Pesti Srácok

Már a brit sajtó is pedzegeti, hogy II. Erzsébet királynő Mohamed próféta leszármazottja lehet

Már a brit sajtó is pedzegeti, hogy II. Erzsébet királynő Mohamed próféta leszármazottja lehet

Muszlim polgármestere már van Londonnak, miért ne lehetne egy Mohamed prófétától származó uralkodónője is? Egyes kutatások szerint ugyanis II. Erzsébet brit királynő kora-középkori felmenői között ott találjuk Sevilla-i Zaidát, aki Mohamed legkedvesebb lánya, Fatima családjából származhat. A királyi család származását kutató Burke’s Peerage mindenesetre már 1986-ban azt javasolta a brit uralkodóháznak, ismerje el ezt a kapcsolatot.

Igen meghökkentő állítást tett közzé ismét egy marokkói lap, amely történészek korábbi kutatásaira hivatkozva állítja, II. Erzsébet brit uralkodó Mohamed próféta leszármazottja. A Daily Mail a témában nemrégiben megjelent cikkében felidézi, hogy a királyi család származását kutató Burke’s Peerage már 1986-ban felhívta a figyelmet a leszármazás valószínűségére. Egyes történészek ugyanis a XIV. századi Cambridge-i hercegi ág vérvonalát 43 generáción keresztül egészen Fatimáig, a próféta lányáig vezetik vissza. Bár a leszármazást más történészek vitatják, azt a kora-középkori spanyol geneológiai nyilvántartás is alátámasztja, és Ali Gomaa, egyiptomi nagymufti is megerősítette. Kérdés persze, hogy a vitatható családtörténetet a brit lap annak a fantazmagóriának az igazolásául jelentette-e meg, hogy az iszlám mindig is Európa és a brit történelem része volt, és ennek természetes velejárója maga a migráció is, vagy pusztán az érdekesség kedvéért.

Egyes vélekedések szerint ugyanakkor a brit uralkodóház mindig is kényesen ügyelt vérvonalának feddhetetlenségére, és a muszlim világhoz való közeledés például közrejátszhatott Diana hercegnő titokzatos halálában, bár utóbbi feltételezés éppúgy nincs tényekkel alátámasztva, mint amennyire ingatag lábakon a származástörténet áll.

A Daily Mail szerint a Burke igazgatója 1986-ban kelt levelében a királyi család biztonságával kapcsolatban mutatott rá Margaret Thatcher miniszterelnöknek arra, hogy a királyi család közvetlen leszármazása Mohamed prófétától nem nyújthat örökre védelmet a muszlim terroristákkal szemben. Ugyanakkor hozzátette, sokak számára meglepő lehet a tény, hiszen a britek kevésbé ismerik, hogy Mohamed vére folyik a királyné ereiben, miközben minden muszlim vallási vezető büszke erre a kapcsolatra. A levélben különben azt is javasolták, hogy a brit királyi család tényként ismerje el ezt a feltételezést.

PestiSracok facebook image
Forrás: dailymail.co.uk

A leszármazást igazoló elméletek több sebből is véreznek, hiszen az sem egyértelmű, vajon Zaida Sevilla akkori mohamedán király lánya, felesége (ahogy a Daily Mail cikke állítja), vagy csak a menye volt. Sevillai Zaida (1070-1100) az ibériai muszlim források szerint ugyanis a menye volt Al Mu’tamid királynak és felesége a király fiának, Abu al fatah al Ma’Munnak, Cordoba emírjének. Az ibériai keresztény krónikák tartják csak a király lányának. Sevilla eleste után a keresztény források szerint Zaida VI. Alfonz Castillia-i királyhoz menekült, és a keresztségben az Izabella nevet vette föl. Egyes források szerint ő lehetett a király egyetlen (törvénytelen) fiúgyermekének, Sancho-nak az anyja. Más vélekedések megosztottak abban a kérdésben, hogy Zaida VI. Alfonz negyedik felesége volt, vagy a királynak két Izabella nevű hitvese is volt egymás után, és közülük a második volt azonos Zaidával. Utóbbi esetben ő adott életet Elvirának és Sancha-nak, annak az infánsnőnek, akinek vérvonala a brit királynőig ér.

Forrás: DailyMail.co.uk; kezdőkép: youtube.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.