Pesti Srácok

A kétharmad ellenére is hisztériáznak a jogállamiság miatt a LIBE liberálisai

A kétharmad ellenére is hisztériáznak a jogállamiság miatt a LIBE liberálisai

Súlyosan bírálják a magyar jogállamiság helyzetét az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén. A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A képviselő egyebek mellett kitért arra, hogy Magyarországon korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, valamint romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen. Kiemelte, nem a menedékkérőkről van szó, hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni.

- fogalmazott. Roberta Metsola néppárti árnyékelőadó hangsúlyozta: nem Magyarországot akarják támadni, és nem lenne szabad, hogy ebből bárki politikai tőkét akarjon kovácsolni, ugyanakkor több olyan pont is van a dokumentumban, amely nem a jogállamiság kérdésével függ össze, ezeket nem kellene belekeverni ebbe az ügybe.

PestiSracok facebook image

A szociáldemokrata Ana Gomes úgy vélekedett, hogy "átfogó és világos" a jelentés, melyből jól látszik, hogy a magyar helyzet aggasztó és sokat romlott az elmúlt években, az országban "súlyosan sérülnek" az emberi jogok, a jogállamiságot pedig "rendszerszintű veszély fenyegeti". A képviselő érintette többek között a kisebbségi jogokat, a gyülekezési jogot, az egyetemi szabadságot, a korrupciót és a menedékkérők jogait.

Ezzel szemben Marek Jurek, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció politikusa szerint alaptalan vádak érik a magyar kormányt. Mint közölte, "minden országnak joga van védenie a szuverenitását", Magyarországot pedig "csak a kulturális különbségek miatt támadják".

Erre reagálva Sophia in 't Veld liberális képviselő kijelentette, hogy a kulturális különbségeket valóban tiszteletben kell tartani, ugyanakkor az EU-ban vannak bizonyos általános alapelvek, amelyeket ugyancsak. Aláhúzta, hogy a magyar kormány "undorító gyűlöletkampányt" folytat, Orbán Viktor miniszterelnök az EU integritását veszélyezteti, az országot pedig ma fel sem vennék az unióba.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő azon véleményének adott hangot, hogy "azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba, hanem kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen". Hozzátette, a tényszerűség teljesen hiányzik a diskurzusból, az eljárás pedig "előre megkomponált koncepciós pernek néz ki", ahol előre eldöntött politikai döntés születik.

Ujhelyi István szocialista képviselő elmondta, "elképesztően szégyelli magát és sajnálja, hogy Magyarországot ilyen helyzetbe hozta a magyar politika itt, az európai közösségünk, az európai szövetségeseink előtt".

Morvai Krisztina a függetlenek soraiból arról beszélt, hogy Magyarországot összekovácsolták a támadások, nemzeti egység jött létre az "arcátlansággal" szemben. Leszögezte: az országgyűlési választási eredmény tanúsága szerint "a hatalmas túlerővel szemben sikerült legyőzni az EU akaratát és a Soros-csapatokat".

A képviselők május 15-ig nyújthatnak be módosító javaslatokat a jelentéstervezethez, amelyhez az EP alkotmányügyi, kulturális és oktatási, költségvetés-ellenőrzési és nőjogi szakbizottsága is csatolni fogja a véleményét.

A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, mely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

Miközben Orbán Viktort Brüsszelben próbálták megszorongatni, Judith Sargentini holland liberális EP-képviselő Budapestre jött, hogy hazai pályán vonja kérdőre a magyar kormányt. A PestiSrácok.hu megpróbálta a külügyminisztérium épülete előtt megkérdezni a képviselő asszonyt, hogy ha rajta múlna hazánk jövője, akkor milyen döntést hozna. Ahogy az lenni szokott, érdemi választ nem kaptunk, ellenben Magyar Levente, a külügyi tárca parlamenti államtitkára portálunknak adott villáminterjújában kifejtette: a magyar kormány nem alkuszik, mindenképp szeretné dűlőre vinni a vitát a jogállamisággal kapcsolatban.

MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.