A leginkább érintett iparág az eseményszervezés, a turizmus, a gyártás, a logisztika, a kiskereskedelem, valamint a vendéglátóipar lehet.
Egy világjárvány ideje alatt megtörténhet, hogy az üzleti partnerek nem képesek vagy nem hajlandóak személyesen találkozni, hogy aláírjanak egy szerződést. A videón keresztül történő személyazonosítás és a minősített elektronikus aláírás (QES) használata, amely a kézzel tett aláírással azonos joghatással bír, segít fenntartani az üzletmenet folytonosságát járvány idején is – hívja fel a figyelmet a Trustchain Systems Kft. A cég arra is figyelmeztet, hogy sok szerződésben alkalmazzák az üzleti nap fogalmát annak megállapítására, hogy mennyi idő áll a felek rendelkezésére egyes szerződéses kötelezettségeik teljesítésére. Ezért fontos lehet áttekinteni a szerződésekben az üzleti nap fogalmát, valamint az érintett szerződéses pontokat, és átértékelni, hogy reális-e az üzleti napokban megadott határidők betartása. Azt is figyelembe kell venni, hogy különböző országok eltérően reagálhatnak a rendkívüli helyzetre. Kínában például rendkívüli munkaszüneti napokat vezettek be, míg a hongkongi kormányzat eddig nem jelentett be munkaszüneti napot, de ideiglenesen bezárt, illetve felfüggesztett számos közszolgáltatást, beleértve a postát is. Különösen fontos a szerződés pontos megfogalmazása, valamint a szerződésben megadott irányadó jog. Ahol bizonytalan szerződéses pontok maradnak, érdemes jó előre egyeztetést kezdeményezni a szerződő féllel.
A járványok kitörése vagy egyéb meghatározó események megzavarhatják az ellátási láncot, szolgáltatások lemondását vonhatják maguk után, és általában csökkentik a befektetési és költekezési kedvet. Ha a vállalat arra a megállapításra jut, hogy nem tud teljesíteni, megpróbálhat módot találni kötelezettségei felfüggesztésére vagy megszüntetésére. A kereskedelmi szerződések gyakran tartalmaznak vis maior klauzulát, amely a rendkívüli helyzetekről rendelkezik. Ugyanakkor a szerződő felek országában eltérő szabályok lehetnek érvényben a vis maior helyzetek kezelésére, ezért ismét csak lényeges a szerződés pontos megfogalmazása, valamint az irányadó jog megválasztása. A vis maior események sem mentenek fel a szerződéses kötelezettségek teljesítése alól, a jóhiszeműség elvét követve továbbra is teljesíteni kell a vállalt fizikai és pénzbeli kötelezettségeket. Itt különösen fontos annak megállapítása és megfelelő dokumentálása, hogy a mulasztás milyen mértékben köthető közvetlenül a koronavírus-járvány kitöréséhez, illetve az ahhoz kapcsolódó állami intézkedések követéséhez.
Amennyiben a szerződés egy szállítói teljesítésnek a koronavírus-járvány kitörésével összefüggésben lévő mulasztása miatt nem teljesíthető, arról szintén egyértelműen tájékoztatni kell a szerződéses partnert, és megfelelően dokumentálni szükséges. Minden észszerű lehetséges lépést meg kell tenni a veszteség mérséklése érdekében, és azért is, hogy a szerződés teljesíthető részei valóban teljesítve legyenek, és hogy a szerződés egésze teljesüljön, miután a koronavírus jelentette kihívások enyhülnek – írja közleményében a Trustchain Systems. A vállalatokat érintő kihívásokat a KPMG Hongkong és KPMG Kína mellett működő ügyvédi irodák közös kiadványa alapján összegezte a cég.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS