Pesti Srácok

Az egyenlőségért kampányoltak a fehérgyűlölő, heterofób sztárok az idei Oscar-gálán

null

Várható volt, hogy a tegnapi, Los Angeles-i idő szerint este 8-kor kezdődő 90. Oscar-gála ismét Donald Trumpról, a fegyvertartás szigorításáról, a #MeToo kampányról és egyéb liberálisok által kedvelt közügyekről fog szólni, miközben Hollywood haladói kiosztják egymás között a nyitott gondolkodás nevében jól megérdemelt díjakat. A baloldali pártgyűlésekre kísértetiesen hasonlító eseményt ismét a hiperliberális Jimmy Kimmel vezényelte, aki saját férfiasságát is megalázva viccelődött a feminizmus és a nemi egyenlőség javára.

Már a vörös szőnyegen kiderült vasárnap este, hogy a 90. Oscar-gála pont olyan lesz, mint amire az elmúlt évek példái alapján számítani lehetett. Salma Hayek például már érkezésekor aktivistává változott, és egy villáminterjúban kifejtette, ő bizony egy feminista, és mindig is az volt, és nagyon büszke rá, bár nem pont erről kérdezték. Örömét fejezte azzal kapcsolatban, hogy a jövő generációinak ezt az utat már sokkal könnyebb lesz járniuk. A hangulat így "megalapozásra került". Hála Istennek. Pár perccel később Mira Sorvino szintén csatlakozott a véleményvezérekhez még a hivatalos esemény kezdete előtt. A színésznő elmondta:

PestiSracok facebook image

Jimmy Kimmel szerint töketlen férfiakra van szükség

A műsort zsinórban másodszorra Jimmy Kimmel nyitotta meg, akinek felvezető monológja már az elején kiverte a biztosítékot az arra érzékeny nézők körében. A showman persze nem véletlenül lett ekkora sztár a Hollywood-i liberálisok körében, tudják róla, hogy mindig lehet rá számítani, ha a haladó értékek oltárán fel kell áldozni saját és mások méltóságát. Hogy világos legyen miről van szó, íme néhány gyöngyszem Kimmel beszédéből:

Hozzátette:

Buzerancia és pedofília: nincs ezzel baj!

Kimmel odáig ment, hogy egy adott ponton kifejtette, valójában nő szeretne lenni. Mondjuk ezt egy nemátalakító műtéttel simán megtehetné. Ezeket a kiszólásokat persze hatalmas ováció követte, néhányan több könnycseppet is elmorzsoltak a feminizmus és az egyenlőség oltárán. Kimmel aranyköpéseinek persze nincs vége. Az este legnagyobb provokátora szerint olyan filmeket, mint a Szólíts a neveden (Call Me By Your Name) nem azért gyártanak Hollywoodban, hogy pénzt keressenek, hanem hogy idegesítsék az amerikai alelnököt, Mike Pence-t. Ha esetleg valaki nem tudná, a haladó alkotás arról szól, hogy Észak-Olaszországban a 17 éves amerikai fiú összejön a a görög-római kultúra professzorának új gyakornokával, a doktori disszertációján dolgozó Oliverrel, aki egy nála idősebb férfi. Szerintük ezzel semmi baj nincs.

A sellő érintése

Kimmel azt is kifejtette, hogy Guillermo del Torónak hála mindig emlékezni fogunk erre az évre, mivel "a férfiak annyira elrontottak mindent, hogy a nők inkább már halakba lesznek szerelemesek". Ezt a műsorvezető "A víz érintése" (Shape of Water) című film kapcsán mondta, amelyben egy néma takarítónő beleszeret egy titkos katonai támaszponton őrzött lénybe, aki leginkább egy sellőre hasonlít. Ez a megjegyzés ismét hatalmas örömöt okozott a mindenre nyitott közönségnek, amely csak nyomokban tartalmazott férfiakat. Kimmel egyébként az este folyamán folyamatosan ügyelt arra, hogy életben tartsa a Trump-ellenes retorikát is, fél kilenc környékén például a következőt mondta:

Minden rendben van az illegális migránsokkal

Mások sem rettentek el attól, hogy istenítsék az illegális migrációt. A színpadra lépők közül többen az “álmodozóknak” nevezett illegális migránsokat éltették a feminizmus helyett (hiszen azt megtették mások). Kumail Nanjiani és Lupita Nyong’o arra bíztatta a migránsként Amerikába jött “álmodókat”, hogy semmi okok az aggodalomra.

– mondták. Az ő performanszuknak nagyjából ennyi is volt a lényege, ez pedig jól leírja az egész gála tartalmát is. Lee Unkrich a Coco című mesefilm rendezője tovább ütötte a bevándorlókkal kapcsolatos vasat az este folyamán:

Az egyik legfurább dolog az, hogy Kobe Bryant is díjat nyert, a kosárlabdázó ellen ugyanis annak idején zajlott már eljárás szexuális zaklatás miatt, ez pedig csak nagyon nehezen összeegyeztethető a #MeToo kampánnyal, ami az este fő üzenete. A kosrálabdázó állítólag a Los Angeles Lakers kosarasa 2003. június 30-án megerőszakolta egy edwardsi szálloda 19 esztendős hölgy alkalmazottját. A játékos persze azt állította, nem történt erőszak, kölcsönös egyetértésen alapuló szex zajlott kettejük között. Ez persze elmondható a kaszting-kanapékról is, ami a történetet még zavarosabbá teszi. De ez egy másik dimenzió ugyebár. Bárki bármennyi erőfeszítést is tett a gyűlölködésbe, kétségtelen, hogy Ashley Judd, Salma Hayek és Annabella Sciorra voltak az este aktivista-királynői. A színésznők egyszer csak mindhárman a színpadra álltak, hogy kifejtsék nézeteiket az egyenlőségről, és arról, hogy bár hosszú út áll még előttük, hamarosan lebontják majd az emberek közötti határokat. Úgy néz ki, dolgokat lebontani nagyon népszerű dolog a baloldalon, legyen szó elnyomásról, vagy határkerítésről. A lényeg a rombolás.

Kiderült az is, hogy mindenki egyenlő, kivéve a fehér, heteroszexuális férfiakat

Az egyenlőséggel kapcsolatban érdemes megemlíteni az este egy másik fontos pontját. Egy előre felvett és a gálán levetített videóban a pakisztáni-amerikai Kumail Nanjiani a következőt üzenete a világnak:

Az este folyamán Berry Jenkins is mondott valami hasonlót:

Ami az egészben a legnevetségesebb, hogy az esemény egyik központi témája a fegyvertörvények szigorítása és NRA, miközben a megjelent milliárdos sztárok testi épségére több, mint 500 fegyveres vigyázott.

A címlapon Jimmy Kimmel látható. Fotó: MTI/EPA/ Aaron Pool