Pesti Srácok

Magyar Péter a Momentumot jelölte ki a Tisza Párt fő ellenségének

null

Politikai izgalmakkal teli napon vagyunk túl, az ellenzék egy része külföldiekkel megtámogatva egy mozgalmas tüntetés és hídfoglalás keretében demonstrálta, hogy a gyülekezési jog milyen remekül is van Magyarországon. Szabó Bálint végképp beúszta és betrombitálta magát az ellenzéki fősodorba, illetve végül, de nem utolsó sorban, Magyar Péter Orbán Viktorral takarózva neki ment Hajnal Miklósnak és a Momentumnak. Ha már manapság este fáradt a hídfoglaláshoz. Ha a kedves olvasó nem tudja, hogy ki a Hajnal Miklós, az nem baj, majd kiderül egyszer.

És majdnem elfelejtettem! A Párbeszéd nevű bravúrpárt (bravúr, hogy kisebb a támogatottságuk, mint a Momentumé) prideosítani szeretné a budapesti templomokat, oly módon, hogy azokat az emberektől elrabolt szivárvány színeivel világítják meg. Színtiszta provokációból, rosszindulatból, bunkóságból, amely fogalmak manapság egyébként a liberális vallás szentháromságát jelentik, egyértelműen kiszorítva a náluk hagyományos szabadság, testvériség, egyenlőség hármast. Amit egyébként még lánykorukba sem vettek soha komolyan.

Ebből az egészből egyértelműen a legfontosabb a legfontosabb “szegény” Hajnal Miklós előzetes kipenderítése a kerületéből, vagyis az, hogy Magyar Péter a budai “hegyvidéken” kihívta Orbán Viktort, bejelentve melyik országgyűlési választókerületben akar indulni jövőre. Magyar Péter ezt a bejelentését talán a pártja botrányaival kapcsolatosan jól szórakozó, a politika iránt érdeklődő ellenzéki közönségnek szánta új gumicsontként, esetleg az utcai tüntetésektől történő kényszerű távolmaradását akarta kompenzálni, de megint nem kérdezett meg senkit, aki ért a politikához és a kommunikációhoz is egyszerre.

Orbán Viktor, mint talán a kedves olvasónak is feltűnt, listavezetőként, miniszterelnök-jelöltként szokott választást nyerni, most már annyiszor kétharmaddal, hogy addig Magyar Péter el se tud számolni. Nem indul egyéni kerületben, mert ez egyéb feladatai mellé már végképp nem fér be. Magyar Péter láthatólag úgy gondol a politikára, hogy ott a seregek fővezérei küzdenek meg egymással, mondjuk, üvöltözés, gyalázkodás, botrányokozás kategóriákban. Sajnos sokan az ellenzéki oldalon szintén ebben a hitben élnek. Nem, a politika a seregek, csapatok, minden területre megjelenő szakpolitikusok, szakértők, szakemberek jól szervezett együttműködéseként létező sokezres szervezett erők küzdelme. Orbán Viktor szervezett egy ilyet és ezt szokta győzelemre vezetni, míg Magyar Péter jelenleg ott tart a folyamatban, hogy a három kulcsembere közül egyet hetente kénytelen lecserélni.

PestiSracok facebook image
20240426 -- Magyar Péter tüntetése a Belügyminisztériumnál // fotó: Hatlaczki Balázs

Ezért van az, hogy állandóan megpróbálja kihívni a miniszterelnököt a hóra, hátha történik valami csoda és majd ő fog nyerni a saját maga számára meghirdetett versenyben, különösen azért, mert Orbán Viktor nem jön el. Egyrészt mert nem követi Magyar Pétert a Facebookon én nem értesül az O1G koalíció Szabó Bálintjának napi agymenéseiről, másrészt mert általában komoly ügyekkel van elfoglalva, a világ nagy országainak vezetőivel tárgyal például. Érthető, hogy Magyar Péter létezésének csekély lényegességgel és értelemmel bíró ténye felettébb ritkán jut az eszébe.

Ez nagyon bántja a már-már Szabó Bálint féle viszketegségben szenvedő pártvezér önérzetét és ezért szokott olyan Facebook posztokat írni, amelyen alanyként, tárgyként szerepel Orbán Viktor neve. És ezért ment rá Orbán Viktor! csatakiáltással most Hajnal Miklósra, aki a Momentum budapesti elnöke egyébként és azzal vetette észre magát mostanában, hogy neki volt elég esze kimaradni a frakciótársai parlamenti ámokfutásából és így alsó hangon megspórolt legalább 10 millió forintot.

20250325 -- A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelő, Hadházy Ákos által szervezett tüntetés, a Ferenciek terétől a Szabadság hídon át a Petőfi hídig. Szabadság híd // fotó: Hatlaczki Balázs

Mondjuk ennyi ész már méltó ellenféllé is teszi Magyar Péter számára. És a tréfát félretéve. Magyar Péter az ilyen típusú kijelentéseiből nem szokott kihátrálni, mert ezek a személyes presztízséhez tartoznak, tehát az, hogy ő hol indul, az nem lesz tárgyalási alap sehol és semmikor. Persze majd valamikor lehet, hogy kiderül, ő is csak listavezető lesz inkább, de itt mindenképpen lesz Tiszás jelölt Hajnal Miklós ellen. Lehet tehát mondani, hogy a kényelmi szempontok érvényesülése mellett – nem kell messzire menni kampányolni – ez egy üzenet a Momentumnak. Annak a Momentumnak, amely a maga végtelenül egyszerű, már-már Magyar Péter szerű eszközeivel pár napja ellopja a látványpolitizálást a Tisza elnökétől. Ilyesmit meg nem tűrhet el a egy saját maga szerint a világegyetem központi objektumának szerepében élő félisten.

Ugyanis, pármennyire furcsa is ez, elkezdett életjeleket mutatni az óellenzék. A Momentum füstül, a Párbeszéd világít, Feri utazik. Ezek még akarnak valamit az élettől, ellentétben az LMP-vel, Jobbikkal, MSZP-vel, akik már a civil életre gyűjtenek.

És mindhárom zombi célja egyértelmű, a legérzékenyebb pontján támadják az Ukrajna és Pride ügyekben lapító messiást, a tőlük a Tisza által elcsábított O1G szavazóknak akarja megmutatni, hogy ők is tudnak igazi ellenzéki életérzést előállítani, bőrtangás férfiakat, zavaros tüntetéseket, hídfoglalást, balhét, Hadházy Ákost biztosítani, jobban is, mint Magyar Péter, aki csak azzal az egy dologgal próbálja bizonygatni a kormányzóképességét, hogy a többi hülye ellenzékivel nem vegyül.

20250224 -- Országgyűlés, Hajnal Miklós // fotó: Hatlaczki Balázs

Az elmúlt napok tűntetései úgy kellettek az óellenzéknek, mint egy korty levegő. Magyar Péter Hajnal Miklós kerületének elbírlalásával bejelentette, hogy ellentámad, megüzente, nem lesz semmiféle osztozkodás, tárgyalás, békés egymás mellett élés. Magyar politikai kvalitásait beárazza, hogy ezzel csak aktivizálja és erősíti ellenfeleit, mert az O1G koalíció magja nem szereti őt, csak az exjobbikos zavaros szavazótábor van megveszve érte, a többiek csak együtt élnek azzal a reménnyel amit eddig nyújtani tudott.

Mi normális emberek például undorodunk a Momentumtól és a Párbeszédtől, de több százezer olyan pesti ellenzéki szavazó van, aki szerint ezeknek a pároknak túl kellene élniük a Tisza párt reménybeli győzelmét. Mi ezt nem tudjuk elképzelni, de szerencsére Petike sem, így üti az óellenzéket rendesen. Én a kávém mellé azért még megnéztem volna Hajnal Miklós arcát, amikor szóltak neki, hogy ugróban van a kerülete.

Magyar Péter a Momentummal nem választott erős ellenfelet, mondjuk Varju László ellen el sem mertek indulni. A Tisza bölcs vezére Gyurcsányt egyelőre még kerüli, és ezt a maga szempontjából jól is teszi. De hamarosan eljön az idő, amikor majd Ferenc kezdi el egyre határozottabban keresni a vele való találkozást. Kávé.

Vezető kép: 20250325 -- A gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonását követelő, Hadházy Ákos által szervezett tüntetés, a Ferenciek terétől a Szabadság hídon át a Petőfi hídig. DK, Varju László // fotó: Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.