Pesti Srácok

Tusványosról és rövidgatyás fideszesekről

Tusványosról és rövidgatyás fideszesekről
20230718 Tusványos // fotó: Hatlaczki Balázs

"Tusványos az a fundamentum, amely éppúgy meghatározta a konzervatív közösség jelenét, mint Orbán Viktor Nagy Imre temetésén elhangzott beszéde. Tusványos a Fidesz Örök Szikrája."

Emlékszem, amikor még a PS hajnalán, első utunkra készültünk Tusványosra vonattal Ambrózy kollégával, vonattal. Ez azóta is embert próbáló, de örök emlékű kihívás maradt minden vállalkozó kedvű számára. Az akkori főszerkesztői utasítás az volt, hogy feltétlen keressünk rövidgatyás fideszes potentátokat, akiket a laza, tábori hangulatban néhány erősebb, sikamlósabb kijelentésre is rá lehet venni. Inkább, mint a sajtótájékoztatók nyakkendőjének szorításában.

Tusványos
Illusztráció Tusványos dress code-jához; fotó: Hatlaczki Balázs

Nos, ez az elképzelés persze nem működött, noha mi tényleg végig rövidnadrágban próbálkoztunk idomulni a dress code-hoz. A rövidnadrágos fideszes főemberek viszont egyszerűen legyintettek ránk, elhajtottak, hogy keressünk témát máshol. Valószínűleg hasonló főszerkesztői utasításokat kaphattak a tőlünk balra helyezkedő kollégák is, akik sikertelenségüket béna medvés videókkal próbálták palástolni, illetve olyan körjáratokkal, ahol ittas fiatalokat kérdeztek arról, tudják -e, ki az az Orbán Viktor. És nem tudták. Vagy nem akarták tudni.

Tusványos egy nemzetpolitikai fesztivál

A rövidnadrágos fideszes vezetők felkérdezése ott Tusnádfürdőn azért nem működik, mert nem azért vannak ott. Ők Tusványosért mennek. Tusványos ugyanis egy értelmiségi, peripatetikus aktus. Nemzetpolitikai seregszemle, vitafórum. A nemzetpolitikai és egyéb kérdések virtuális felhőjében való szabad evickélés. Esetenként sörrel a kézben vagy miccsel az ölben. Talán felesleges is a számokkal dobálózni, de csak az idén negyven helyszínen, ötszáz programmal és mintegy ezer előadóval várja a tábor az érdeklődőket. És a rövidgatyás fideszesek, csakúgy, mint a tábor többi vendége, a negyven helyszín között fog pillangózni. Beülnek majd a sátrak hátsó traktusának valamelyik padjára, hogy belehallgasson egy pódiumbeszélgetésekbe, aztán menjen is tovább, ha betelt az elhangzottakkal. Vagy ha épp tudott volna vitatkozni, de nem akart. Vagy, ha csak éppen pisilnie kellett.

Tusványos egy újságíró számára az a hely, ahonnan számtalan kérdéssel, tudással és a várható kül-, és belpolitikai folyamatokkal kapcsolatos információkkal haza lehet térni. Ebből az egy hétből elél egy évre egy rutinos sajtómunkás. A következő Tusványosig. És éppen ezért nem lehet levadászni a rövidnadrágos fideszes elöljárókat. Mert, akik eljönnek, pont ugyanezért az egy évnyi munícióért jönnek. 

Az első Tusványos, még Bálványoson 1990-ben zajlott le, a közép-európai rendszerváltoztatások hullámában. Már az első alkalommal nemzetközi előadókkal, ki tudja mára, milyen külhatalmi célzatokkal felvértezett nyugati résztvevőkkel. Amúgy ez mindegy is. Mert ez akkor, és azóta is rólunk, magyarokról szólt. Akkor a mai fideszes elöljárók, legalábbis egy részük, valóban rövidnadrágos résztvevő érdeklődőként hallgatta a világpolitikai és nemzetpolitikai változások esetleges reményét. A megmaradás lehetőségét.

És ez az, ami máig Tusványos marad. Hogy Tusványos nem egyenlő Orbán Viktor tusványosi beszédével. Tusványos pódiumbeszélgetései azok a gyökerek, ahová évről-évre visszatértnek a nagypolitika viharából, a kompromisszumokból, a világpolitikai kihívásokból mindazok, akik egykor elkezdték azt, ami a mai Magyarország. Ami nem a puccparádé, nem a helikopterezés, nem a Lölő. Tusványos ősforrás, a parázs, amitől a mesebeli göthös ló paripává nemesül. Ahová paripává nemesülni visszatérnek mindazok, akik komolyan gondolják ezt a magyar jövőt. Nyilván az is jelzésrétékű, aki nincsen ott. Mert annak nincsenek meg ezek a szellemi gyökerei. 

Mindenesetre Tusványos az a fundamentum, amely éppúgy meghatározta a konzervatív közösség jelenét, mint Orbán Viktor Nagy Imre temetésén elhangzott beszéde. Tusványos nem a felespohárból kikanalazható gurmédesszertek világa. Tusványoson a hatalomközeli élősködők divatbemutatóját elrendezi a nap, a por vagy a vihar és a sár. Ott a gumicsizma és a szalmakalap a két legértékesebb ruhadarab. És Tusványoson még mindig elkelnek a lányok. Tusványoson még szerelmek köttetnek a CSŰRben. Persze az aktuális Orbán-beszéd nélkül is. De ez az egész csak így együtt működik. 

 

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.