Ablak-Zebra - Olvasókönyv hazaárulókról

Zsiráfokat nem, de zebrákat látott Hadházy. Ennek két oka lehet: vagy átvették az irányítást a lódoktor felett a fixációi miközben Győzikét hallgatott, vagy az ABC-ről is lehúzott egy betűt, mint történt az rajongása legutóbbi tárgyának esetében, az MZP/MP alteregóknál. Így maradt nekünk az ablak-zebra, ha a magyar politikai enciklopédiát próbáljuk meg felfejteni.
Az "a" betűvel kezdődő szavak sorában tehát ott van például az ablak. Ha konkretizálni kell, akkor például a Velux ablak, ami szinte minden országban jelen van. Nálunk is. Kinek a házában, kinek a pénztárcájában.
Merthogy az ablakos cég olyan kilátástalannak tartotta Bódis Krisztáék helyzetét, hogy gyorsan megtoldották a költségvetésüket szolid 530 millió forinttal. Legalábbis amit eddig ki tudtam deríteni a borzasztóan átláthatatlan módon kitöltött beszámolójukból. (Nem vicc, a Tényellenőr szerint a dán Velux ennyivel tolta meg a magyarországi kormánybuktató projektet, gondoljunk erre, mielőtt tetőablakot választunk!)
A Velux egyik vezetője Soros fizetési listájáról érkezett, maga a szervezet pedig olyan húsbavágó projekteket támogat, mint

- az LMBTQ-hajléktalanság felszámolása,
- vagy a pszichiátrián kezelt fiatalok biztonságos nemváltásának elősegítése
- és a diverz idős közösségek kiépítése.
Adódik a kérdés, hogy Bódis végülis melyik kategóriába esik. Bár egy ilyen jól kitömött szervezettel a háta mögött akadályozta meg, hogy Péterünk munka nélkül az utcára kerüljön, tehát lenne egy tippem. Lehet, hogy éppen Radnai Márkkal volt ez közös projekt.
Aztán ott a "b" betű, mint mondjuk a bojár. A bojár lehet egy orosz vagy havasalföldi nemes, de lehet Gábor is, tetszés szerint. Utóbbival jobban jár az illető, mert úgy egy kicsit több pénz felett tud diszponálni, és ebből még Petire is jut. Akkor is, ha már most tudja, hogy ez rossz ötlet. Mi is tudjuk, egyetértünk. Csak ezt a fránya Momentum-imádatot tudná egyszer megmagyarázni.
Egy ugrással szóba hozhatnánk még a "d" betűt is, amely az "e"-vel együtt különösen kedves lehet a politikát kedvelőknek. Ilyen például a DatAdat, vagy újabb nevén az Estratos, amit egy másik szűk 500 millióval toltak meg Korányiék az Action for Democracy-tól.
A zseniális elterelő hadművelettel átkeresztelt Estratos olyan káprázatos elterelő hadműveletet mutatott be, hogy weboldalán leírta, az az egyetlen tevékenységük, amit Magyar Péter csinál. Aztán egy lelkes PR-os bele is írta a cég nevét a Tiszának megágyazó Talpra Magyarok Mozgalom adatkezelési tájékoztatójába. Ennek ellenére Péterünk szerint nekik semmi közük az Estratoshoz, az adatkezelési tájékoztatóba pedig ürgebőrbe varrottan csempészték bele az Estratos nevét. Minden bizonnyal a békaemberek. Vagy a Tóni.
Ha már Tóni: "e", mint egymilliárd forintos (eurós?) AI. Ez az, amivel elkészültek azok a felvételek, amelyek nem jelentek meg, mert nem készültek el, mert a Karmelita pánikol és úgy elbízták magukat a döbrögik, hogy majd ellehetetlenítik azokkal a dolgokkal, amelyek nem történtek meg, de senki nem beszélhet róluk. Egyébként is, ha már Péterünk ilyen bölcsen elébe ment a dolognak, már nem merik felhasználni, mert ő szólt előre. Touché, Tóni: mehet a kukába az egymilliárdos AI.
Amúgy meg most én is előre leleplezem, hogy én használom az egymilliárdos AI-t, ezt a fantasztikus borítóképet is az rakta össze. Sakk-matt.
És persze a "z", ami lehetne zebra is, de sokkal inkább az az egy szerencsétlen lehúzott betű a legutóbbi messiásról. Négy év múlva ugyanekkor, ugyanitt várjuk Önöket az "m" betű történetével is.
Aki meg inkább zebrázásra kíváncsi, annak ajánlom ezt a cikket.