Pesti Srácok

Menekül Macron a lázadó franciák elől, inkább a világvégéről prédikál

null

A haladó Nyugaton sem fenékig tejfel az élet. Erről árulkodik legalábbis a franciaországi felfordulás, amellyel a haladás birodalmának legbölcsebb vezetője nem tud mit kezdeni, és úgy tűnik, hogy emiatt nem is akar. Emmanuel Macron a Franciaországban kitört, azóta véres agresszióba torkollott demonstrációk 10. napján kifejtette, őt a világ vége foglalkoztatja, nem pedig az, ha a franciáknak anyagilag nehéz a hónap vége, közben pedig ő az, aki eurótízezreket költ sminkre és legfőbb feladatának tekinti, hogy illegális bevándorlókkal szelfizzen.

Gazdasági és szociális válaszokat ígér a francia elnök az országban kitört demonstrációk miatt, de nagyon úgy tűnik, hogy ezek csak üres szavak, és Macron még mindig egy áttörhetetlen buborékban tengeti a mindennapjait édesanyjával feleségével, miközben egyre távolabb kerül a bérből és fizetésből élő franciáktól, akik nagyjából másfél héttel ezelőtt döntöttek úgy, hogy demonstrációt szerveznek. Az utolsó csepp a pohárban a benzin árának megemelése volt, emiatt pedig kezdetben olajfinomítók, benzinkutak, kereszteződések, autópályák közelében szerveztek tiltakozást az egyébként is durván megadóztatott vidéki emberek, akiknek nem az a gondjuk, hogy nincs nyomtatott internet, hanem az, hogy nem érzik képviselve magukat a belvárosi elit által hatalomba helyezett miniszterelnökön keresztül, aki még komoly adókkal is sanyargatja őket.

Fotó: MTI/AP/Michel Euler

Az események múlt szombaton durvultak el igazán, amikor a “sárga mellényes” demonstrálók elhatározták, hogy elfoglalják Párizst. Az események felett a hatóságok gyorsan elvesztették az irányítást, a tüntetők utcaköveket szedtek fel, barikádokat építettek és összecsaptak a hatóságokkal, akik ijedtükben vízágyúval, könnygázzal és gumibottal kezdték oszlatni a néhány ezresre duzzadt tömeget.

PestiSracok facebook image

Megoldást, úgy tűnik, nem is remélhetnek az elégedetlen franciák, hiszen november 27-én Macron az EPP nevű energiaprogramot mutatta be a nagyközönségnek, amelynek kapcsán ismét eléggé sikerült mellényúlni. A zavargások kitörése után 10 nappal a francia elnöknek azt sikerült mondani, hogy érti, hogy az embereknek valami problémájuk van, de ez ellen nem kíván semmit tenni, hiszen fontosabb neki a környezetvédelem.

Fotó: MTI/AP/Kamil Zihnioglu

– mondta Macron kedden. Ennek tetejében azt is sikerült hozzátennie:

Szerencsére a népén kívül a francia elnök mindent fontosnak tart, különösen az elektromos autók térnyerését, 12 atomreaktor bezárását, és 8 milliárd eurót, amit a megújuló energiába szeretne beleölni. Természetesen a környezetvédelem és a zöld jövő fontos, de Macron mintha nem értené, mi történik körülötte.

A fenti mondatokból jól látszik: Macronnak esze ágában sincsen megoldást találni a franciák problémáira, egy dolog azonban nagyon jól megy a haladó oldalon (ahogy nálunk is), mégpedig a jobboldal hibáztatása. Macron és barátai a párizsi összecsapások kapcsán kifejtették, az egészet Marine Le Pen szervezte meg, miközben a jobboldali politikus csupán azt nehezményezte, hogy a hatóságok nem adtak az embereknek engedélyt arra, hogy a Champs-Élysées környékén tiltakozzanak az újabb megszorítások ellen. Egyébként a helyzetet nem csak Le Pen, de a többi politikus sem meri kihasználni saját érdekei szerint, hiszen, ahogy a felvételeken jól látható volt, szombaton egymás mellett hajigálták az utcaköveket a jobboldaliak és baloldaliak, utóbbiak jelenlétéről pedig néhány Che Guevarás zászló is tanúskodott.

Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Macron egyelőre tüneti kezelést alkalmaz gumibotok és gumilövedékek segítségével, ez ellen azonban nem tiltakoznak Európa modern fiataljai, a Kossuth tér elfoglalása sem azért fulladt kudarcba, mert a “diákok” vagy a Momentum a francia nagykövetség elé hívta a jövő értelmiségét, hogy virrasztással fejezzék ki elítélő véleményüket az embertelen rendőri túlkapások ellen.

Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban
Tüntetés az üzemanyag drágulása ellen Franciaországban

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.