Pesti Srácok

Politico: Vészesen népszerű Orbán politikája a Balkánon

null

A nyugat-balkáni országokban érdeklődéssel figyelik, ahogy Orbán Viktor pártállamot hoz létre az Európai Unión belül, a térség "erős emberei" kezdik azt hinni, hogy importálhatják a "hamis demokrácia" modelljét, illetve a kormányfő retorikáját és taktikáját - írta szerdán a brüsszeli Politico.eu.

Az utóbbi időben több nemzetközi sajtóforrás is felfigyelt rá, hogy a balkáni országok szimpatizálnak Magyarország miniszterelnökének nézeteivel. A Politico.eu így fogalmazott szerdai cikkében a témával kapcsolatban;

A lap azzal magyarázta, hogy az Orbán Viktor által képviselt illiberális demokrácia azért annyira ragályos, mert nem igényel különösebben összeszedett ideológiai hátteret, így adaptálni is könnyű. A lap Lengyelországot hozta példaként, ahol már elfogadtál Orbán játékszabályait.

PestiSracok facebook image

A Politico.eu az új Orbán-kormány megalakulásával kapcsolatban sokak fenntartásait is idézte, sőt a következő, nyilván balliberális körökből származó értesülést is közzé tette: „ez a kormány felhatalmazást fog adni a rendvédelmi szerveknek, ahhoz, hogy minden olyan szervezetet háttérbe szorítson, akik a Belügyminisztérium munkájával nem összeegyeztethető módon akarnak működni.” A fenyegetés azonban nem csak ezeket a szervezeteket fogja érinteni, hanem a jól ismert, Soros György által működtetett Nyílt Társadalom Alapítványokat is. Ezek legutóbbi bejelentésük szerint, reagálva a fennálló helyzetre, nemzetközi tevékenységüket átköltöztetik Budapestről Berlinbe, de ideiglenesen Bécsben alakítanak ki irodát a tevékenység folytatásához.

Ha nem sikerül visszafordítani az egypárti fordulatot az uniós tagállamokban, az veszélybe sodorja a jövőbeli bővítéseket is, az EU pedig olyan demokráciák és autokráciák közösségévé válik, amelyet csak a szabadkereskedelem tart össze - hangsúlyozta a szerző, Srdan Cvijic, azzal vádolva Orbán európai szövetségeseit, hogy "bűnrészesek a polgári szabadságjogok elleni támadásokban".

Forrás: poiitico.eu/Fotó: ripost.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.