Pesti Srácok

Mi mindent Bokros Lajosnak köszönhetünk!

null

Az, hogy ezt Bokros Lajos is így gondolja, a pénzügyminisztersége utáni 29 évben (1996-ban bukott meg) összehozott politikai karrierje egyértelműen igazolja, hiszen annak állandó eleme, hogy nagyon jó véleménnyel van önmagáról. A Bokros-csomag és a névadója egy újabb olyan kísértet a múltból, akinek nevét és történetét mindenkinek el kell mesélni, aki negyven évnél fiatalabb.

Lajos mindig is elsőrangú humorforrás volt, annak ellenére, hogy pénzügyi, és különösen pénzügyminiszteri tevékenysége ("a Bokros-csomag") pusztán annyi humort tartalmazott csak, mint egy bubópestis járvány. Sosem volt kétsége a saját tökéletessége felől és valamikor 2009 környékén ha jól emlékszem, amikor felmerült, hogy esetleg reaktiválják a szocialisták, akkor Szanyi kapitány (megint csak ha jól emlékszem) azt találta mondani róla, hogy Bokros Lajos olyan mint a neutronbomba, ha bevetik, az emberek meghalnak, csak az infrastruktúra marad meg. Lajos akkor megsértődött, pedig arra inkább a neutronbombának lett volna oka.

Szóval tegnap volt harmincéves a Bokros-csomag. Amely a legenda szerint megmentette az országot és máig tartó növekedési pályára állította. Ez az egyik legjobban és legnagyobb lelkesedéssel építgetett hazugság a balliberális oldalon, amelyet azért kezdtek el építeni először, hogy leplezzék a Horn-kormány első évének gazdasági semmittevését, majd ezt a projektet azért folytatták, mert meg kellett magyarázni valahogy, miért is fejlődik annyira látványosan az ország az első Orbán-kormány alatt.

Szebb években soha nem jut eszembe a Lajos, csak akkor rázkódok össze, ha valakik szakértőként előrángatják valami elképesztő gazdasági gazemberség megtámogatására. Messze vezetne az eredeti Bokros-csomag politikai, gazdasági, szociológiai elemzése, de amit addig nem sikerült a kommunistáknak ellopni vagy áron alul addig eladni valakinek, azt Bokros és a szocialisták a következő három évben a számukra legkedvezőbb módon megtették, ők ma is úgy mondják, hogy privatizálták. Ez is olyan háborús mértékű pusztítást okozott, mint a spontán privatizáció és az Antall-kormány szerencsétlenkedése 94 előtt, továbbá a Medgyessy-Gyurcsány csapat 2002-2010 közötti ámokfutása.

PestiSracok facebook image

Most sem akartam volna írni róla, ha Lajos nem ajnározza magát a HVG-ben és ha Schiffer András nem követi el többek között az alábbi mondatot:

Schiffer András elkötelezett baloldali, aki el is ismeri a csomag szélső liberális voltát, de mégis elhiszi az azt követő sikerpropagandát. A Bokros-csomag a rendszerváltáshoz, vagy a korábbi kommunisták által erőszakkal kikényszerített ideológiai projektekhez hasonló mértékben roppantotta meg a magyar társadalmat. Valamint, valószínűleg ez volt a fő célja, szinte kizárólagossá tette a külföldi, illetve a posztkommunisták által birtokolt, hazainak, nemzetinek, magyarnak nem nevezhető tulajdont magyar gazdaságban. Nemzeti tőke nélkülivé tette Magyarországot. Az azt követő évek gazdasági növekedéséhez szinte semmi köze nem volt, mert az csupán az új tulajdonosok gazdasági érdekeit kiszolgáló gazdaságpolitika olyan következménye volt, amelynek hasznát azonnal külföldre vitték. Az évekre előrelátható és be is ígért gazdasági kilátástalanság drámaian csökkentette például a gyermekvállalási kedvet, aminek következményeit aztán, pont ahogy a Gyurcsány-féle kilátástalanság következményeit is, például a szülésre alkalmas korú nők számának drámai csökkenését is az Orbán-kormányra lehet fogni.

Hiába csökkent formailag az államadósság jelentősen, ha az állam és a lakosság terhei nem csökkentek, hanem még nőttek is, hiszen az MSZP-SZDSZ kormány rengeteg szerződésben és törvényben garantált pénzügyi csatornát épített ki a külföldiek termelés nélküli, spekulációs vagy pénzügyi haszonszerzése számára. A Bokros-csomag nem a társadalom számára hozott hasznot, hanem azok számára, akik az országban nyomott áron jutottak egyébként jól működtethető tulajdonhoz, miközben gyakorlatilag azt is garantálta a Bokros-féle gazdaságpolitika, hogy az ország azok számára maradjon fizetőképes adós, akik már a tartozások sokszorosát vitték ki innen mindenféle pénzügyi trükkökkel a nyolcvanas évek elejétől.

A Bokros-csomag pénzügyi döntések sorozata volt, alig volt köze a gazdaságpolitikához. Az egész annak az iskolapéldája volt, amikor a politikai és a gazdasági elit a saját hibáinak, alkalmatlanságának, ostobaságának az árát a társadalmon hajtja be. Ez az elit és az őket kiszolgáló értelmiség soha nem fogják elismerni, hogy az őket jól tartó MSZP-SZDSZ, elvileg baloldali kormánya hajtotta végre minden békeidők legnagyobb rablását a magyar nép ellen, pusztán a közvetlen politikai túlélés érdekében, minden különösebb egyéb gazdaságpolitikai meggondolás nélkül.

Nem szabad hagynunk, hogy Bokros Lajos dicsősége, mint liberálisé és mint "baloldalié" elfelejtődjön! Legalább annyit "köszönhet" neki az ország, mint Gyurcsány Ferencnek és úgy általában a kommunistáknak. Nemzedékek megnyomorítását és egy végletesen primitív (az esetében gazdasági) ideológia minden elemi emberi felelősség nélküli megvalósítását.

Vezető kép. MTI Fotó: Bruzák Noémi, Bokros Lajos a lehető legjobb társaságban 2016-ban.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.