkózza: a magyar választási rendszer igazságtalan és a Fidesznek lejt a pálya. Szilvay Gergely a Washington Examinerben megjelent publicisztikájában cáfolta meg ezt az állítást, ahol nemcsak azt fejtette ki, hogy szó sincs igazságtalan választási rendszerről – hiszen az amerikai vagy az angliai rendszerben a Fidesz akár a parlamenti helyek nyolcvanhárom százalékát is megszerezte volna –, de arra is kitért, hogy a magyar médiahelyzet ma kiegyensúlyozottabb, mint valaha.A brit választási rendszerben nem kétharmadunk lenne
Nagyon szeretem, elegánsnak tartom és remeknek, amikor a fejlett, okos, progresszív, megkérdőjelezhetetlenül remek és fantasztikus nyugat-európai államok minket akarnak leckéztetni demokratikus normákból és alapelvekből. Minket, szegény, szerencsétlen, politikai fejlettségben még kamaszkorba se lépett, kelet- és közép-európai népeket. Szinte látom magam előtt a gyarmatosítói lendületet, ahogy okítani akarnak minket, oktondi senkiket. Csak a jó szándék vezérli a jó embereket, nincs mit tenni.Nézőpont: Szabad és tisztességes választás várható
Arról már portálunk is beszámolt, hogy az EBESZ delegációjának tagjai olyan triviális dolgokban is hibáztak, mint például a köztársasági elnök személye. A Nézőpont Intézet most húsz pontban összegezte a megfigyelők a magyarországi választásokkal kapcsolatos jelentésére vonatkozó kritikáit és észrevételeit.Ajánljuk még