Trump Amerikát teszi naggyá, arról nem volt szó, hogy Európa is jól jár
Most, hogy Ursula von der Leyen újra naggyá tette Amerikát az Európára számára katasztrofális vámmegállapodással, Trump tulajdonképpen célt ért. Az Egyesült Államok bebetonozta vezető szerepét az euroatlanti civilizáció vezető hatalmaként, és ezzel ismét lehetőséget szerzett a globális erőegyensúly meghatározására. Ebben azonban sajnos Európának nem osztottak lapot, Eurázsia meg egy másik kérdés. Sajnos az van, hogy Trump arra vállalkozott, hogy Amerikát teszi naggyá, nem Európát. És nagyon úgy tűnik, hogy a kettő együtt nem is működik.
A háború első évfordulóján arról írtam, hogy a világ sorsa a Volga és a Jangce közötti területen fog eldőlni. Valójában ezt John Halford Mackinder már bő száz évvel korábban megírta, azt viszont ő sem tudhatta, hogy az akkor még perifériának számító Egyesült Államok fog vetekedni a régió „őslakosaival” a terület uralmáért. Minden bizonnyal azt hitte, hogy a britek lesznek ezek a versenyzők. És ennél is biztosabb, hogy a britek is úgy gondolták, hogy ők fogják ezt a Magterületnek is nevezett régiót uralni. De miért érdekes mindez? És miért fontos Eurázsia?
Aki uralja Kelet-Európát, az uralja a Magterületet;aki uralja a Magterületet, az uralja a Világszigetet;aki uralja a Világszigetet, az a világnak parancsol
– tételezte még 1904-ben Mackinder a Royal Geographic Societynek írt cikkében.
Ez nagyjából világos: ha valaki egész Eurázsia ura tud lenni, az jó eséllyel az egész világ vezető hatalma tud lenni
Ázsia erőközpontja a Volgától keletre, és a Jangcétől északra található. Ez a terület hatalmas, nehezen megközelíthető, ebből kifolyólag jól védhető, rengeteg ásványkincset hordoz és lakossága világviszonylatban is tetemes. Mindez mára a kiegészült a technológiai fejlettséggel is, ami ezt a régiót egy potens világhatalmi szereplővé teszi.
Ezen a területen tulajdonképpen két komolyan vehető állam van: Kína és Oroszország. Amíg e két állam évszázadokon keresztül ellenséges viszonyt ápolt, a nyugati hatalmak, vagyis az euroatlanti világ koncessziók mentén sikeresen szervezte ki mindkét ország erőforrásait. Miután azonban ezek a nyugati hatalmak a balpolitikai sikereket már csak a posztmaterializmusba belerészgedett jóléti társadalmak által támasztott igényt kiszolgáló nihilpolitikával voltak képesek elérni, a semmit mondás és semmit tevés politikája a külpolitikába is átgyűrűzött. Európa megfáradt és erőtlen lett, mind katonailag, mind politikailag. Így arra képtelenné vált, hogy Kelet-Európát uralja. Helyette megpróbálkozott Amerika.
Kínával egyértelműen képtelen lenne civilizációs katasztrófa nélkül elbánni Amerika. Oroszország direkt megtámadása szintén veszélyes játék, hiszen ha az orosz hadsereg nem is mutatja legacélosabb formáját, de egy dolgot nem szabad elfelejteni: rengeteg atombombája van. Így tehát a magterület megszerzésének legegyszerűbb módja, ha azt a kulcsterületet szerzi meg valaki, amit Oroszország és Kína nem birtokol. Ez Kelet-Európa, azon belül Ukrajna.
Az ukrán háború tehát erről szól, Amerika erőprojekciója a Magterület felé, amellyel helyreállítja az erőegyensúlyt. De akkor mégis miért akar békét Donald Trump?
A Truth Social-ön közzétett bejegyzésében az amerikai elnök sajnos tulajdonképpen ugyanezt a kérdést teszi fel: miért ne szponzorálhatná tovább a végtelenül legyengült Európa, amely most írt alá egy egyoldalú egyezményt velünk, azt a háborút, ami alapvetően a mi érdekeinket szolgálja?
Amennyiben ugyanis Amerika egyértelműen domináns szerepbe tud kerülni az euroatlanti civilizációban, úgy a kelet-európai hatalmi projekciója is jóval erősebb, hiszen proxyjain keresztül tulajdonképpen közvetlen befolyást tud gyakorolni a Magterület egyetlen sérthető pontjára, így pedig magát a Magterületet is befolyása alá tudja vonni. Ez a háború folytatását jelentené, és Európa összeomlását. De Trump ugyebár azt ígérte, hogy Amerikát teszi naggyá, és ez tulajdonképpen fogalmilag zárja ki, hogy azt, hogy az EU automatikusan profitáljon Trump elnökségéből. Épp ellenkezőleg: ha az EU továbbra is ugyanazt a béna kacsa politikát folytatja, amit az elmúlt 20-30 évben megszokott az éppen aktuális Obamák lábához simulva, akkor rengeteget veszíthet Trump elnökségével. Pedig proaktív tárgyalásokkal hatalmasat nyerhetne is. Csak azok a fránya magukat jó embernek gondolók ne hinnék azt, hogy csak mert ők jóeNberek, ezért velük jó dolgok fognak történni…
Hogy mégis mi szól a háború lezárása mellett ugyanebből a hatalomtechnikai megfontolásból? Európa azon „zseniális” húzása, amivel az orosz nyersanyagot a kínai technológia és emberanyag „ölébe lökte”. Ha az orosz-kínai évszázados szembenállást sikerül elmebeteg euroatlanti külpolitikával felülírni, akkor megtörténhet, hogy a Világsziget valóban egy szuperhatalommá áll össze (ne feledjük, India is ott kopogtat az orosz-kínai szövetség ajtaján). Ez pedig Trumpnak sem érdeke.
Trump tehát naggyá akarja tenni Európát azzal, hogy sakkot ad a Magterületnek, de egy vezércsellel még az orosz-kínai vonal közbeszólhat. Talán érdemes volna visszatérni a békeprojekthez.
