Pesti Srácok

Angliai hétköznapok: immár kötelező gendertanokkal tömni a kisgyermekek fejét

Angliai hétköznapok: immár kötelező gendertanokkal tömni a kisgyermekek fejét

Angol honban dúl a káosz, a tolerancia ilyen mértékű liberális propagandájának pedig még nem igazán lehettünk szemtanúi a történelem során. Az elmúlt egy évben legalábbis Nagy-Britannia ultraliberális érzékenyítési folyamaton ment keresztül, amelynek betetőzéseként immár nem csupán az angol ovikban dolgozó transznemű „óvóbácsi-nénik” jelentik a legnagyobb veszélyt a kicsikre. Ugyanis az angol kormány bevezette, hogy az általános iskolai szexuális felvilágosító órákon kötelezően meg kell ismertetni szegényeket az LGBTQEFDZFKP problémakörével, ráadásul kapnak egy jó kis genderes agymosást is.

Justine Greening oktatási államtitkár idén jelentette be, hogy minden egyes általános és középiskola Angliában kötelezően tartson 2019 szeptemberétől szexuális felvilágosító tanórákat (relationship and sex education, RSE). A szélsőbal által kilobbizott kényszer-felvilágosítással önmagában nem is lenne probléma, azonban ahelyett, hogy a szexuális élet biológiai részét elemeznék, inkább erősen rámentek a nemi élettel kapcsolatos egyéb „értékek” megismertetésére, a még könnyen befolyásolható kisgyerekek gyomorforgató agymosására.

Miközben az angol kormány kedden konzultációt kezdeményezett, amelyben megkérdezte a szülőket és a fiatalokat arról, szerintük milyen korhatáros tartalmakat kellene tanítani az RSE-n, megerősítette, hogy a tanterv rendkívül érzékeny a gyermekek igényeire nézve, bármilyen legyen is a szexualitásuk vagy a nemi identitásuk. Hivatalos értesülések szerint az LGBTLKSNDOP irányt akarják bevezettetni az agymosó felvilágosító órák programjai közé, miután Peter Tatchell „meleg” aktivista levélben kérte erre az oktatási minisztériumot. Válaszul az alábbi üzenetet közölték:

PestiSracok facebook image
Fotó: AP

Az angol iskolákat egyébként már korábban felszólították, hogy támogassák, hirdessék a homoszexualitást, a genderfluiditást, illetve a transzneműséget úgymond a „brit értékek” égisze alatt, köszönhetően a Nicky Morgan korábbi neoliberális oktatási államtitkár által behozott reformoknak. Morgan szerint az LGBT problémák figyelmen kívül hagyásával elveszik a gyerekektől a lehetőséget, hogy egy modern, multikulturális Nagy-Britanniában nevelkedhessenek.

David Kurtner a UKIP párt oktatási szóvívője a hír hallatán közleményt adott ki, amelyben kifejtette, az eddigi felvilágosító órák is határozottan durvák és helytelenek voltak, ezután azonban ne érjen senkit meglepetés, hogyha a kormány következő lépése a transzneműség melletti irgalmatlan lobbi lesz, aminek ártatlan gyermekek lesznek az elszenvedői.

Forrás, vezető kép: Breitbart.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.