Pesti Srácok

Az iszlám kiszipolyozza a forrásokat, majd továbbáll

Az iszlám kiszipolyozza a forrásokat, majd továbbáll

Az iszlám kiszipolyozza az elfoglalt területeket, ha pedig már kifogytak a források, továbbáll – mondta el a Mandinernek adott interjújában Abdesszamad Belhadzs, marokkói származású társadalomtudós. A kutató rávilágított arra, hogy az iszlám egészen máshogy látja a gazdaságot, mint Európa, és a bevándorlás csak rövid távon hozhat hasznot, később azonban az elszegényedés vár Európára.

Hogyan is működik az iszlám: ha van pénz, akkor az a vallás miatt van, és ahol jelen van a vallás ott lesz pénz is, a vallási előírások szerinti újraelosztás révén. Az iszlám ugyanis azt tartja, hogy a földi javakkal kizárólag Isten rendelkezik, és amikor ő ezt az embernek adja, cserébe azt várja, hogy az ember a vagyonát „Allah ügyének szentelje”, ezért adakoznak folyton a vallás hívői, és ezért építenek újabb és újabb mecseteket. Ennek eredménye például az Iszlám Állam finanszírozása.

Abdesszamad Belhadzs ezt „ajándékgazdaságnak” nevezi, melyben az értékeket nem eladják, hanem felkínálják anélkül, hogy megegyeznének valamilyen anyagi ellenszolgáltatásban: ez a piacgazdaság ellentéte. Ennek egyik következménye például az is, hogy valaki nyugodtan átutalhat támogatást egy Brüsszelben működő radikális szervezetnek anélkül, hogy felmerülne benne, hogy ez egy pénzügyi, sőt, illegális cselekedet. Azzal a meggyőződéssel teszi, hogy ezzel pusztán vallási kötelezettségének tesz eleget. Annak, aki az ajándékból részesülni szeretne, adakoznia kell. Ez az újraelosztó rendszer lehetővé teszi, hogy valaki akár harminc évig is túléljen a periférián anélkül, hogy munkája lenne és közben a lehető legtöbb utódot nemzze.

A baj csak az, hogy a muszlim világban rendelkezésre álló források nem végtelenek, és amikor a szegénység már tarthatatlan, az emberek egy része elvándorol, hogy máshol kezdje újra ezt a körkörös, kiszipolyozó folyamatot. Az iszlám egy nomád, vándorló rendszer, nem pedig stabil és helyhez köthető. A népszaporulattal, folyamatos bevándorlással és a térítésekkel növeli a közösség lélekszámát, kimeríti a forrásokat, majd újabb területet keres, amit kimeríthet.

PestiSracok facebook image

Az Iszlám Államnak a sikerei csúcsán kétmilliárd dolláros költségvetése volt. A radikális mozgalmak ösztönzik a „kormányzott káoszt”, hangsúlyozzák a közösségi tudat és az önalávetés fontosságát, valamint hirdetik a társadalom peremén élőknek a túlvilági megváltást és az evilági győzelmet.

Szerinte ezért kap teret az erőszak. A dzsihádizmus célja a pogány Nyugat elpusztítása és az iszlám végső győzelme. Valójában azonban mindez gazdasági érdekeket szolgál, miközben – hamisan – a vallásos önmegvalósítás látszatát kelti. A félelemkeltés az iszlám erkölcsi gazdaságot erősíti, mivel követői számára az iszlám morális felsőbbrendűségét bizonyítja, és előkészíti az olyannyira várt győzelmet.

Hozzátette azt is, hogy a bevándorlás hasznos a nemzeti határokat eltörölni kívánó globális, minimalizált társadalom eszméjét hirdető neoliberális modell számára, de rendkívül káros az európai polgárok összességére nézve. A sok millió beinvitált migránsra fordított kiadások középtávon, az alacsony munkabérekkel megtérülnek. Közben persze az európai lakosok is elszegényednek, hiszen az átlagbérek csökkennek, a munkanélküliek aránya pedig nő.

Abdesszamad Belhadzs társadalomtudós Marokkóban született 1974-ben, jelenleg a Leuveni Katolikus Egyetem tanára és az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport munkatársa. 2001-ben szerezte első doktorátusát iszlám tudományokból, majd 2008-ban a másodikat politika- és társadalomtudományból. Vendégelőadóként és kutatóként dolgozik Finnországban, Franciaországban és Németországban. Négy könyve és több, mint félszáz tanulmánya jelent meg nemzetközi szakfolyóiratokban.

A teljes interjút a

mandineren

olvashatják.

Forrás: mandiner.hu, Fotó: thepeopleofthebook.org

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.