Pesti Srácok

Ma tizenhat miniszterelnökkel találkozik, tegnap Orbán Viktorral vacsorázott a kínai kormányfő

null

Orbán Viktor fogadta a kínai kormányfőt a Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délután. A kínai kormányfő vezetésével tartják meg hétfőn a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját a fővárosban. Szijjártó Péter külügyminiszter a kínai kormányfő érkezése kapcsán arról beszélt, Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen.

Orbán Viktor miniszterelnök a Liszt Ferenc repülőtéren fogadta Li Ko-csiang kínai kormányfőt, akinek vezetésével hétfőn tartják meg a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját a fővárosban. Kedden, Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével. Szijjártó Péter a kínai kormányfő, Li Ko-csiang megérkezése előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján közölte, Magyarország az előbbiek tekintetében mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába a tavalyi 25 százalékos növekedést követően.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint 23 kétoldalú megállapodást írnak alá a kínai fél és a közép-európai országok között hétfőn, a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóján.

Ko-csiang kínai kormányfõ integet megérkezésekor a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren; MTI Fotó: Illyés Tibor

Üzleti fórumok, megállapodások

Szijártó Péter tájékoztatása szerint hétfőn délelőtt több mint 1000 üzletember részvételével üzleti fórumot rendeznek, amelyen 330 kínai, 340 a közép-európai térségbeli, illetve körülbelül 300 magyar vállalat képviselteti magát. A fórumot követően 23 vállalatközi megállapodás aláírása várható. Kedden délután hivatalos kétoldalú tárgyalásokat folytat a kínai és a magyar miniszterelnök. Ezt követően 11 "kifejezetten" magyar-kínai megállapodást írnak alá. Szijjártó Péter közölte, Orbán Viktor kormányfő a kínai miniszterelnökön kívül még hat miniszterelnökkel tárgyal majd a következő két nap során.

- jegyezte meg.

Indul a második felvonás

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról, hogy indul a Kína által létrehozott közép-európai befektetési alap „második felvonása". Ebben ezúttal is a magyar Eximbank vesz részt 70 millió dolláros hozzájárulással, amelyért cserébe legalább 140 millió dollár beruházásnak kell megtörténnie Magyarországon. Az alap egymilliárd dolláros összeget kezel majd - jegyezte meg. A kínai és a magyar Eximbank között születik egy megállapodás arról, hogy a kínai Eximbank egy 500 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar Eximbanknak a hitelezési tevékenysége fejlesztése érdekében. Szintén a kínai Eximbank egy 217 millió eurós hitelkeretet hoz létre a BorsodChem számára további fejlesztésekhez. Emellett a kínai fejlesztési bank egy 20 millió eurós hitelkeretet biztosít a Komáromban elektromos buszokat gyártó BYD-nek a vállalat további fejlesztéséhez. A tervek szerint megállapodást írnak alá arról, hogy a magyar méz és kukorica exportja is megindulhat Kínába. Továbbá megállapodás születik Kína egyik legtekintélyesebb felsőoktatási intézménye, a Fudan Egyetem és a Neumann János Egyetem között közös MBA program 2019-es indításáról - tájékoztatott a miniszter.

Szimpatizánsok magyar és kínai zászlókkal az Oktogonnál; MTI Fotó: Mohai Balázs

A Budapest-Belgrád vasútvonal

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ismertette, hogy a hitel feltételeiről szóló tárgyalásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium lezárta, és ennek értelmében egy 20 éves futamidejű hitelt biztosít a kínai Eximbank Magyarország számára évi 2,5 százalékos hitelkamattal, amelyet a beruházás végrehajtására a beruházás értékének 85 százalékáig lehet felhasználni. Kifejtette, hogy a tendereztetés fél és egy év közötti időt vesz majd igénybe, a tervezés és engedélyes folyamata körülbelül két évet, így a kivitelezés várható kezdete 2020 végére tehető. A kiírást hétfőn a MÁV honlapján közzéteszik. Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyarországi vonalszakasz felújításának értékét 550 milliárd forintra becsülik a szakemberek. Ezzel a beruházással a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal adja majd a legversenyképesebb alternatívát a kínai áruk számára a többi vasútvonalhoz képest - jegyezte meg. Kérdésekre válaszolva a miniszter kijelentette, a magyar építőipar előtt nagyon komoly üzleti távlatokat nyit a beruházás, Magyarországon keresztül vezet majd a leggyorsabb útvonal Dél-Európából Nyugat-Európába.

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfõ az I. kerületi Alabárdos étteremben; MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.