Pesti Srácok

Trump évértékelőjén ismét bebizonyosodott, hogy a komcsik mindenhol a világon ugyanazt mantrázzák

Trump évértékelőjén ismét bebizonyosodott, hogy a komcsik mindenhol a világon ugyanazt mantrázzák

Ahogy azt portálunk korábban megírta, Donald Trump magyar idő szerint február 6-án hajnali 3-kor megtartotta évértékelő beszédét. Az eseménynek belpolitikai vonzata biztosan nincs, abból a szempontból azonban nagyon fontos volt, hogy Trump újra meg tudta erősíteni kiállását az amerikaiak és a klasszikus amerikai értékek, úgymint a szabadság és a függetlenség mellett. Ezen kívül, aki figyelte a reakciókat, láthatta a haladók valódi arcát, köztük leginkább a demokraták között is szélsőségesen kommunista eszméket valló Alexandria Ocasio-Cortezét, aki egyetlenegyszer tapsolt a beszéd alatt. A Fox News szerint egyébként a beszédet 102 alkalommal szakította félbe tapsvihar.

Helyretette a kommunista aspiránsokat Donald Trump a február 6-i évértékelő beszédében. Az amerikai elnök összefogásra buzdított, és az igazi amerikai értékeket hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban kifejtette:

– tette hozzá. Bár nem nevezett nevén senkit az amerikai elnök, rejtélyes oknál fogva a kommunista-aspiráns Alexandria Ocasio-Cortez azonnal reagált Trump szocializmusról szóló kijelentésére. A 29 éves képviselőnő szerint az elnök retteg tőle, és úgy véli, ennek meg is van az oka:

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a Fox News-nak Ocasio-Cortez.

Ne tévesszen meg senkit Cortez kisasszony ártatlan hófehér dressze. A hölgy tőrölmetszett vörös. Fotó: Fox News

A nyíltan kommunista képviselőnőnek jól láthatóan az amerikai érdekek, az elért eredmények, a munkanélküliség felszámolása sem tetszik, hiszen egyszer sem tapsolt, miközben az elnök az elért eredményeket sorolta. Ékes példa erre, amikor Trump bemutatta Elvin Hernandez ICE-ügynököt (Bevándorlás és vámügy), aki illegálisan érkezett annak idején Amerikába, majd a haza szolgálatába állt azzal, hogy embercsempész-hálózatokat számol fel; a 29 éves képviselőnő faarccal, láthatóan dühösen ült a helyén. Ocasio-Cortezt az sem különösebben mozgatta meg, amikor Donald Trump azt javasolta a demokratáknak, hogy nézzék az ország érdekeit, és hagyjanak fel a bosszúval, az ellenállással, illetve a büntetéssel. Erre a kijelentésre egyébként egy demokrata képviselő sem reagált tapssal, ami sokat elárul arról, hogy milyen országot is képzelnek el.

Hatalom mindenáron

A beszéd során egyébként az átlagos demokrata világnézetre is fény derült, ha esetleg valaki számára eddig nem lett volna világos, hogy mi a céljuk: az ellenzéki képviselők duzzogva ültek akkor is, amikor az elnök sorolta a gazdasági sikereiket, amelyeket az adminisztrációja eddig elért, és amelyek egyébként kizárólag a javára szolgáltak az Egyesült Államoknak. Még akkor sem reagáltak semmit, amikor Trump kifejtette, 5,3 millió új állás keletkezett elnöksége alatt az USA-ban, ebből pedig 600 000 munkahely a nehéziparban, amely Amerika gazdaságának az egyik motorja. Lehet, hogy ők nem akarnak munkahelyeket teremteni?

Duzzogó demokraták Donald Trump évértékelőjén - Fotó: Fox News

A reakciókból úgy tűnt, hogy még annak sem tudnak örülni, hogy a feketék, a latinók és az ázsiai-amerikaiak körében soha nem volt még ennyire alacsony a munkanélküliség, sőt, a kétkezi munkások béremelése is teljesen hidegen hagyta őket. Ebből is jól kivehető, hogy mennyire érdeklik őket valójában az emberek, és mennyire csakis a hatalom megszerzése a céljuk, valahogy úgy, mint Magyarországon.

Az USA-ban is komcsimantra az oktatásegészségügy

Kiderült az is: a haladók nem akarnak békülni és együttműködni, hiszen amikor az elnök a boszorkányüldözések, a felesleges nyomozások és a soha véget nem érő politikai háborúk beszüntetésére kérte őket, akkor sem álltak fel, hogy egyetértésüket taps formájában közöljék. Az egyetlen olyan pillanat, amikor az összes demokrata, sőt, még Ocasio-Cortez is tapsolt, az volt, amikor Donald Trump kiemelte, hogy soha nem dolgozott még ennyi nő az amerikai törvényhozásban. Itt persze kellemetlen lehetett számukra, hogy az eseményen a legtöbb haladó nő fehérbe öltözött, hogy ezzel tiltakozzon az ellen, hogy az elnök ellehetetleníti a nőket. Erre ők sem számítottak. Ocasio-Cortez szerint azonban az elért eredmények nem számítanak.

– fejtette ki a Twitteren. Az este másik nagy duzzogója és sértettje a szintén kommunista Bernie Sanders szenátor volt. Sanders a következőképpen reagált Trump beszédére:

Bernie Sanders – Fotó: Fox News

Sanders egyébként szinte végig a fejét a kezébe temetve hallgatta az amerikai elnököt, de valószínűleg nem azért szomorkodott, mert a demokraták olyan kiváló vendégeket hívtak meg az eseményre, mint Kirsten Gillibrand szenátorasszony transznemű kedvese, illetve a nő, aki Brett Kavanaugh főbíró meghallgatásán csinálta a botrányt.

Forrás: Fox News

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.