Pesti Srácok

Talán van magyarázat Obama Izrael-fóbiájára

Talán van magyarázat Obama Izrael-fóbiájára

Barack Obama az elmúlt nyolc évben mindent megtett annak érdekében, hogy aláássa Amerika Izrael barátságát és pán-arab kottából teremtsen békét a Közel-Keleten - olvasható a nationalreview.com csütörtöki cikkében.

A lap szerint az Egyesült Államok amellett, hogy besegített Iránnak a nukleáris fegyver felé vezető út kikövezésében, több milliárd dollárt költött arra, hogy terroristákat pénzeljen, mert az állítólag hozzájárul a liberális demokrácia győzelméhez világszerte. Ha ez még nem volna elég, akkor érdemes meghallgatni a leköszönő elnök korábbi nyilatkozatait, például a hírhedt kairói beszédét, melyben annak adott hangot, hogy Izrael a holokausztból nőtt ki, és tulajdonképpen Izrael áll a térség békéjének útjában. Ezen felül Benjamin Netanyahuval szemben is meglehetősen ellenségesen viselkedett elnöksége alatt, nem titkolt módon meg akarta buktatni, még attól sem riadt vissza - az amerikai zsidóság nyílt rosszallását kiváltva -, hogy leállítsa a katonai szállítmányokat az éppen soros palesztin intifáda kellős közepén. A cikk írója megállapítja, kétségtelen, hogy Obamának nem a kedvence a zsidó állam, amely szerinte akkor is arcátlanul terjeszkedik, amikor egy már zsidók által lakott házhoz hozzáépítenek egy fürdőszobát Jeruzsálemben.

Leöntse Izraelt gázolajjal

PestiSracok facebook image

Az amerikai elnök véleménye azonban túlmutat a megszokott haladó baloldali állásponton, mely szerint minden rossz a fehér szupremáciát hirdető Izrael miatt történik szerte a világban és amely szerint Izrael a Közel-Kelet rákfenéje, valamint ha az ország eltűnne a föld színéről, akkor az arab országok a házilag barkácsolt rakéták helyett már csak fehér galambokat eregetnének. A nationalreview.com szerint itt sokkal mélyebb dolgokról van szó, különben kormányzásának utolsó heteiben, amikor hagyományosan a béna kacsánál és bénább kacsa szerepet visznek a leköszönő amerikai elnökök, azzal foglalkozott, hogy "leöntse Izraelt gázolajjal és meggyújtson egy gyufát".

Fotó: pinimg.com

Nehéz megmondani, hogy ennek pontosan mi az oka. Rossz nyelvek szerint köze van Obama muszlim gyökereihez, hisz gyermekkorának jelentős részében főleg a Koránt tanulmányozta egy kenyai iskolában. Az amerikai elnök, annak ellenére, hogy többször megerősítette, nem muszlim, szoros érzelmek fűzik a valláshoz. Sőt, rengeteg (politikai) kérdésben is egyezik a véleménye az arab világgal, például ő is úgy gondolja, hogy keresztes háborúk és a gyarmatosítások hergelték fel az arab világot, ami miatt most a Nyugat mindent megérdemel, amit kap, valamint, hogy Izrael pusztította el a muszlim szolidaritást a Közel-Keleten, miatta nem egységes az arab világ és háborúznak egymással is folyamatosan.

Jézus is palesztin volt???

De ez csak az egyik ok lehet. A másik az, hogy Obama nagy valószínűséggel nem kedveli a nyugati kultúra zsidó-keresztény gyökereit, és ezt 2009-ben meg is erősítette, amikor a török elnöknek azt mondta, hogy nem tekinti Amerikát keresztény országnak. Obama tulajdonképpen baloldali vallású, aki a kereszténységnek egy olyan formáját támogatja, amely elveti a bibliaközpontúságot, és a szent könyvet baloldali eszmékkel helyettesíti be. Nem véletlen, hogy Obama mindig is támogatta, ne kívánjanak az emberek “Boldog karácsonyt” egymásnak (lásd: ünnepi képeslapok a Fehér Házból), és az sem az, hogy Jeremiah Wright templomába járt évtizedekig. Wright mindig is arról volt híres, hogy Izrael ellen prédikált, kiemelte az ország apartheid jellegét, a településeket pedig illegálisan elfoglalt területeknek nevezte, miközben bőszen hangoztatta, hogy Jézus palesztin volt és sajnálja, hogy az európaiak odamentek és elvették a földjüket.

Fotó: aim.org

Obamának a zsidó vallás hívei csupán manipulátorok, akik csak arra használják a vallást, hogy eltereljék a figyelmet a valódi osztályharcról. Izrael pedig pont ilyen: egy ország, amely az amerikai elnök szerint az Ószövetséget használja arra, hogy elfogadtassa a világgal mások elnyomását, miközben az egész mögött csak önző érdekek húzódnak. Az elnök úgy érezte, hogy politikai karrierje végén még meg kell mentenie a világot egy ilyen szörnytől. Izrael azonban túlélte Obamát, ami főleg annak köszönhető, hogy az amerikai elnök inkompetenciájának következtében Izrael egykori ellenségeivel jó (értsd: semleges) viszont alakított ki: Szaúd-Arábia például sokkal jobban fél az iráni atomfegyverektől, mint Izraeltől, ahogy Egyiptomot is inkább a Muszlim Testvériséggel való belső harcok, illetve az ott is terjeszkedni kívánó Iszlám Állam foglalják le. A dologban talán az a legviccesebb, hogy még a palesztinok is sokkal jobban tartanak a Hamasztól és az Iszlám Államtól, mint Izraeltől, és ezt mind Obamának köszönhetik.

Vezető kép: AP

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.