Pesti Srácok

Mohamed-rajzoló versenyt rendez Geert Wilders a szólásszabadság jegyében

null

A holland parlament hamarosan történelmi esemény helyszíne lesz, ugyanis a Geert Wilders vezette Szabadságpárt szigorúan őrzött irodáiban, az alsóház épületében nemzetközi Mohamed-rajzoló versenyt rendeznek. Az esemény azért különleges, mert a szervezők nagy eséllyel az életükkel játszanak, hiszen az Iszlám tiltja a próféta képi ábrázolását. Geert Wilders elmondta, nem provokálni akarnak, de fontosnak tartják a szólásszabadságot a nyugati társadalmakban.

Nemzetközi Mohamed-rajzoló versenyt szervez Geert Wilders Szabadságpártja a holland parlament szigorúan őrzött részlegében. A verseny időpontjáról még nem döntöttek, de Bosch Fawstin, amerikai képregényrajzoló - aki már részt vett egy hasonló versenyen Texasban 2015-ben - elfogadta a meghívást a bírói szerepre. A versenyen minden nemzet képviselőjét szívesen látják, aki úgy érzi, hogy megrajzosítaná a muszlim prófétát. A vállalkozók elküldhetik alkotásaikat elektronikus úton a [email protected] e-mail címre.

- írja Geert Wilders az esemény kapcsán.

PestiSracok facebook image

A verseny megszervezésre nagy bátorságra vall, hiszen az iszlám tiltja az Iszlám kritizálásának minden formáját, és ugyancsak szigorúan tiltja a vallás alapítójának, Mohamednek a képi ábrázolását. Wilders úgy véli, hogy nekünk a Nyugaton nem szabad elfogadnunk semmiféle ideológiai megszorítást a szólásszabadság ellen.

Fotó:c Horváth Péter Gyula

Wilders szerint, az igazi probléma nem az, hogy a muszlimok ennyire sértődékenyek, hanem az, hogy gondolkodás nélkül kivégzik azokat, akik által megsértve érzik magukat. Úgy véli a híres filmkészítőnek, Theo van Gogh-nak is éppen ezért kellett meghalnia. A Breitbart cikkében kifejti azt is, hogy neki magának is ezért kell évek óta rendőri védelem alatt élnie a mindennapjait.

Az atrocitások ellenére nem szabad hagyni, hogy elhallgattassanak minket - fejtegette Wilders. Utalt az Egyesült Államok alapító atyjára: Benjami Franklin azt mondta,

Kifejtette, minél jobban el akarják nyomni a szólásszabadságot, nekünk annál hangosabbnak kell lennünk.

Wilders komoly problémának tartja azt is, hogy a nyugati politikusok el akarják hallgattatni az iszlám kritikusait. Szerinte ezért van az, hogy ennyire hirtelen bebörtönözték Tommy Robinsont Nagy-Britanniában, akit egyébként épp most vittek át egy olyan börtönbe, ahol nagy valószínűséggel megkísérlik majd meggyilkolni azok, akik haragszanak rá az eddigi tevékenysége miatt.

Forrás: Breitbart; Vezető kép: Bosch Fawstin, 2015

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.