Pesti Srácok

Ceausescu akarta megöletni - Most kitüntették

A Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta Áder János államfő Király Károly politikai közírónak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapítójának, az elismerést tegnap Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke adta át a parlamentben. Király Károly az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként kapta a magas kitüntetést.

Király Károly a Román Szenátus volt alelnöke, Kovászna megye volt szenátora, a Székely Faluért Alapítvány alapítója a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban elmondta, Ceausescunak feltett szándéka volt eltenni őt láb alól, miután 1978. január 26-án a világsajtó közölte "kisebbségi nyomorúságunk" ügyében felvállalt első beadványát, amelyet Ilie Verdet román miniszterelnökhöz címzett. Az erdélyi magyarság emblematikus vezéralakja ezt követően több mint tíz tiltakozó beadványt írt, az utolsót 1987. augusztus 16-án Ceausescunak címezve. A tiltakozó dokumentumokat párhuzamosan követték a megfélemlítő, idegölő meghurcoltatások, megfigyelések, lehallgatások, követések, merénylet kísérletek, autóbalesetek szüntelen sora.

Ahogy Sütő András írta: "Ceausescu reménye szerint (...) 2000-ig, volt ideje kivárni, hogy Király Károly például radioaktív sugárzás okozta májrákban haljon meg politikai botrányok nélkül".

PestiSracok facebook image

Király Károly 1989 december végétől 1990. májusáig a Marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, 1990 májusától a Román Szenátus alelnöke volt. Még ebben az évben megalakítja a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Szövetségek Ligáját. 1991-ben a Román Parlament 514 tagja közül egyedüliként nem vesz rész az új alkotmány megszavazásán, annak kisebbségellenes passzusa miatt, amiért megfosztották szenátori mandátumától. 1993-ban alapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint fél milliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket.

Lezsák Sándor a tegnapi ünnepségen úgy fogalmazott: egy olyan embert köszöntenek, akinek neve a 70-es és a 80-as években a reményt jelentette. Méltatta az erdélyi magyar politikus küzdelmét, kiállását, szavai szerint ezek őket, anyaországiakat is erősítették. Király Károly köszönetet mondott az elismerésért és úgy fogalmazott: amit tett azt az erdélyi magyarságért, a román-magyar barátságért tette.

„Az, hogy negyedévszázaddal túléltem nagy ellenfelem, a diktátort, a sors különös kegyének tekintem. Illyés Gyula támogatása, Csoóri Sándor és értelmiségi köre aktív bevállalása nélkül, nem kerülhettem volna ki épen, sértetlenül, ebből az egyenlőtlen harcból. Köszönettel tartozom másik nagy mentorom, Ion Gheorge Maurer volt román miniszterelnök atyai mellém állásának, Sütő András baráti, harcostársi segítőkéz nyújtásának. De különös köszönettel tartozom népem, az egyszerű, erdélyi embertársaim néma, hamu alatt parázsló, támogatásának” - fogalmazott korábban Király Károly.

STEFKA ISTVÁN - SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Operatőr-vágó: Kerekes András/PS

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.